Irodalmi Szemle, 1984
1984/5 - Jaroslava Pašiaková: Radnóti folyóirata, az 1928
RADNÓTI FOLYÓIRATA, AZ 1928 Az 1928 című folyóirat azok közé a 20-as, 30-as évekbeli avantgarde folyóiratok közé sorolható, amelyek — akár Prágában, akár Bratislavában, akár Bécsben, akár Budapesten jelentek meg — nyelvi s nem egyszer eszmei különbségeik ellenére is vitathatatlanul azonos jelleggel bírtak és közös célt követtek: nem építeni semmire, ami régi, semmire, ami az első világháború destruktív kataklizmájában nem tudott helytállni; nem támogatni semmit, ami ideiglegesnek, értéktelennek, hamisnak és embertelennek bizonyult, mert nem volt elég erős és igaz ahhoz, hogy visszatartsa az emberiséget a pusztulástól. Ez az avantgarde nem hajlandó azonosulni az elmúlt korok művészeti és filozófiai hagyatékával. Formában és tartalomban egyaránt szakított mindennel, amit megcsontosodottnak, elavultnak, a XX. századi ember megrendített tudatával és lelkiismeretével összeegyeztethetetlennek tartott. Napjainkban is elgondolkodtató ennek az avantgarde-nak a különös, kettős egyetértése: a szellemi demonstrációban nemcsak az egy nemzeti közösségen belül élő művészek értették meg egymást, hanem a különböző nemzetek képviselői is. A rassz- nélküliség, a határtalanság, a világűr-méretű szellemi testvérség elméletei, amelyek lényegükben alig tértek el egymástól és csodálatra méltó egységben működtek, mintha egyazon klímából, egyazon szellemi forrásból és élményből fakadtak volna, bárhol is jutottak szóhoz: Berlinben (Dér Sturm, Kunstblatt), Rómában (Női), Zágrábban (Zenit), Bukarestben (Integrál), Párizsban (L’esprit nouveau, La revolution surrealiste stb.), Baselben (A. B. C., Das Werk), Bratislavában (DAV), Antwerpenben (Hét Overricht) vagy Prágában (Pásmo stb.). Ezt az avantgarde-ot a dinamizmus, a vitalitás, a világ totális megújítására irányuló törekvés és a nem hangoztatott, ám annál őszintébb, mert az egységes cél szolgálatában természetesen és spontánul megnyilvánuló internacionalizmus jellemezte. Az 1928 című folyóirat határozottan kapcsolódik a többi avantgardista folyóirathoz: bevezető, proklamatív jelszavával („Tiszteld a fiatalokat!”), az új értékek építőinek ifjú arcvonalához való csatlakozásával [a rombolást azonban nem hangsúlyozza). De különbözik is tőlük, méghozzá olyasvalamivel, ami véleményem szerint egészen egyedülálló a 20-as—30-as évek folyóirat-irodalmában: a halott emberi lelkiismeretnek, az emberség- és igazságérzetnek a feltámasztására irányuló igyekezettel; azzal, hogy olyasmi ellen lépett fel az élet nevében, ami a folyóirat létrejötte idején még csupán előérzet, sejtelem, afféle rossz álom volt, napjainkban azonban szinte hihetetlen előrelátásnak tűnik. Az egész 1928 nem más, mint egyetlen kiáltás, fellebbezés az emberi értelemhez, az emberek testvérisége érdekében, a háború embertelensége ellen. Az 3928-ban számos ma már ismeretlen, ám nyilvánvalóan tehetséges költő és elbeszélő jut szóhoz, akik tragikusan dokumentálják a tiszavirág életű géniuszok oly gyakori jelenségét a magyar irodalomban. Talán egyetlen más európai irodalomban sem tűnik fel annyi tehetség, mely váratlanul felragyog, felvillan, aztán ugyanilyen váratlanul kihúny. Az utánuk maradt alig néhány közlemény alapján ma már világosan elképzelhetjük lehetőségeiket és korlátaikat, melyeknek következtében vagy teljesen eltűntek, vagy aprópénzre váltották tehetségüket s a megélhetés kedvéért lemondtak az igényesebb művek alkotásáról. Jaroslava Pašiaková
