Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Duba Gyula: Irodalomtudat és történelem
valóság őszinte, igaz feltárása. Fábryval együtt ma Is elmondhatjuk: olyan korban élünk, amikor az „imaginárius vagy plátói felelősségérzet helyére — a tényleges, ellenőrizhető felelősségérzet” lépett. Olyan felelősségérzet, mint akár Adynál, aki csak úgy és annyiban vállalta Petőfit, csak abban tekintette példaképének, hogy a költő, író együtt lélegezzen a korral, a történelemmel. Tudvalevő egyébként, hogy nagyjaink nem a világirodalomból tanulták a korszerűséget (így csak gyatra epigonok lehettek volna), hanem történelmi érzékük diktálta műveiket. Hogy egy költő mai, tegnapi vagy évszázadokkal korábbi mintákat választ-e, ez aligha lehet az értékítélet alapja. A lényeg, hogy korszerű legyen. A modernnek kell lenni mindenestül parancsa elsősorban azt jelenti, hogy hűnek kell lenni mindenestül. Hűnek a valósághoz, az embert és társadalmat segítő feladatokhoz, annak modern — tehát mai, időszerű — elhivatottságához, mely az ember „nagyságos céljait”, egyén és társadalom önmagára eszmélését — egyszóval: a haladást — szolgálja. Hűnek kell lenni ehhez az ügyhöz és akkor könnyű lesz hűnek lennünk azokhoz az eszmékhez, gondolatokhoz, melyeket az elődök hagytak ránk. És könnyű lesz e hűség szellemében, a modernség ihletében új szavakat, új gondolatokat találni saját sorskérdéseinkhez éppúgy, mint az emberiségéihez. Az embernek lenni és maradni Fábry által ránk testált nagy örökségével s negyedszázad megismételhetetlen tapasztalatával mi mást kívánhatunk az Irodalmi Szemlének az eljövendő újabb negyedszázadokhoz, mint hogy maradjon továbbra is a Jövőnek kibontott kendő. „Legyen ékes, szép zászló” a mai és az eljövendő nemzedékeknek. Duba Gyula IRODALOM TUDAT ÉS TÖRTÉNELEM Meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy az elmúlt emberöltő során történelmi korszakban éltünk, történelmi jelentőségű folyamatok cselekvő részesei voltunk. Ebben az állításban nincs semmi nagyképű túlzás, sem elfogultságból vagy naivságból következő tévedés. Változásokban gazdag korok értékrendjének a kibontakozását és komoly, új értékek létrejöttének a folyamatát illeti meg a történelmi jelző, olyan időket, melyek a népek létében döntő jellegűek. Háború utáni irodalmunk évtizedei ilyen értelemben ma már történelminek mondhatók. A megkülönböztető és kitüntető jelzőt mindenekelőtt eredményeink indokolják: a nemzetiségi irodalom egy emberöltő alatt a mélyből, a nullpontról figyelemre méltó szintre ért. Sem szerénység, sem önmérséklet és józan szemlélet nem akadályozhat meg abban, hogy tudatosítsuk: írásbeliségünk negyvenkilenc óta felemelően nagy utat tett meg. A történelmi jelentőségű értékek alapfeltétele azok közösségi méreteiben és kollektív érvényében gyökerezik. Irodalmunk fejlődésének és értékteremtésének a folyamata ezt a követelményt is kielégíti. A benne megvalósuló minőségi gyarapodás kultúránk és öntudatunk szerves része és kifejeződése. Fábry Zoltán írta 1958-ban az Irodalmi Szemlét indító, híres köszöntőjében: „A szlovákiai magyarság irodalmával áll vagy bukik.” Fábry tételét — amely hűen kifejezi akkori, reális dillemmáját — ma pozitív — végeredményben Igent jelentő — helyzetfelméréssel támaszthatjuk alá: irodalmunk eredményei a nemzetiségi lét realitását bizonyítják.
