Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Cselényi László: Téridő-szonáta
Alabón Ferenc CSELÉNYI LÄSZLÓ: TÉRIDŐ-SZONÁTA A „Nyolcak” nemzedékéhez tartozó Cselényi László líráját első kötete (Keselylábú csikókorom, 1961) után az útkeresés, az újatakarás és -mondás jellemzi. Merész költői invenciókkal lép fel pályája első szakaszában, később fokozatosan visszatér a valóság földközeli rétegéhez. Kísérletező törekvései az Erők (1965) című kötetében is jelen vannak. A változás leginkább szembeötlő ismertetőjegye a költő önportréjának módosulása és az extenzív totalitást célzó költői világ (egyben verstípus) felcserélése a hétköznapi dolgok világának szociografikus, ripotrszerű, a mindennapok gondjait és problémáit számba vevő, azokat intenzíven vizsgáló verstípussal. Valószínű, hogy a költő lírájának kezdeti kritikátlan elfogadása és értékelése, majd évekig tartó elutasítása is válságba juttatta a költőt a későbbiekben, s hosszú ideig (második kötete megjelenése után is) csak költészetének kezdeti szakasza vizsgálásából indulhattak ki lírájának megítélésénél. Cselényi a hatvanas évek második felében három alkalommal is hosszabb időt töltött Párizsban, s az ott megismert szellemi áramlatok, új lírai törekvések hatására alapjaiban változott meg lírikusi attitűdje és művészete. A hetvenes években értékeli át szülőföldélményét, a gyermekkort, az indulás romantikáját, s így a párizsi tartózkodás lecsapódásait is, tehát azokat az összetevőket, amelyek addigi kötészetét alakították. Ekkor fogalmazódik meg a Gömör—Párizs problematika, s kap végleges formát az Összefüggések... is, kiegészítve néhány régebbi verssel és az újabb versanyaggal (Krétakor, 1978). A „hosszú hallgatás” évei alatt tudatosodott a költőben, hogy valójában soha nem egymás után sorjázó, egymással össze nem függő lírai verseket írt, hanem egyetlen szöveget, „egyetlen mag körül szüntelenül terebélyesedő Work in Progress-t”, tehát lehetőségeket egy elképzelt szöveghez és „Összefüggéseket”, ahogy végül is e cím magát a műfajt is meghatározza. A szövegekből eltűnik az ifjúkori illuzórikus lelkesültség, a hangvétel visszafogottabb, szikárabb lesz, s a hajdani zsúfolt nyelvezetből a töredékes, montázsolt szövegekben már csak a jelzésszerűség maradt meg. 1981-ben jelent meg a költő Jelen és történelem című műve, melyben egymásba épülve van jelen publicisztika, riport, kritika és versszöveg. A montázsolt anyagot a mítosz fluiduma hatja át, ami az egész mű összetartó anyaga, beépülve a kompozíció szövetébe, a költő átalakult szemlélete eredményeként. A költő ezzel a kísérletével nemzetiségi irodalmunkban az alapjában realista, dokumentatív indíttatású, újromantikus mítoszköltészet hazai változatát hozta létre. Tematikai-tartalmi szempontból a Téridő-szonátában Cselényi minden jellegzetes szférája (a szülőföldtől Párizsig) több-kevesebb hangsúllyal képviselve van. A variálások, átcsoportosítások következménye azonban érezteti hatását: a hagyományos tartalmi értékskála is színváltozásokat eredményez az életmű keretén belül. A régebbi (már ismert) költemények vagy versrészek egy új szerkezeti struktúra keretébe vannak elhelyezve, s így új funkciót és értelmet látszanak kapni.
