Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - Dobos László: Sodrásban III. (regényrészlet)
dett mosolyokkal, jönnek kifelé. Egy ház, amelynek csak kijárata van, mondják is egymásnak: a fehér asztaltól jólesik felállni, idejár az egész város, vannak, akik még gyerekkorukban beültek, és csak kijönnek a világba, megtömött hassal, kesereg az asszony... Szép, méltóságos mozdulat, kivonulni egy étteremből; kétoldalt asztalok sora, felülről látni a fejeket, meghajlik a pincér, előtte elvonul minden vendég... Miiyen jó minden, ami nincs, amit csak elképzelünk. És csak jönnek a jóllakott, mosolygós emberek, idejár az egész emberiség ... Az este a csituló forgalom porával szállt le. Csillagok az égen, szabályosan, mindegyik a maga megjelölt pályáján. Lábuk előtt a bőrönd, összehúzódott, szögletes kutya, ő talán már lefekvésre gondol. — Hány éjszakát bírunk fgy ki? — kérdezi a férfi. — Most jól érzem magam, érdekes, nem is vágyódom máshová. Amit látok, annak nem keresem a külön jelentését, e pillanatban úgy veszem a dolgokat, ahogy érzékelem őket. Egy az egyhez ... Mi teszi ezt? — Talán az utca, a zsivaj, vagy az este ... Ebben a városi jövésmenésben mindenki egyenlő, itt nincsenek külön előnyök, ismeretlen az ismeretlent nézi... A mi helyzetünkben benne van az ismeretlenség izgalma is, érted? — Hol fogunk aludni? — A változatosság kedvéért ma éjszaka itt, jó, széles padok ... — Megfelel. — Hozok neked virágot, amiért ilyen megértő vagy. — Nem, nem akarom ... Két rendőr között tért vissza a férfi, kezében egy szál rózsa, s magából kikelve magyarázott. — Igazolja magát, az igazolványát — ismételgette az idősebb rendőr. — Mit követtél el? — kérdezte ijedten az asszony. — Vandál — mondta haraggal a fiatalabb rendőr. — Begázolt a rózsák közé, lopott... Honnan veszi magának a jogot? Barbár... Közterület megkárosítása, mi lenne, ha mindenki ezt tenné? Nem kell virágüzlet, nincs szükség kertészekre, mindenki csinálhat, amit akar ... Anarchista ... — Mit akarnak tőle? — Megbírságoljuk ... — Nem fizetek, nem fizetek, értik? Az a park az enyém is, szemétgödör volt a helyén, kóbor kutyák és hajnali kurvák tanyája, mi csináltunk belőle virágost, a diákok ... Jelvényt is kaptam érte ... — Remegett a férfi hangja, szájaszéle reszketett a felindulástól. — Az én apám paraszt volt, értik? Kizsákmányolták, elnyomták, katonának vitték ... Éheztünk ... Engem akarnak büntetni? — Amit tett, az rendzavarás, a város megkárosítása. — Én is a város vagyok, értik? — ;Én itthon vagyok így is, érti? Minden nélkül otthon vagyok ... — Türtőztesse magát — mondta nyugodtan az idősebb rendőr. — Feleslegesen hangoskodik, mi a kötelességünket tesszük, szabályosan... — Kiabálok, mert büntetni akarnak, egy szál virágért, semmiségért. Állítsák meg az első embert, és kérdezzék meg... Röhej... Röhej. Nem vagyok én ellenség, mit akarnak tőlem? Hosszan, vizsgálódva nézték az asszony igazolványát is. — Nincsenek bejelentve. Lakhelyük? — Ez a pad. — Tanítani fogunk, a férjem lehet tudós is... — Büntetendő amit tesznek. — Állampolgárságunk az van — mondta megszeppenve az asszony. — Tegnap hol aludtak? — Ismerősöknél... — S azelőtt? És azelőtt, és azelőtt? ... — Ilyenekkel van tele az éjszaka. Minek jönnek így ide, semmire? Mit várnak a várostól? Város, város ... Hajlandó fizetni? — Nem! A bőrönd ismét középütt megy, ilyen kísérete még nem volt, tanácstalan ő is, mint
