Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Alabán Ferenc: Vita — valóság — eszmélés

szemléletének hibáival, s így akaratlanul is tovább élteti azt”. Dénes György, Zala József és Veres János költészetének elemzésével igyekszik kimutatni Tőzsér, hogy a legtöbb hazai költó nem vesz tudomást a kor költészetének új vívmányairól. Ellenpéldaként a szlovák és cseh folyóiratokban zajló irodalmi vitákra utal, valamint a szlovák és cseh költők differenciáltabb metaforikus és problematikus tárgylas lírájára hívja fel a figyelmet.3

Ezek az ismertetett — csehszlovákiai magyar irodalomtudattal, költészettel, kritikával, versolvasó közönséggel, az ötvenes évek második felében induló csehszlovákiai magyar költők legfontosabb igényeivel... stb. foglalkozó — kérdések alkotják a vitaindító cikk legfontosabb problémaköreit.

Az irodalmi vita, amely a cikk megjelenése után következett, a csehszlovákiai magyar irodalom történetében, méreteit és színvonalát tekintve is a legnagyobb vitának számít mindmáig. Legfőképpen azért, mert ebben a vitában a csehszlovákiai magyar irodalom és kultúra, valamint az értelmiség szinte minden jelentősebb képviselője elmondta véleményét. A Hét 1963-as és az Irodalmi Szemle 1964-es évfolyamaiban majdnem harminc szerző csaknem negyven cikkben fejtette ki mondanivalóját .a vitatott kérdéscsoportokról.4

A vitában elsőként Bábi Tibor mondta el véleményét. Bábi egyetértett a fiatal költők türelmetlenségével, de nem tudta megérteni „nyersességüket”. Zala József és Gály Olga költészetének esetében a merev világszemlélet bírálatában Tőzsérnek ad igazat, de Dénes György líráját másképp ítéli meg, mert költői világképében több bonyolult összetevőt vesz észre. Ügy véli, hogy a romantikus hajlamok tovább élnek a fiatal költőkben, s ezt paradox módon a metaforikus költészetben látja: „A metaforizmussal pedig mint a komplex gondolkodás vetíiletével a költészetben úgy vélem, hamar, nagyon hamar le kell számolni, mert nem jelent semmi egyebet egy újféle stílusromantikánál, mely megint csak a menekülés szándékát leplezi. A művésznek filozófiai megalapozottságra és csalhatatlan valóságérzékre van szüksége. S persze kellő bátorságra szembenézni a valósággal, akkor nem fog elmenekülni a társadalmi élet problémáitól, illetve azok megoldása elől”.5

A lírai költészet a csehszlovákiai magyar irodalom legéletképesebb, legáltalánosabb műfaja, s nem véletlen, hogy az jelentkezett először az ötvenes évek elején újjáéledő nemzetiségi magyar irodaim ankban is. Hozzászólásában6 ebből a megállapításból indul ki Csanda Sándor, s megvilágítja, mi a lényegi különbség a csehszlovákiai magyar irodalom újabb és régebbi lírája között. Rámutat, hogy Dénes György és az első generációhoz tartozó költők a személyi kultusz, a dogmatizmus időszakában indultak, s költészetüket elsősorban a politikai sematizmus jellemezte, mely akkor nemcsak a szlovákiai magyar irodalomban, hanem az egész szocialista tábor költészetében uralkodott. A fiatal költők ismereteinek hiányosságait bírálja, amikor megállapítja, hogy nem ismerik az 1954 és 1955-ben írt kritikákat és recenziókat, s alaptalanul vádaskodnak, miszerint az akkori kritika nem nyújtott értékelő elemzést a sematizmus korá- uan keletkezett versekről.7

Csanda az első nemzedék képviselőinek igazat ad abban, hogy a fiatal költők nem értik meg a történelmi helyzetet, amelyben a sematizmus költészete keletkezett, azért beszélnek szerepjátszásról, az őszinteség hiányáról stb.8 Tőzsér szemléletében azt a veszélyt látja, hogy a fiatal költők lírai kifejezésmódjukat mércéül állítják a többi költő lírájának értékelésére, s rámutat, hogy a modern kifejezőeszközök erőltetése is öncélúvá, sematikussá válhat.

A csehszlovákiai magyar irodalmat elemezve Duba Gyula vitacikkében9 úgy látja, hogy a sematizmus sehol annyi kárt nem okozott, mint éppen a nemzetiségi irodalmakban, mert automatikusan a nemzeti irodalmak követésére és utánzására kényszerítette őket és minimálisra csökkentette náluk'az őszinte kifejezés lehetőségét. A sematizmus másik „bűne” Duba szerint az, hogy olyanoknak is tollat adott a kezébe, akik lelki alkatuk, vérmérsékletük és egyéb tulajdonságaik alapján egyáltalán nem voltak írói vagy költői tehetségeknek mondhatók. További vizsgálódását a szélesebb körű általánosítás és az objektivitás érdekében a csehszlovákiai magyar irodalom egészére terjesztete ki.

Tőzsér a kritikától azt kérte számon, hogy tegyen pontot a sematizmus után, Csanda pedig vitacikkében azt bizonygatta, hogy a csehszlovákiai magyar irodalomkritika ezt