Irodalmi Szemle, 1983

1983/8 - Gáli Ernő: Párhuzamok és érintkezések (tanulmány)

A „couleur locale” — Taine-hez visszacsatoló — elméletét Szenteleky abban az évekig tartó folyamatban érlelte ki, amelyben valaminő összetartó erő után kutatva feladta régebbi nézeteit, és az erdélyi példából is merítve megfogalmazta a vajdasági irodalom létjogosultságát igazolni hivatott tételeit. Ezeknek lényege abban foglalható össze, hogy a kisebbségi írót tudatosan vállalt elkötelezettségének arra kell késztetnie, hogy műveiben a kor, a talaj, a táj szellemét fejezze ki. Ne távolodjék el a társadalmi valóságtól, hanem az élet és az irodalom egységét valósítsa meg. Szenteleky a kisebbségi tudat szószólójaként írt, szervezett és vitázott, a vajdasági problematikát kívánta a sajátosság színeiben tolmácsolni és tolmácsoltatni. Kortársai és vállalkozásának történészei kénytelenek voltak azonban megállapítani, hogy részben maga is tisztában volt terve kivihetetlenségével, részben pedig illúziókba menekült, az eredmények pedig nem haladták meg a provincializmus színvonalát.

Ennek a vidékiességnek, a jellegzetes vajdasági közönynek és apátiának üzent hadat az 1934-ben induló Híd című folyóirat, amely — a Korunkhoz hasonló — eszmei tisztulása során fokozatosan balra tolódott, hogy végül is határozott antifasiszta és háborúellenes állásfoglalásával a népfrontpolitika szócsövévé váljék. A Híd a tevékeny •és önkritikus kisebbségi magatartás programjával igyekezett a haladás irányába terelni — főként a fiatal — olvasóit. A vajdasági magyarság reális helyzetének feltárását szorgalmazta, s ennek érdekében fordult előbb a parasztság, majd a munkásosztály felé.

A Híd-repertórium tanulságait összegező Bosnyák István mindenekelőtt a folyóirat politikai publicisztikáját elemzi. Megállapítja, hogy a lap harcos, baloldali világszemle, a nemzetközi antifasizmus és a jugoszláv forradalmi mozgalom magyar sajtószerve volt. Oldalain megtaláljuk a kisebbségi kérdéskört a maga bonyolult összetettségében, a szerkesztőség különös figyelmet szentelt az ifjúságnak, a deklasszálödó magyar középosztálynak, az értelmiségnek. A tudományos és művelődési közírás, az irodalom és a művészet szintén elkötelezett fórumra lelt oldalain.13

Szociológiai és komparatisztikai vizsgálódásunk számára igen fontosak és elgondolkoztatok azok a megállapítások, amelyek a Híd-csoport mozgalmi jellegét hangsúlyozzák, és a Sarló, illetve a Korunk hatását mutatják ki például a szociográfia felkarolásában. E párhuzamokban és interferenciákban — minden kétséget kizáróan — a közös Duna-medencei létvalóság, a túlnyomóan agrár többségű lakosság igényei érvényesültek. Ezek határozták meg alapvetően az utódállamokbeli radikalizálődó fiatal magyar értelmiségiek érdeklődését és törekvéseit. Ugyanakkor ezekben az összefüggésekben jutott erőteljesen kifejezésre az a pozitív átalakulás is, amelyben a középkelet- európai marxista munkásmozgalom, illetve a vonzásába jutott értelmiségiek visszaszorították a nemzeti-nemzetiségi kérdés kezelésében megnyilvánuló szektás nézeteket és gyakorlatot. Nyilvánvaló, hogy a Sarlónak, a Korunknak és a Hídnak, valamint a kölcsönhatásaikban kibontakozó irányzatnak is köszönhetően sikerült tudatosítani a kétféle partikularizmus kölcsönös feltételezettségét. Azt, hogy a munkásság érdekei és céljai jól összeegyeztethetők a nemzeti, a nemzetiségi szabadságtörekvésekkel.

E szintézis kialakítását, amely a népfrontpolitika idején teljesedhetett ki, előnyösen befolyásolta az a körülmény is, hogy például a Híd és a Korunk körül keletkezett „mozgalmakéban résztvett a jugoszláviai és a romániai magyar progresszió minden csoportja.14

A szellemi népfrontba torkolló kisebbségi küldetés elvileg kibékíthetetlen volt bármiféle nacionalizmussal, a Horthy-rendszer irredentájával, ám következetesen vállalta a híd-szerepet. Hordozói — Ady Endre szellemében is — a dunai népek testvériesülését szorgalmazták, a szomszédos kultúrák megismerését, megbecsülését akarták szolgálni. Arató Endre nagy kompetenciával térképezte fel a magyar és a szlovák haladó értelmiségiek érintkezését. Osztályozta kapcsolataik típusait, fő vonásait a cseh és a szlovák kultúra megismerésére tett első lépésektől, a DAV és a Sarló együttműködésén keresztül egészen a Szép Szó csehszlovákiai útjáig.15 Ismeretes, hogy a híd-funkció eszméje központi helyet foglalt el Fábry Zoltán életművében. A Korunk, e „négyországi folyóirat” 50. évfordulója jó alkalom volt arra is, hogy számba vegyék Gaál Gábor és munkatársai céltudatos erőfeszítéseit a három irányba is vezető hidak kiépítésére, a kelet-európai kapcsolatok elmélyítésére.16 És végül a Híd témarepertoárjából félreérthetetlenül kitűnik, hogy szerkesztői egyik fő feladatuknak tekintették