Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Dobos László: Sodrásban VI. (regényrészlet)

elmondom vagy leírom családunk történetét dédanyámmal kezdődően, de tegye ezt meg mindenki, s ha már belekezdtünk, csináljuk alaposan, és adjatok számot ti is ma­gatokról... Hogy lehetek én húszéves fejjel ellenség?... Kinek az ellensége? — Félbeszakítalak, elvtársnő, túlságosan messzire mész — szól erélyesen Nyári. — Még valamit, Nyári elvtárs... A szlovákok miért nem csinálják ezt? Egy iskolába járunk velük, egy internátusban lakunk, mosolyognak ratjunk, röhögnek, tudod?... A hátatok mögött azt suttogják, ti vagytok a kis Rákosi Mátyások. Hallottad már ezt, Jeromos? Okosabbak vagytok minden itteninél... Akik Magyarországról jöttetek haza, forradalmároknak hiszitek magatokat, onnan hoztátok az okosságotokat. Külön köz­társaság, ezt is mondják az évfolyamunkról... Tudod ezt, Jeromos? — Nyugodj meg, elvtársnő — csitítja Nyári. — Mi itt nem követeljük senki fejét, bizonyos dolgok megítélésében mi egyszerűen osztályszempontot akarunk érvénye­síteni. Egyeseknek ez igazságtalanságnak tűnhet, de hát valahol meg kell húzni az osztályhatárokat... Elismerem, akadnak olyanok, akik számára a mi beszédünk frázis­nak tűnik, de akik az élet mélyéről jönnek, azok számára nem az. Mi követeljük a magunk osztályigazságát. — Akkor miért vádoltok másokat? Most kezd csak piros színetek lenni, és máris bíráskodtok... Számonkértek és ítéltek, ki jogosított fel benneteket erre? — tkiál­tott közbe a hivatalnok fiú. — Szeretném befejezni — emeli kezét Nyári. — Elvtársak, nem furcsa az nektek, hogy most, ebben a helyzetben mindenki jónak tartja magát, egyetlen rossz szót sem hagy magán száradni senki? Azért a dolog nem olyan egyszerű. Akit csak egy bíráló szóval is megérintünk, litániát mond magáról, értitek? Mindenki csak mentegetőzik. Nem tudom, a többieknek ez nem tűnt fel? Mindenki csak a jó oldalát fordítja ... És most kérdem én, akik itt szóltak, igazi arcukat mutatták? Ez volna minden? A politika feladata az is, hogy a jót megkülönböztesse a rossztól. Mi tulajdonképpen erre törek­szünk ... Ki akarjuk seperni magunk közül a szemetet vagy legalább tisztázni, tuda­tosítani, ami rossz. — Akkor most legyünk konkrétak, Nyári elvtárs — állt fel Tucsai. — Konkrétan magyarázd el azt, ami bennem rossz, ami nem megfelelő. De kérlek, csak rólam beszélj, az őseimet, kérlek, hagyd ki ebből a játékból. Fordulj velem szembe, és úgy mond: Tucsai, eddigi életedben ezt és ezt tetted rosszul, ezért és ezért vagy felelős, érted, Nyári elvtárs? Engem apámmal, s annak apjával ne kárhoztass, arról beszélj, amiről én tehetek, az én bűneimről, az én hibáimról. És ha vétkesnek találsz, azt is mondd, mit tegyek, érted? Szőke fiú emeli a kezét, verseket ír és rövid beszámolókat az ifjúsági lapokba. — Valóban, azon is kellene gondolkodnunk, tulajdonképpen mi az, ami bennünk közös. Mert itt van, ugye, ez az új helyzet, szabadok vagyunk, senki nem korlátozza emberi megnyilvánulásainkat, ezt mindnyájan magunkénak mondhatjuk, ez a szabad­ság közös tulajdon, én legalábbis így értem. Szerintem ebből kellene valamilyen mér­téket kialakítani, amivel mindyájan mérhetők leszünk. — Ez egy tipikus szociáldemokrata gondolkodás, elvtársak — kapja el a szót a tör­ténészhallgató. — Nem értem, valami hamis bizonyítványt akarunk megmagyarázni, a történelem hamis bizonyítványát?... Ez is az ellenség alattomossága, mézes sza­vakkal levenni bennünket a lábunkról. Ami kelevény, ki kell vágni, én csak ezt mondom. — Ez rébusz — mondja valaki félhangosan. A cigarettafüst egyre alacsonyabbra száll a fejek fölé. Bedecs Gizellát szólítja az elnök. Hollóhajú lány áll fel a harmadik padsorban. Szeme érdekesen vágott, széles arc­csontjai parázsdarabok, messzi mongol vonások sejlenek arcán: meleg, érdekes ábrázat. — Tied a sző, Bedecs — Csak ennyit: Bedecs. A lány — feje mellére törik, nem is láthatja, csak a padot — áldozati bárány rémült mozdulatlansága. Nem indul feléje szó, nem érinti pillantás sem, csak a sokszor hallott csend fogja magához. Ez a feszült csend sátánként van jelen ezen a megbeszélésen. Ha megáll a sző vagy valamire nincs válasz, megjelenik. Kint éjszaka van, elmúlt éjfél is, egyre többet pillantanak az órákra: sátánképe van a türelmetlenségnek is. — Mondjad 1

Next

/
Thumbnails
Contents