Irodalmi Szemle, 1983
1983/8 - Turczel Lajos: Mit jelentett, mit jelent számomra az Irodalmi Szemle? (A kérdésre Dénes György, Fónod Zoltán, Mács József, Jaroslava Pašiaková, Rácz Olivér, Rákos Péter és Török Elemér válaszol)
MÄCS JÓZSEF: Mintha csak nemrég látott volna napvilágot Fábry Zoltán Ideje már bizony! . .. című, örömet és gondot egyformán sugárzó írása. Hogyan is lesz, ha egyszer már a lehetőség adott? Bírjuk-e szusszal, elég erős-e bennünk az elszántság s nem utolsósorban a képesség, hogy írásainkkal éltessünk egy folyóiratot? Voltak próbálkozások, kísérletezések korábban Is, de valahogy mindig kudarcba fulladt az igyekezet. Nem volt könnyű a még járatlan úton a tapasztalatok üres tarsolyával elindulni, irodalmunk holnapjáért felelősen az első bizonytalan szervező-szerkesztő lépéseket megtenni, egyre felkészültebben és az egészet áttekintve hallgatni lábadozó irodalmunk lélegzését, s jó érzékkel állítgatni az éppen megfelelő, a továbblépést feltételező mércét. Az Irodalmi Szemle első számától komolyságot parancsoló fóruma lett irodalmunknak, napi- és hetilapjaink irodalmi rovatai fölé magasodó szellemi műhelyként hatott kedvezően és valamennyiünkre termékenyítően. Hasábjain elbeszéléssel, regényrészlettel, vagy tanulmánnyal megjelenni legalább annyit jelentett, mint hétköznapi ruha helyett ünneplőbe bújni. A Szemlében jön a versem! A Szemlében jön a novellám! A Szemle hozza a tanulmányom! Akik mondták, jobban kihúzták magukat. Számukra a nap fényesebben tündökölt az égen, a szélnek is simogatóbb éle volt. Az Irodalmi Szemle hatására úgy nőtt, izmosodott irodalmunk, mint meleg májusi eső áztatta földön a növény! Ez szembetűnően meg is látszott a jnegjelenését követő hónapok és évek irodalmi termésének színvonalán. Nem tartom véletlennek, hogy a hatvanas esztendők jelentik számunkra a teljesebb kibontakozást, az elmélyültebb látást és ábrázolást! A folyóirat Léte szinte észrevétlenül irányította figyelmünket általánosabb témákról nemzetiségi életünk egy-egy szakaszát átfogó és művészien megfogalmazható témákra. Tudott szellemi izgalmakat kelteni vitáival és kerekasztal-beszélgetéseivel, s mindig olyan dolgokról, amelyek éppen a legjobban érdekeltek bennünket. Fellapozom az Irodalmi Szemlének azokat a számait, és jó érzés tölt el. Utólag is el kell hinnem, hogy saját ügyes-bajos dolgaink látásában és láttatásában fiatalabban is komolyak voltunk. A társadalmi haladástól soha nem álltunk félre, folyamába ágyaztuk nemzetiségi életünk gondjait is. Az Irodalmi Szemlével együtt haladtunk a társadalmi fejlődés útján, s írásainkkal a közállapotokon igyekeztünk javítani. Megjelent a Szemle, s nemsokára szűknek éreztük ruhánkat, láthatóbbakká akartunk válni írásainkkal. Egyszerre elégedetlenek lettünk provincializmusra hajlamos önmagunkkal, lépéseinket egyre gátlástalanabbá az európai irodalmi fejlődéshez próbáltuk Igazítani. Egyre gyakrabban és hangosabban mondtuk Fábry Zoltánnal, hogy hazánk, Európa, s a kitekintés igényét összekapcsoltuk a provincializmus szorító bilincseiből való kitöréssel. Annyira — és minden lehetséges módon! — óhajtottuk ezt, hogy az Irodalmi Szemle e témáról folytatott vitájában már Prágán keresztül akartunk minél előbb betörni Európába, mert hogy a cseh irodalom ismertebb a magyarnál! A megjelenésének negyedszázadához érkezett Irodalmi Szemléről elfogulatlanul elmondható, hogy mind a mai napig írásaink legjavát jelenteti meg. Hónapról hónapra hiteles képet fest irodalmunk állapotáról, nagy nekirugaszkodásairól és megtorpanásairól. Örömet szerez gyakran a jól megszerkesztett számaival. Nem ünneprontásnak szánom, de én a magam részéről akkor lennék még elégedettebb az Irodalmi Szemlével, ha a költészet és a próza jóval több helyet foglalna el benne. Elszomorít, ha gyéren folydogál számaiban a költészetünket és prózánkat csörgedez- tető erecske, ha cikkekből, recenziókból és tanulmányokból áll össze egy-egy szám kétharmada. Az eleven életet is hiányolom a Szemle hasábjairól. A rangos és ,a leglényegesebb dolgainkra felfigyeltető irodalmi riportot, amely havonta kötődne a mindennapok sajátos szlovákiai magyar valóságához! Huszonöt éves az Irodalmi Szemle. Hogy rohan az Idő! Én is ott álltam a bölcső-
