Irodalmi Szemle, 1984

1984/4 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: A drégelyi Szondi-emlék története és a honti Szondi-kultusz

Ipolyságra f. hó 2-kára, kaszinói gyűlésre, a föntebbi czél megemlítése mellett meg- hívá.”2

Még 1860-ban megalakult Ipolyságon az emlékválasztmány, amely javasolta, hogy Szondi György szobrát közadakozásból állítsák fel. A kitűzött célra 1866-ig mindössze- ötszáz forint gyűlt össze. A bizottság tagjai ezért a Szondi-emlék Ügyében röpiratot3 bocsátottak ki. 1868-ban az emlékbizottság tiszteletbeli tagjává választották Arany Jánost, Horváth Mihályt, Simor Jánost s a megye nagy szülöttét, Ipolyi Arnoldot. Simor János esztergomi érsek — aki később az emlékválasztmány elnöke lett — indítványozta, hogy a drégelyi csata közelében egy emlékkápolnát emeljenek, s abban helyezzék ei a hős szobrát. A hercegprímás később az emlékkápolna felépítésének összes költségét magára vállalta.

A kápolna építéséhez 1883-ban fogtak hozzá; 1884 végére pedig már be is fejezték a munkálatokat. A huszonhárom méter magas toronyból, hajórészből és félkörű szentélyből álló épületet, melyben a Szondi-szobor4 is helyet kapott. 1885-ben szentelték fel.

Az ünnep tiszteletére a Kaszinótársulat emlékérmét5 veretett. Pongrácz Lajos pedig megjelentette a Szondi-Albumot. Ezt 1886-ban Neumann Jakab könyvnyomdájában másodszor is kiadták Ipolyságon. A második kiadás szükségességéről így nyilatkozott Pongrácz Lajos, a könyv szerkesztője: „Minthogy az általam múlt évben egyedül csak tisztelt előfizetőim, barátaim és rokonaim számára kiadott »Szondi-Albumot« megjelenése óta többen birni kivánták, s tettleg meg is rendelték: hazafiul kötelmemnek tartom abból — különösen a szomszéd Nőgrád megyéből csoportosan jelentkezett, Szondi ügybeni törekvésemet méltányló Igen tisztelt honfiak iránti hálaként — uj, díszesebb kiadást rendezni, melynek bővített tartalmát a következőkben találják fel szives olvasóim .. ,”6

Mit is tartalmaz tulajdonképpen ez az albumszerű könyvecske? Bevezetőjében a szerkesztő tájékoztatja olvasóit a Szondi-emlék huszonöt éves történetéről, azokról az erőfeszítésekről, melyeket a bizottság az emlék ügyében tett. A kiadványban továbbá ismertetik a drégelyi vár történetét, tudósítanak az 1552-es ostromról; megismertetnek bennünket a Szondi Györgyre és Drégelyre vonatkozó hiteles okiratokkal stb. Pongrácz e nemes cél érdekében művészek, kutatók és történészek egész sorát mozgatta meg.

Az albumban megjelentetett dolgozatok közül különös figyelmet érdemel Nagy Iván történész7 Drégely vára c. munkája. A tanulmányból megtudhatjuk, hogy Drégely vára már a XIII. században fennállott. A XIV. századtól a vár egyben Hont megye fővédhelye. A királyi birtokot 1438-ban Pálóczy György esztergomi érseknek adományozták, s a vár ebben az időben az egyházi előkelőségek kedvenc szórakozóhelye volt. Buda elfoglalása után fontos támaszponttá alakult; ekkor kezdődött igazi történelmi jelentősége. Esztergom és Nógrád eleste után Várday érsek a mezővárosi polgárcsaládból származó Szondi Györgyöt nevezte ki a drégelyi uradalom intézőjévé. Szondi, aki a végvári harcokban vitézséggel tüntette ki magát, később Drégely kapitánya lett.

1552. július 6-án Ali budai basa több mint tízezer főnyi haddal indult Drégely felé. Körülzáratta a várat, s nyomban felszólította Szondit, hogy adja fel a harcot. Miután a kapitány ajánlatát visszautasította, megindult a támadás. A törökök rövid időn belül elpusztították a külső várat. Július 9-én a magas kaputornyot is rommá lőtték. Ali a nagyoroszi papot küldte Szondihoz, s kérte: beszélje rá a kapitányt a vár feladására. Miután Szondi a basa ajánlatát elutasította, a törökök teljesen elpusztították a drégelyi várat.

Hőke Lajos8 Drégelypalánk c. dolgozatában ugyancsak a vár történetét dolgozta fel. írásában részletesebben foglalkozik az 1552. július 9-i török támadással s Drégely elestével. Megjegyzi, hogy „Szondi és társai halála korántsem szolgált példaként a szomszéd erődvárak őreinek”, mert Ság, Gyarmat, Szécsény, Salgó és Hollókő várait „az őrség az ellenség szabad martalékául gyáván odahagyta”. Mindezt egyébként Tinódi is megénekelte a már idézett művében. A Budai Ali basa históriájában így ír az iméntiekkel kapcsolatban:

„Jó dicséretben lön Szondi vitézsége,

Feje felé írott kopját feltétele.

Ságra és Gyarmatra basa elerede,

De az két kastélban ő egy embert sem lele.”