Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - HOLNAP - Grendel Lajos: Czakó József elbeszélése elé
HOLNAP Czakó József elbeszélése elé Kamaszkorú ifjak érzelmi megrendüléseivel és csetlő-botló intellektuális útkeresésével általában deresedé hajú írók foglalkoznak megbocsátó humorba csomagolt bölcs fölénynyel, amely bölcsesség azonban nem mindig válik művük javára. A felnőttkor distan- ciája a napi élményekkel szemben, szekpszise és nemegyszer szomorú illúziótlansága mindnyájunkat hajlamossá tesz egy kicsit úgy tekinteni kamaszéveinkre, mint elkerülhetetlen, ám gyógyítható eltévelyedések sorára, amelyek végén ki előbb, ki utóbb rátalál a „helyes” útra, s ha szerencsés, még a bölcsek kövét is megleli. Nos, attól tartok, ez egyáltalán nincs így. Ahogy az öregség sem szükségképpen a szenilitás, úgy a kamaszkor sem mindenestől az érzelmi zűrzavar évada, hanem nagyon is belakható, -s ami még fontosabb : autentikus állapota létezésünknek. Meglehet végletesebb, ám semmi esetre sem alávalóbb szakasza a többinél. A talponmaradás, alkalmazkodás és beilleszkedés társadalmi kényszere folytán elnémított vagy legalábbis a tudatalattiba száműzött vágyak s az azokhoz tapadó tudattartalmak szinte a magzatvizükben lebegve •vizsgálhatók még ekkor. A világba vetettség élményét ezekben az években éljük meg először tudatosan, s a szakadékok látványát nem szokta meg még a szem. A fanyar, kiábrándult „felnőtt” bölcsesség tejüvegén keresztül mindebből alig valami látható. A kamaszkorról szóló regények és elbeszélések legtöbbjéből, talán Salinger regényét kivéve, a személyes érintettség illúziója és drámája hiányzik a leginkább. Az itt bemutatkozó Czakó József írói telitalálata, terjedelmes elbeszélése nézőpontjának megfelelő megválasztása. Elbeszélője nézőpontját Czakó József épp csak annyira mozdítja el saját írói nézőpontjától, hogy elbeszélőjét kívülről is láthassa, de mégis nagyon közelről még mindig. Elbeszélői módszere ebben a tekintetben nagyon közel áll a már említett amerikai íróéhoz. A Zabhegyező írói és elbeszélői nézőpontja közötti távolság is ilyen csekély, s ez, ellentétben a legtöbb jó regény bevált szabályaival, ez esetben nem ellaposítja, hanem éppen megemeli a művet. „Mostanában az a képességem fejlődött ki, hogy úgy tudom vizsgálni saját személyemet, mint valami idegen tárgyat” — írja Czakó. Vagyis nemcsak elmondani, hanem értelmezni is megpróbálja derűsnek aligha nevezhető történetét. A belső ábrázolás követelményeinek megfelelően anyagán belül végzi el ezt, hőse tudatvilágának pontos és árnyalt leírásával, illetve monológjain keresztüli megjelenítésével. Czakó kamaszhősének minden szava és gesztusa ettől lesz olyan hiteles. Még az is, amikor szenveleg és sajnálja magát, mert írásának ezek a részei is az ábrázolást szolgálják. El tud fogadtatni olyan stíluseszközöket, amelyek más szövegkörnyezetben vagy modorosnak, vagy giccsesnek hatnának. Aztán: maga az írás címe is telitalálat. A hülyekamasz ugyanis a legkevésbé sem hülye kamasz. Az elbeszélés címe egyszerre fejez ki együttérzést az elbeszélővel, s némi fenntartásokat vele szemben. Czakó József szenvedélyes átéléssel ábrázolja hősét, s mégsem engedi, hogy teljesen azonosuljunk vele. Azt kívánja inkább, hogy értsük meg.
