Irodalmi Szemle, 1984
1984/10 - ÉLŐ MÚLT - Zalabai Zsigmond: „Lakodalom van a mi utcánkban” II.
Még azt mondják, sej-haj, icike-picike a babám, Ha táncolok véle, nem is illik az énhozzám. Sebaj, kisangyalom, akármilyen icipici vagy, Szabad a szerelem, így is, úgy is az enyém vagy! Ősi eleme a magyar népi színjátszásnak a szarvashoz, gólyához, lóhoz fűződő áliatalakoskodás. A lóalakoskodás — bár középkori egyházi rendelkezések tiltották — Ipolypásztón is fennmaradt, s szerves része volt a régi lagzi nóta- és táncközi szüneteinek. A lagzis háznál bámészkodó, „ablak alá járó” legények „lovat csináltak”. Öten- ;hatan ponyva alatt egymás derekába kapaszkodva, meghajolta alkották a ló testét; lelőttük pedig egy legény zsákból, tarisznyából formált lófejet viselt. A „lovat” egy „maskarás” [maszkos) legény vezette be a lagziba, s vásári jelenetet játszva árulni kezdte az állatot. Az alkudozás vége mi más lehetett volna, mint áldomás? A ponyva .alatt a legények kezében kézről kézre járt a borosüveg. Távozáskor útravalót is kapjak, étel, ital formájában. A színjátékot tetszés szerint követhette újra az ének, a tánc. Szüneteiben a duruzsba Igyekezett szórakoztatni a násznépet, többnyire megverselt ótestamentomi történetekkel. Közülük egyet — valószínűleg csattanós vége nélkül — nagyapám emlékezete így őrzött meg: Ötestámentomból van bizonyítványom, Hogy legvénebb ember vagyok a világon, Tudom, nem hiszik el a tisztelt vendégek, Ösmertem Adámot fiatal legénynek. Mikor Adám apánk nőül vette Évát, Én voltam a vőfély, kaptam szép bokrétát, Mert megcsókoltam a menyasszonyt a lábán, Ezért rám sokáig haragudott Adám. Mikor Adám fia, Káin vándorló lett, Senkitől se kapott se szállást, se helyet. Nincs bizonyítványa — ez volt a felelet, Én írtam szegénynek egy jó útlevelet. Az özönvíz alatt úgy maradt meg éltem, Hogy Noé komámmal én összebeszéltem. Segítettem neki a bárkát csinálni, Hogyha ez nem igaz, lehetek akármi. Az Ararát hegyén, ha fagyott a hóié, Sokszor szánkóztam ott én, s az öreg Noé. Sokszor földöntöttem Szemet és Jáfetet, Ilyenkor az Öreg jóízűt nevetett. Pincéjébe sokszor elhitt Noé koma, Kivált ha jó bőven termett a páskoma. Ha a násznép kifújta magát, a cigányok újra rázendítettek a talpalávalóra, vagy .az asztaloknál húzták a lagzis had fülébe a nóták sorát. Mert hát: szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem! Mert hát csapodár a jány! Mert hát: meg kell a szívnek hasadni! Mert hát hiába — százszor is! ezerszer is! — hiába hogy: Nyílnak már az orgonavirágok, sej, tavasz akar lenni. Azt hallottam, kedves kisangyalom, hogy nem akarsz szeretni. Szeress, kisangyalom, hogy ne legyek árva, hogy ne mondják rólam a faluba, mér van a szívem gyászba.
