Irodalmi Szemle, 1984

1984/2 - Varga Erzsébet: „.. nem ünneplőruha ...”

„...NEM ÜNNEPLÖRUHA..."

Harminchat éve immár annak, hogy Csehszlovákia dolgozó népe kivívta győzelmét s — Kommunista Pártunk vezetésével — a szocialista építés nem könnyű, ám kétségtelenül eredményes útjára lépett. Hogy mit jelentett számunkra — csehszlovákiai magyarok számára — ez a győzelem, ma már nem szükséges „szájbarágó” módon magyarázni, részletezni, hiszen Csehszlovákia Kommunista Pártja nemzetiségi politikájának eredményei vitathatatlanok és nyilvánvalóak. Ha csak a kultúra területén maradunk, s ha csak a jelentősebb „évfordulós” eseményeket említjük is, van mit felsorolnunk: tavaly lett harmincéves a Magyar Területi Színház, harmincöt éves az Űj Szó és huszonöt éves az Irodalmi Szemle, az idén lesz harmincöt éves a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szövetsége, a CSEMADOK, s tizenöt esztendeje kezdte meg munkáját könyv- és lapkiadónk, a Madách.

Németh László szavaival élve „a műveltség nem ünneplőruha, amit hordani kell, a műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete. Az a műveltség, amelyik csak műveltség, meddő és fonnyatag”. A világtörténelem folyamán kétségtelenül a — nálunk éppen Február eredményeként született — szocializmus az első olyan társadalmi-gazdasági alakulat, amely a könyvet az össznépi művelődés szolgálatába állította, s amely a művelődés eredményét, a műveltséget valóban a helytállás segédeszközévé, a kifejezés szerszámává, a vállalkozás fegyverzetévé — azaz a cselekvő emberség, az aktív humanizmus megnyilvánulásává —, múltat őrző, jelent kifejező, jövőt formáló tetté emeli-magasztosítja. Napjainkban a műveltség csakugyan nem lehet „ünneplőruha”: olyan időket élünk, amikor a kultúra nem lehet öncél, hanem valóban segédeszköz, szerszám, fegyverzet kell, hogy legyen mindenki számára, aki úgy véli, hogy az ember — az emberiség — nem halálra, hanem életre és boldogulásra, boldogságra született.

Eszköz, szerszám, fegyverzet: lehet-e ennél több, nagyobb az irodalom is? És — ha nem akar „meddő és fonnyatag”, öncélú és érdektelen lenni — lehet-e ennél kevesebb?

Sokan talán furcsának találják, hogy mindezek a gondolatok éppen Február s a Február eredményeként létrejött intézmények évfordulói kapcsán jutottak eszembe: de kívánhatok-e szebbet akár a harmincöt éves CSEMADOK-nak, akár a tizenöt éves Madách Könyv- és Lapkiadónak, mint hogy a Németh László-i értelemben vett műveltség

— a nem öncélú, nem „meddő és fonnyatag” szocialista műveltség — hordozói s terjesztői legyenek, lehessenek a jövőben is? Igaz, más útra a jelenlegi világhelyzetben talán nem is léphetnének: hiszen életet, jövőt — valóban emberi életet és jövőt — csak akkor remélhetünk magunknak és a világnak, ha műveltségünk, kultúránk, művészetünk, irodalmunk nem „ünneplőruha” lesz, hanem csakugyan eszköz, szerszám, fegyverzet: „a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete”. Életet, holnapot szolgáló erő, jövőt formáló tiszta akarat.

Varga Erzsébet