Irodalmi Szemle, 1984
1984/3 - KRITIKA - Zeman László: Megfelel tét ések és korrespondönciák
lírájának aktuális tolmácsolására a legtöbb esélyt a szabadversben, sőt a prózára fordításban látjuk (a líra ilyen fordításlehetőségét Babits határozottan cáfolja...). A legkisebb ellenállás irányában érvelhetünk azzal, hogy verseinek egy része „próza” (Isten jogai közt, Szimfónia az írógép előtt s más szövegek). A versek jelentős köre pedig többé vagy kevésbé szabadversként kezelhető, azaz ezekben az intonációs tagolás nyomul előtérbe, mintát szolgáltatva a szabadversbe, ritmikus prózába való átíráshoz. Az Egy filozófus halálára, Éji út, A jóság dala, de még az Énekek éneke is és hasonló, főképpen hosszúsoros versek, amelyeknek kötöttebb formáit jambus vagy ereszkedő mértékeltség árnyalja, a prózában fordítás számára predesztináltnak látszanak. S a klasszikus formákról is tudjuk, hogy prózaként írva, vagy a beszélt nyelv dikció- jában jólformált szövegként hatnak. A sziget nem elég magas hexametereit jólformált prózaként olvashatjuk. De szerintünk még olyan versek sem veszíthetik el prózaszerü átírásban hatásukat, mint a Psychoanalysis Christiana. Ami Babits költészetének értelmi, gondolati jellegéről, realizmusáról, tárgyszerűségéről, objektivitásáról az egyes elemzésekben mind ez ideig mondatott, amit mi explicitnek és „epikainak” neveztünk, vagy amire Baránszky Jób László úgy mutat rá, hogy a Babits-vers egy képlet szemléltetése,43 s Albin Bagin a fordítások szűrőjén keresztül is észrevesz, amikor a költő versépítő elvét a logikainak és az asszociatívnak kombinálásaként fogja fel44 — tehát mindaz, ami szerkezetileg és jelentésében az Esti kérdéstől vagy a Szent Mihálytól a Hadjárat a semmibe, az Ádáz kutyám, a Vers a csirkeház mellől, A jó hír „explicitásán” keresztül az utolsó nagy versekig e költészet értéke, szerintünk a prózai mondat térfogatában sem tűnhet el. A prózához közelítő, oldottabb szabadversbeli és a ritmikus, sőt talán makámaszerű prózára fordítás nem kényszerül lemondani a nyelvi mívességről sem, vagy arról, hogy Babits valamely versének túlontúl is formapazarló variánsát ne iktassa közbe. Hiszen a nyelvi mívesség bizonyos formái a befogadó irodalom mai metszeteiből sem hiányzanak (lásd például Vojtech Mihálik Tehotná [A várandós] című versét, amelyben az Egy szomorú dalból is ismert módszerű alliterálás a vers mindegyik tartalmas szavára kiterjed, igaz, ezt csak azáltal érheti el, hogy egyébként prózaszerűvé, szabadverssé válik). Az így értelmezett próza vagy találóbb műfaji jelöléssel „szöveg” igénylését láthatjuk a Babits- fordítások esetében abban is, ahogy kalkulálnak az utószóban adott kiegészítéssel- értelmezéssel, s az életműben ilyen kapcsolatot jelent a költő esszéinek és tanulmányainak saját költői gyakorlatára vonatkoztathatósága. Érvként és kitekintésként ismételjük: Babits költészetébe a líra módszertana és ismeretelmélete (amely természetszerűleg jelenti egyben lételméletét és etikáját) sokrétűen és többszörösen „bele van kódolva”. Ennek folytán hat a magyar költészet fejlődésében egyfajta egyetemes lírai reagensként. De ilyen tájoltságú lezáratlanságra, „hírtartalma” révén véljük nyitottnak a nem hagyományos, fokozottabban formaszubsztitúciós, kísérleti jellegű fordítás számára — e nyitottságot tolmácsolandó. JEGYZETEK 1. Velká generace. Básnici Nyugatu. Praha, Odeon 1982, 358. I. 2. A kérdés irodalomtörténeti feldolgozását lásd: Csukás, I., Ady Endre a szlovák irodalomban. Budapest, Akadémiai Kiadó 1961. Hviezdoslav ismert „válaszversén" kívül a Magyar jakobinus dalára tüneti e vonatkozásban Vladimír Roy Andrejovi Adymu és Valentin Beniak Básnik Ady v Paríži című verse. A jelenséget Michal Chorváthra is hivatkozva legutóbb Rudolf Chmel értékelte az E. B. Lukáé fordításantológiájához írt utószóban (l. Spoveď Dunaja. Bratislava, Slovenský spisovateľ 1976, 303., 305.). 3. Lajos Apríly: Obét Ábelova. Praha, Štátni nakladatelství krásné literatúry a uméní 1964, 164. I. 4. Mihály Babits: Odolí neklidu. Praha, Odeon 1983, 140. I. 5. A jelölést f „eltolódás”), amely a fordításelmélet egyik alapterminusa, Babits már 1913-ban használja Magyar irodalom című tanulmányában (l. Babits M., Esszék, tanulmányok 1. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó 1978, 363.). 6. Metaforikusán és egyetemesebb értelemben az Előszó című vers ezt i s mondja ... 7. Példaként a Vakok a hídon-t idézhetjük — mint képverset, amelynek az olvasása is
