Irodalmi Szemle, 1983
1983/9 - Babits Mihály: Mint különös hírmondó (vers)
BABITS MIHÁLY Mint különös hírmondó. Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi újságot mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép? vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl gépfegyvert próbál — oly mindegy volt neki! tudta, balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is, százakon át épít, s egy gyermeki cívakodásért újra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és a konok isteneket vakítva lobogjon az égig szellem és szerelem — jól tudta ezt a hegyi hírnök s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös, korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak, mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból: akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van! nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van! úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem úgy feszül a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb
