Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Alabán Ferenc: Vita — valóság — eszmélés

fedezés tette lehetővé számukra a komplexebb emberkép megalkotását. A csehszlovákiai magyar irodalom az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején ábrázolásbeli eszközökben, poétikai lehetőségekkel is gazdagodott, és a realizmus fogalmának jelentékeny kitágítása következett be. Az irodalmi élet telítve volt kezdeményezéssel, új igényekkel, friss törekvésekkel. A költészet tematikai és nyelvi merészsége a stiláris újításokon túlmenő jelentőséget, súlyt, tartalmat kapott. A polémiák, az értékrend korrigálásáért tett kritikai kezdemények a korszak kritikai életét dúsították — érték- magyaráző, érdek- és értékvédő, továbbá jő adag nevelő munkát vállalt magára a kritika. Az időszak karakteréhez tartozott, hogy az új művek megjelenésével párhuzamosan az irodalom lényegi kérdéseiről szóló viták, megbeszélések indultak. A nyílt vitákban általában nem az egyetértés volt a jellemző, hanem az eltérések ütköztetése, a különböző nézetek egyértelmű megfogalmazása, amire az ötvenes évek valóságának megismerésében, az előzmények tisztázásában nagy szükség volt.

A fiatal költőgeneráció tagjai ebben a történelmi környezetben egyetlen lehetőséget láttak maguk előtt: megépíteni egy új, az előzőtől különböző költői világot, s ezt az újszerűséget szembeállítani minden erővel, amely be akarja őket kapcsolni egy erőszakolt lírikusi attitűdbe. Minden törekvésüket áthatotta a tudatosság és a felfedezett intellektualizmus, válaszútjuk nemcsak a polémiákban és programokban jelent meg, hanem költészetük belső alakulásában is: intellektualizmus, a líra hazai hagyományos stílusának és részben műfajainak átalakítása, az epikus ábrázolás keverése a lírával, a pszichológia, az esztétikus gondolat, a dokumentum, később a mítosz és a groteszk felhasználása a világkép kifejezésében. A fiatal generáció irodalmunkban betöltött funkciójának életérzésének elmélyülése, kiszélesedése, tudatossá válása (nem gondolunk azokra, akik megrekedtek] a nemzetiségi költészet tartalmának, gondolatiságának és nyelvének jelentős, egyben a későbbi évtizedek számára meghatározó gazdagodását jelentette.

Az antisematizmus vita az „irodalom eredeti jogainak” visszaállításáért, a folytonosság lehetőségéért, „minden attitűd kifejezésének jogáért” folyt (Koncsol László). A vitában Fábry Zoltán gondolatrendszere volt a legteljesebb: ő egy „etikus realizmus” nevében leplezte le a sematizmust és ideológiai hátterét, a dogmatizmust. Azt, hogy a kibontakozó „helyi realizmusnak” milyen konkrét megnyilvánulása lesz, a születés éveiben még sem Fábry, sem más — kellő távlat hiányában — nem tudhatta. Ma azonban már nyilvánvaló a következmény. A magatartásváltás eredményei szemléltetően fejeződnek ki közvetlenül a vita utáni években, így pl. a „nyolcak” legjobbjainál is. A megváltozott, átalakult nézőpont Tőzsérnél a hatvanas évek közepe táján ilyen drámai színezetű hangot kap: „pusztul bennünk a mindenhatóság, / s jön a determinált valóság” (Ébredés). Ugyanez a fordulás jellemzi Cselényinek a „fényes jövő” meggyőződéséből való visszafordulását a jelen valóságába. Ű a romantikus költészetből a szociografikus szemlélet földhöz közelibb szférájába lép (Gömör népe, Rapszódia a bodrogközi szélről, A vonat este Prága felé indul...]. Lényegében a hagyományos érzelmi lírával induló Zs. Nagy Lajos versvilágának átalakulása is ezt tükrözi sajátos módon: a romantikus szerelmi költészet elkoptatott rekvizítumainak élesztése, a lírai hős boldog szerelmi érzése után a groteszk fénytörésében mutatja meg vezérmotívumait. Az idősebb költők az eszmélkedő hallgatás után megváltozott szemlélettel jelentkeztek újra kötetekkel (Dénes Gy.: Hallod, hogy zengenek a fák? 1962; Évek hatalma, 1966; Ozsvald Árpád: Földközelben, 1965; Bábi T.: Tízezer év árnyékában, 1964; A forrás éneke, 1965; Könny a mikroszkóp alatt, 1968; L. Gály Olga: Halkan szólok, 1967; Török Elemér: Fényért perelek, 1968; Veres János: Fehér szarvas, 1967 stb.).

Említsünk meg még egy fontos irodalompolitikai momentumot, ami a hatvanas évek első felében a csehszlovákiai magyar irodalom fejlődésében pozitív erőként hatott. 1964-ben az Irodalmi Szemle havi lappá alakult, s ezzel megnövekedett a lap felvevő területe is. A későbbi gyakorlatban ez azt jelentette, s ebben nagy szerepe volt az antisematizmus vitának is, hogy az addiginál erősebb kapcsolatot teremtett a szlovák, a magyar, a cseh és más szomszédos országok irodalmával. Ez is egyik fontos tényezője volt annak a fejlődési folyamatnak, amelyben a csehszlovákiai magyar kultúra koncepcionális gondolkodásmódját, már irodalmakhoz való viszonyát, belső életének haladó elgondolások szerinti igazítását perspektivikusan kialakíthatta.