Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Jaroslava Pašiaková: Irodalom és világbéke
IRODALOM ÉS VILÁGBÉKE Elsősorban a jelenlegi feszült világhelyzet késztetett arra, hogy újra beleolvassak a béke megőrzése céljából összehívott különböző világkongresszusok dokumentumaiba. Szinte hihetetlen, mennyire aktuálissá váltak napjainkban az egykori békemanifesztumok. A Korunk folyóiratban (11. évfolyam, 896—992.) Barta Lajos, az Irodalom és világbéke című cikk írója — midőn az írók részvételét értékelte az 1936-os brüsszeli világkongresszuson — megállapította: „a sötétségben és a terjedő vérszagban idegenül hangzanak a szavak: béke, humanizmus ..És mégis, éppen az írók, a szellem és a toll emberei azok, akik mindig és újra megpróbálják leállítani a mozgásba lendült háborús gépezetet. Gyakran saját életük árán! Mennyi meghiúsult reményt, meg nem valósult álmot, a világbéke megőrzésére irányuló konkrét javaslatot tartalmaznak e régi dokumentumok! Barta Lajos így számol be egyik meg nem valósult javaslatáról: „Elgondolásom és indítványom ez volt: tekintet nélkül arra, hogy mi lesz a kongresszusnak a folytatása, a jelenlevő tudományos írók, belletristák, kultúrpublicisták hozzanak ki ebből a világtalálkozásból valami állandót, valami véglegeset! Teremtsenek meg azonnal valamit, ami a kontinensekre és a jövőre szól. A jelenlevő, vagy 100 alkotó intellektüel mondja ki megalakítottnak a háborúellenes, az aktív humanizmusért harcoló írók világszervezetét, mely azonnal megkezdi működését. Az új világszervezet felszólítja a Ressemblement Universelle pour la Paix, egy négynyelvű folyóirat kiadására .. Mikor 1931-ben Genfben összeült az Állandó Irodalmi és Művészeti Bizottság, Karéi Čapek még nagyon derűlátóan referált a világ íróinak összejöveteléről (Lidové noviny, 1931. VII. 19.): abban a meggyőződésben, hogy helyes dolog bevonni az írókat a világ jövendő arculatának formálásába. A korabeli kulturális világ legjelentősebb képviselőiről írt rövid, szellemes jellemrajzaiban a lényeget emelte ki: a dialógusra való őszinte törekvést. Thomas Mann szavait hangsúlyozta, aki a béke építőinek tartotta az írókat: „Politika azok a hidak is, amelyeket mi építünk a nemzetek között. Hálásak vagyunk azért, hogy minket is meghívtak oda, ahol a nemzetek közti egyetértés politikáján dolgoznak.” De Paul Valéry, John Masefield, Bartók Béla, Osberg, a svéd építész, Nini Anker, a norvég írónő és sokan mások is szenvedélyesen vitatkoztak a békeszerető emberiség alkotó lehetőségeiről. Előrelátóbb volt Kassák Lajos, aki a folyóiratban már 1932-ben figyelmeztet a riasztó valóságra: „Oj világháború fenyeget” (24. sz., 665.). 1936-ban megszaporodnak, de már kevésbé derűlátóak a különböző békekongresszusok és írói összejövetelek dokumentumai. A humanizmus lényegének szorongó féltése csendül ki belőlük. A Cooperation Intellektuelle budapesti kongresszusáról (1936 júliusa) két hasonló című és azonos célú írást találunk. Thomas Mann az Európa és a humanizmus című cikkében (illetve beszámolójában) az európai humanizmus eredetét és jelentőségét próbálja megmagyarázni. A hellén műveltség klasszikus értelmezésétől, azaz a humanizmus szűkebb filológiai felfogásától halad a fogalom tágabb értelmezése felé: „A humanizmus nem csupán filológia... Legjobban és legegyszerűbben talán mint a fanatizmus ellentétét ragadhatjuk meg... A humanizmus sokkal inkább érzület, szellemi forma, emberi hangulat, mely igazságosságot, szabadságot, tudást, türelmet, Jaroslava Pašiaková
