Irodalmi Szemle, 1984
1984/2 - Rácz Olivér: Szerelem (elbeszélés]
Rácz Olivér SZERELEM Az asszony kényelmesen, önmagába felejtkezve hátradőlt a fotelben, kötött. A televízia képernyője halkan zümmögött; a férfi, a másik fotelből, unottan figyelte. — Marhaság — mondta dünnyögve. — Hülye limonádé. Az asszony felpillantott. — Nem is olyan hülye — vélte szelíd ellenkezéssel. — Mert te csak a felét látod — mondta a férfi. — A másik fele a kötésedben sikkad el. Szerencsére. — Próbáld meg te is — javasolta az asszony. — Kössek? — Nem. Hunyd le időnkint a szemed. — Akkor elalszom. — És akkor mi van? — Akkor az van, hogy nem tudok gondolkodni. — És min gondolkodol? — tudakolta az asszony kíváncsian. — Nem is tudom. Semmin. — Bla-bla .. . A férfi felegyenesedett ültében. — Na jó. Azon, hogy milyen kár, hogy az ember a legkedvesebb emlékeit nem képes megírni. — Mire gondolsz? — Most például a kiskutyára — válaszolta a férfi azonnal. — A folyóparti kiskutyára. A kis farkaskölyökre. Az asszonynak emlékezően megcsillant a szeme. — Arra, amelyikkel egyszer végigjátszottad az egész napot, amikor csónakázni voltunk a folyón? — Pontosan. Emlékszel még? — Hogyne emlékeznék — válaszolta az asszony halkan, és mélyebben a kötése fölé1 hajolt. A férfi elmosolyodott. — Pedig egyszer mégis megírom — mondta ingerkedve. — Írd meg — mondta az asszony. — írd meg. — Meg is írom — mondta a férfi. — Mindenre pontosan emlékszem. Mindenre .. . — Igen? — kérdezte az asszony, és még mélyebben a kötése fölé hajolt. Elpirult, gondolta a férfi, de nem mozdította a fejét az asszony felé. Elpirult. Ő is. emlékezik. — Csak az a baj — mondta aztán hangosan, tétován —, hogy ennek a történetnek a hőse — vagy talán inkább a hősnője —, felette áll a szokványos erkölcsi normáknakr és — — Nos? — Semmi. Amikor az állomáson összefutottak, már akkor érezte, hogy ez a csónak-kirándulás nem ígérkezik túlzottan sikeresnek. Előző este moziban voltak — jó. A film vacak volt — jó. Csakhogy a lánynak tetszett, és ezen egy kicsit összevesztek.
