Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - ÉLŐ MÚLT - Blaskovics József: Rimaszombat a török hódoltság korában

elnyomást. A kádi Ítélete meghozta gyümölcsét, a továbbiakban Rimaszombat rájál a törvény szerint adóztak, és több panasz már nem merült fel.

A ráják védelme háborft idején

Hadjáratok idején a rimaszombatiak az egri pasától oltalomlevél kiadását kérték, hogy azzal védekezzenek az „iszlám sereg” ellen. Háborús veszély elsősorban 1663-ban és 1683-ban, az oszmán hadsereg Érsekújvár és Bécs elleni hadjárata idején állt fenn. Az egri pasa útlevelet adott ki nekik, hogy audienciára mehessenek Érsekújvárra a nagyvezlrhez. Mind tőle, mind a tatár hadsereg vezérétől oltalomlevelet (protectio- nális) kaptak, s ez a két oltalomlevél megvédte őket a török és a tatár hadsereg zaklatásaitól. 1684-ben hasonló oklevelet kaptak a tatár kántól.

A ráják költözködése és a beköltözöttek védelme

A 16. és 17. századbeli Magyarországon a jobbágyok szabad költözködését korlátozták, illetve szigorúan megtiltották [1556-ban, 1566-ban, 1574-ben). A törvény szabad kezet biztosított a földesúrnak a jobbágy elköltözésének megengedésében. A földesúr természetesen nem egyezett bele, hogy jobbágyai elhagyják, ezért azok számára az egyetlen lehetőség a szökés maradt.

Mind a királyi, mind az oszmán területekről érkeztek menekültek Rimaszombatba, s ott a városi tanács engedélyével letelepedtek. Maguk a rimaszombatiak is át-átrán- dultak a „háborús területekre” (dárülhab, azaz ellenséges, királyi). Rábeszéltek néhány ráját a városba való telepedésre, és erre engedélyt is adtak nekik. Ezek nagyrészt iparosok, mesterlegények (ehl-i szanáji), napszámosok és nők voltak. Egy idő múlva azonban megjelentek a városban régi keresztény földesuraik, bizonygatták, hogy ezek az ő szökött jobbágyaik, és vissza akarták költöztetni őket. Ezért a budai pasa kiadott egy rendeletet, mely szerint az „ellenséges területről” önként érkező ráják a törvény szerint szabadon letelepedhetnek, ahol akarnak, és ha a többi rájához hasonlóan megfizetik az alattvalói, azaz a hódoltsági adót (rüszúm-i raijjet, dzsizje), „felszabadulnak”. Ha nem szerepelnek rájákként valamelyik (török) földesúr defterében, senki sem háborgathatja, nem telepítheti át őket.

AZ OKIRATOK FORDÍTÁSA

Az okiratfordítások szerkezete

Valamennyi okiratfordítás három szerkezeti részből áll: fejrészből, a török szöveg fordításából és a korabeli hátoldali (tergális) magyar feljegyzésből.

1. A fejrész az okirat legfontosabb tájékoztató jellegű adatait tartalmazza: a sorszámát, rövid tartalmát, a keltezés idejét és a technikai adatokat. Az oklevelek időrendi sorrendben követik egymást, s arab sorszámmal vannak ellátva.

A sorszám alatt olvasható az okirat rövid tartalma, amelyből kiderül, hogy ki, kinek és miért adta ki az okmányt.

A fejrész következő bekezdése a keltezés helyét és idejét tartalmazza. A dátumot egyrészt a mi naptárunk szerint átszámítva adtuk meg, másrészt a moszlim naptár szerint, ahogy az okiratokon is olvasható. Ha a török szöveg valamilyen szükséges adatot nem tartalmaz, de az meghatározható a magyar feljegyzésből vagy a szöveg valamilyen utalása, jelensége alapján, akkor az adatot zárójelben közöljük.

Az okiratokban a moszlim hónap dekádjait olykor az eváil, evászit vagy eváhir szavakkal jelölték. A fejrész török keltezését (vagy a keltezés esetleges rekonstrukcióját) a török kiejtés és szórend szerint írtuk.

A dátum alatt az okirat eredetijének jelenlegi őrzőhelye és eredeti levéltári száma található, pl. RVL TO 92. sz. = Rimaszombati Városi Levéltár, Török Okiratok 92. sz.;