Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Kövesd! János: Kodály Zoltán és a szlovákiai magyar zenekultúra (interjú Ág Tiborral)

gyűjtött részben Bartók, részben Kodály. Azután a Magos a rutafa című. Kodály is feldolgozta itteni gyűjtését kórusmüre. A Gergelyjárás, a Vilő kimondottan itteni népszokások dallamait tartalmazza. És hadd említsem meg, hogy a legutóbbi Kodály-napokon Pongrácz Zoltánt is megismerhette a nyilvánosság nemcsak mint népdalgyűjtőt, hanem mint zeneszerzőt is. Pongrácz Zoltán diószegi születésű népdalgyűjtő és zeneszerző. A diószegi kórusnak ajánlotta egyik kompozícióját. A népzenei gyűjtés felhasználása a zeneirodalomban és a kórusmozgalomban nem egyszerű dolog, és nem lehet máról holnapra megvalósítani. Évek kellenek hozzá, hogy a karvezetők és a kórusok tudomást szerezzenek a gyűjtőmunka eredményeiről. A gyűjtőmunka eredményeit viszont a kiadványokon keresztül lehet eljuttatni a kórusokhoz. Ez viszont roppant kevés. Az Édesanyám rózsafáján kívül alkalomhoz nem kötött, tehát mondjuk lírai, katona vagy más műfajú népdalok nem kerültek közkézre. Nem kerültek nyomtatásban a nyilvánosság elé. A Vétessék ki szóló szívem című balladakötet ugyan szintén nagy eredmény. Hasznos tett, hogy a Madách Kiadó megjelentette a csehszlovákiai magyar balladákat, viszont aligha tűznek valamit is műsorukra köfzülük kórusaink, mert balladát végigénekelni egy kórusnak roppant nehéz. Ahhoz már valamiféle beavatkozás szükséges. Hogy valaki egy autentikus népballadába beleavatkozzon, ahhoz zeneszerzőnek kell lennie. Tehát, sajnos, nem sok eredményről számolhatok be e téren, minthogy a kórusmozgalom nemigen támaszkodik a népdalgyűjtésre. De amint mondtam, nem egyedül a karvezetők és a kórusok hibájából.

— Kodály A magyar népzene című több ízben kiadott tanulmányában egyebek között serény gyűjtőmunkára is serkent. Főként a fiatalokat. Hogy áll a magyar népzene kutatásának-gyűjtésének kérdése diákifjúságunk és énekkaraink körében? Van-e tudomása iskolai népdalgyűjtő szakkörök működéséről?

— Sajnos, azt kell mondanom, hogy a magyar népzene kutatásának és gyűjtésének kérdését eléggé mostohagyerekként kezeli itt mindenki. Hogy én több mint harminc esztendeje foglalkozom népdalgyűjtéssel, az annak köszönhető, hogy engem roppant érdekel. Elköteleztem neki magam és ezt mindenkor folytatom, bármilyen státuszban is legyek, bárhol dolgozzam is. Tehát a munkaviszonyomon kívül folytatom ezt a tevékenységet. Maga a népdalgyűjtés, mint olyan, bizonyos felkészültséget igényel. Tehát aki népdalt gyűjt, annak nemcsak gyűjtőnek, hanem zenésznek is kell lennie. De az sem elegendő, ha valaki csak zenész, a magyar népzenéhez is értenie kell. Tehát sok évig eltart, míg valaki kiismeri magát a népdalstílusokban, népdaltípusokban. Több évi kitartó munkát igényel, hogy a gyűjtő pontosan felismerje és el tudja különíteni, ki tudja szűrni a valódi, értékes népdalt a kevésbé értékes népies dalok közül. Hogy a gyűjtés folyamán a lehető legértékesebb anyagot találja meg és tudja kiválogatni az énekesek emlékezetéből. Nem mondom, hogy az évtizedek során nem sikerült voina fiatalokat rábírnom arra, hogy népdalgyűjtő szakkörökben műköid- jenek. Volt ilyen. De sajnos, azt nem sikerült elérnünk, hogy az iskolai népdalgyűjtő szakkörökben való munka után, amikor kikerül a fiatal az iskolából, folytassa is ezt a munkát. Legtöbben valószínűleg azért nem folytatták, mert elkerültek otthonról, nem volt megfelelő szakkönyvük s bizony a gyűjtőmunka bizonyos kiadásokkal is jár. Még abban az esetben is, ha otthon gyűjt az illető. Énekkaraink körében népdalgyűjtésről nincs tudomásom. Ez érthető is, mert ha az énekkarok nem énekelnek népdalt, nincs is igényük. Nincs igényük a népdal iránt, tehát nem is néznek körül, hogy a saját helységükben milyen népdalok élnek, azaz nem értékelik kellőképpen. Egy példát azért hadd hozzak fel. Egy Nyitra melletti énekkar, a Zobor hangja, a Kodály-napokon népdalcsokrot énekelt. A népdalcsokorban egy koloni dal szerepelt, a másik kettőt viszont már Bárdos Lajos feldolgozásából vették, a Gerencséri utcát, sőt a harmadik, ami ezután következik, már nem is Nyitra környéki dallam volt, hanem csallóközi: Hej, hej, mit tegyek. Tehát ez azt jelenti, hogy a koloniak ha lakodalomról vagy más szórakozásról van szó, nem ’énekkari akcióról’, akkor ismerik a népdalokat, éneklik is őket, de már színpadon, sajnos, nem. Éneklő-csoportjaink viszont nagyobb érdeklődést tanúsítanak a népdalok iránt. Örvendetes, hogy nemcsak a csoport vezetői, hanem maguk a tagok is gyűjtöttek. A Tavaszi szél népdalverseny keretében két ízben hirdetett a CSEMADOK KB népdalgyűjtő pályázatot. Tudomásom szerint több száz értékes népdal került ilymódon a CSEMADOK adattárába. A népdal