Irodalmi Szemle, 1984

1984/5 - Kulcsár Ferenc: Halottaim piros virága (vers)

mesélhetne a boldog vadászmezőkről —

ahogyan az indiánok mondják. Nem, már többé nem a jövendőnkről Hanem az árnyékvilágról! Ahol a holtak szörnyű szemürege áldott fekete humusszal van tele,

s kigyöngyözik belőlük világunkra a gyöngyvirág,

mesélhetne, milyen a burjánzó pokol, az Alvilág,

hogy s mint van a roncsolt szívű, öröklétű ember, Ady Endre,

József Attila jajongva vigyáz-e lent is a Rendre,

ég-e Arany pásztortüze a túlvilág! őszi éjszakákon, őrjöng-e, vajh, Petőfi az elveszített világszabadságon, hazájának rendületlen híve-e még Vörösmarty Mihály s a többi drága, tébolyult halott, aki körötte áll,

vagy bibliai csapásoktól kínzott arcuk előtt sebzett testű, őrült vércsesereg zúgatja a levegőt, s mint kígyómarta, vadarcú, megváltásra váró Eurüdikék, a kivégzések mezőin vérbe fagyva gubbasztanak az igék,

az ő igéik, a megszentelt s egyben tiltott fegyverek, melyek őrt álltak egykor az anyanyelv betegágya felett?

S mesélhetne Ön is, ha feltámadna, Meillet úr, Vitéz Mihályról, zölden zuhogó, szent, sebzett magányáról,

Berzsenyi szomorú, láng-óceánba néző Angyal-szeméről, a kínokkal átfúrt Balassi bújdok elméjéről,

Kölcseyről, ki sírt, látván: mindig győz a vérszopó gazság,, s elvérzik a megszaggatott mellű, elárvult igazság.

Mesélhetnének kendtek, Herder s Meillet úr, véget nem érőn, múlhatatlanul.

Mert véget nem érő, múlhatatlan sors a mi sorsunk: fortyogó katlan.

Szemem künyüel árad,

Én junhum buol fárad.

Te vérüd hullottya Én junhum olélottya.

Világ világa,

Virágnak virágai Keserűen kinzatul,

Vos szegekkel veretül.

Porka havak esedeznek, esnek piros havak.

Keresztre tett, vérző anya-szavak vacognak a megőszült hószakadás-éjben, áznak az isten sötét szemgödrében:

szállnának a zord mélyből napteli tájra, mert keselyűk étke lent a fuldoklók mája