Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - Turczel Lajos: Sziklay Ferenc

■valós életrajzi tény, hogy a kolozsvári egyetemen magyar-latin szakot végzett Sziklay az önkéntesi év leszolgálása után a mondott időszakban Pozsonyban kezdte meg tanári pályafutását.

A jöttment tehát önéletrajzi- és egyben ikorrajzregény. Akkori kritikusa, Illés Endre, két korábbi regényt látott a mintájának: Rákosi Viktor Elnémult harangokját •és Kaffka Margit Állomásokját. Én a Kaff- ka-regény helyett inkább a másik „mintádhoz is jobban illő műnek: Harsányi Kálmán Kristálynézőkjének ösztönző hatását feltételezném. Ahhoz hasonlóan a Sziklay-regény is belülről és konzervatív reformer magatartással bírálja a tes- pedő középosztályt. Kár, hogy a bírálat nagyrészt elvont, nincs konkretizálva. A legérdekesebb és legkonkrétabb bíráló hang az Ady-kérdésben hangzik el. Kövy Ernő a Rőzsakoszorú nevű és Adytól idegenkedő asztaltársaságban előadást tart, $ elutasítva a hazafiatlanság vádját, a nagy nemzetostoroző költők (Kölcsey, Vörösmarty) méltó utódjának nevezi Adyt. Ugyancsak fellép az eltúlzott Pest-közpon- túság ellen és a kulturális decentralizáció sürgős szükségességét hirdeti.

A regény természetesen Pozsony helyi jellegzetességeiből (a Vár, az Óváros történelmi emlékei, a Liget, Vaskutacska, Bimbóház, Elysium stb.) is bő ízelítőket ad. A fiatal tanár első városismerő sétája így van bemutatva: „Álmodozva ment a zegzugos szűk uccákon. Itt megkapta egy kapubálvány renaissance kiképzése, megnézte egy kaszárnyaformájú épület falában a rózsaszínű márvány emléktáblát, mely arról szól, hogy Itt ülésezett a diéta, itt ajánlotta fel a legnagyobb magyar egyévi jövedelmét a magyar tudománynak. Balról tornyos ódon épület ólmos ablakszemei néztek rá, majd egy múlt századból itt felejtett kis cukrászdát vett észre, finom biedermeyer székekkel, asztalokkal . . .” Sok sző esik a Lechner Ödön által tervezett új gimnáziumi épületről, melynek felavatásán a nagy építész Is részt vesz. A tanári kar és a társaság álneveken szereplő alakjai közül többre ráismerünk, így például Kahn Jenőben Orbán Gáborra, Jánossy Zoltánban Jankó Zoltánra. A Nyugati Hírlap néven szereplő helyi újság a Nyugatmagyarországi Híradónak felel meg; meglepő, hogy ennek a szerkesztőségéről és irodalmilag is ismert szerkesztőiről: Reményi Józsefről és Vajda Ernőről egyáltalán nem esik szó,

holott Kövy-Sziklay cikkeket írt a lapba, és minden bizonnyal barátságban, sűrű érintkezésben volt az említettekkel. Hasonlóképpen meg sem említődnek a város irodalmi jellegű egyesületei: a konzervatív Toldy Kör és a szabadkőműves Uránia.

Ami a főhőst illeti: tanári működéséről, társadalmi életéről, közszerepléséről, baráti és szerelmi kapcsolatairól tüzetes képet kapunk. Nagyot akaró, művészi és nemzetnevelői ambíciókat is melengető intellektuelnek jelzi őt a szerző, de egyénisége konkrétabb, mélyebb megmutatásával, kidolgozásával jórészt adós marad. Csak a korszerű tanítási módszerekkel dolgozó és az elavult iskolai szellem ellen bátran küzdő pedagógust látjuk konkrét életszerűségében, a művész — a freskófestő barátnál és kollégánál: Brodski- nál végzett apróbb munkálatokon és a társasági hegedűelőadásokon kívül — homályban marad, a konzervatív reformeri színezetű nemzetnevelői küldetéstudat pedig mind a célkereső belső töprengésekben, mind a Nyugati Hírlapba írt közép- osztályt bíráló cikkekben ködösen, elvont általánossággal fejeződik ki. „Egy szépségekkel teljes nagy életet valósítani meg, s másokkal is megértetni az emelkedet- tebb, emberibb szellem szépségét és talán hasznosságát is” — ily módon summázód- nak az életcélt feszegető belső tusakodások. „Ki a napfényre! Le a konvenció, a józan okosság bilincseivel! Az élet élet, mozgás, törtetés, a jólétbe fultság a halál. Ha a polgári társadalom maga nem eszmél erre, nagy tragédia révén tanulja meg majd, amikor már talán későn lesz”

— így foglalja össze Kövy a „legmerészebb” reformer cikke lényegét, mondanivalóját. Mire lehet ezekből a homályos, általánosságokba fúló önmegnyilatkozásokból következtetni? Arra, hogy a szerző az életben elinduló, az első munkaéveit élő főhőst — szenvedélyes nagyot akarása ellenére is — csak a fejlődése első fázisában: önmagát kereső állapotában akarta megmutatni. Lehet, hogy a regényt 1932- ben író szerző arra is gondolt, hogy az alteregó Kövy Ernő további fejlődését, célkitűzéseinek konkrét realizálását az olvasó már Sziklay Ferenc irodalmi és szervező munkásságából ismerheti meg.

Energiája nagy részét Sziklay a kisebbségi szellemi élet szervezésére fordította. Szervező tevékenysége kultúrreferensi állásából, munkaköréből kötelességszerűen adódott, de mélyen átérzett s áldozatosan