Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Rácz Olivér: Szerelem (elbeszélés]
legömbölyített, de vastag... Kecses, keskeny pengéjű, műanyag nyelű körömtisztító. Ez az! Felkapta, percnyi töprengés után és némi öngúnnyal. — Olyan vagyok, mint holmi nagyképű kórházi sebész főorvos, gondolta — felkattintotta az öngyújtóját, néhány másodpercig a láng fölé tartotta a körömtisztító hegyét. Többet nem tehetek érted, kisfiú, gondolta mentegetőzve. Tiszta zsebkendőt vett elő, letörölte a kormot a keskeny pengéről. Nem a leganti- szeptikusabb eljárás, de majd vigyázunk... Visszasietett a kiskutyához. A kiskutya változatlanul mozdulatlanná merevedve várakozott. A férfi összeharapta a fogait, még egyszer figyelmesen szemügyre vette mindkét oldalon a csontpántnak a fogak közé ékelődött két végét. A gyulladás a jobb oldalon látszott enyhébbnek: a férfi lassan, óvatosan a csont széle alá illesztette a körömtisz- títő hegyét. A negyedik-ötödik próbálkozásra sikerült. A csont kipattant az apró fogak közül, s mindkét oldalon apró, szivárgó, véres nyomot hagyva, rápattant a kiskutya nyelvére. A férfi vigyázva kiemelte, bosszúsan megnézegette, aztán messze elhajintotta. A kiskutya a következő pillanatban megperdült, éles vakkantással nekiiramodott a rétnek, aztán ugyanolyan iramban visszaszáguldott, befúrta a buksiját a férfi tenyerébe, hogy szinte levegőt sem kapott. Hosszú másodpercekig úgy maradt, amíg már- már fuldoklott a boldogságtól. Aztán felpattant, újra nekiiramodott a világnak. Ezúttal a folyó felé. A parti sekély gázlónál, a palló közelében, megvetette a négy kis lábát, a víz fölé hajolt, mohón ivott, hűsítette a száját, a műtét helyét. Aztán száguldva vágtatott vissza. A szeme ragyogva tapadt a férfira, az egész kis teste egyetlen, mámoros, boldog csóválás volt. — Jól van, kisfiú — suttogta a férfi szeretettel, miközben becéző mozdulattal ide-oda ringatta a két keze között a kiskutya puha, meleg testét. A kiskutya újra kiszabadította magát; aprókat vakkantva elrohant a ház irányába. A férfi lassan utána indult. Jól sejtette: a kiskutya az anyja készségesen elnyúlt testén hemperegve, a farkaskutya fülét, orrát harapdálva, sörényét cibálva közölte mérhetetlen örömét és boldogságát. Talán a férfiről is szó esett. A farkaskutya a férfi lépteinek neszére felült, a fülét hegyezte. A kiskutya lebukfencezett az anyja hátáról, játékos, táncos léptekkel, időnkint hason kúszva, időnkint vadul nekiiramodva üdvözölte új játszótársát. A férfi, egy-két lépésnyire a dróthuzalról lecsüngő lánc kiszámítható távolságától, megállt. A farkaskutya, maga után húzva a láncot, lassan megindult a férfi felé. — Zika — mondta a férfi halkan. — Zika. A kutya megfeszítette a láncot. A szemét lehunyva, nyakát előre feszítve, a férfi felé szimatolt. A dróthuzal megpsndült a magasban, a kutya halkan, esdekelve szűkölt. A férfi lassan még egyet lépett a kutya felé. — Zika ... A kutya a magasba emelte a jobb mellső lábát, a férfira pillantott, lágyan vinnyogott Most már olyan közel voltak egymáshoz, hogy a férfi a kinyújtott kezével akár meg is érinthette volna a farkaskutya fejét. A lánc pattanásig feszült. — Zika — mondta a férfi szeretettel. — Zika ... Pompás kisfiad van. A kutya lehasalt, a földre fektette a fejét. Akkor a férfi elszánta magát az utolsó lépésre is: ott állt közvetlenül a farkaskutya mellett. Lehajolt, megsimogatta a kutya fejét. A kutya lehunyta a szemét, nem mozdult, hangot sem adott. — Zika — mondta a férfi halkan. — Zika. A közelben favágó tönk állott, a férfi odalépett, letelepedett a tönkre. — Zika! Zika, te kedves, jó anyuka ... A kutya fölemelkedett, lassan, farkcsóválva odament a férfihoz, megállt előtte, halkan vakkantott, aztán szusszanva, hunyorogva a férfi ölébe fektette a fejét. — Zika!... A farkaskutya lehunyt szemmel, mozdulatlanul tűrte, hogy a férfi a fejét simogassa,
