Irodalmi Szemle, 1983
1983/7 - Mészáros László: Egy költészet metamorfózisa (tanulmány)
A vázolt tipológia — mint minden tipológia — tökéletlen ugyan, de azért jelzi a probléma lényegét. Ha egy költő a pszichikai dominációjával ellentétes költői gondolkodási módokba és viselkedési formákba kényszeríti magát, akkor ezzel tulajdonképpen a tehetsége kibontakozását és kiteljesedését gátolja meg. Viszont a meghatározottságát felismerő és vállaló költő — tartozzon bármelyik alaptípushoz — a maga nemében olyan szuverén költészetet képes megteremteni, amely minőségileg bármely típusú költészettel felveszi a versenyt. Mert a költészeten belül minden alapállás, minden típus egyenrangú. Csak a társadalom — a társadalmi tudat — egyéb szférái felől közelítve részesíthetők előnyben egyes attitűdök. Ez többnyire akkor történik meg, amikor a költő a társadalmi orientáció valamelyik résztípusának szerepében maga is közelít a más szférák felé. Az egyén és társadalom dialektikája aztán könyörtelnül érvényesül. A bárdnak vállalnia kell a politika visszaütéseit. Az izgalmas dolog most az lenne, ha a vázolt tipológiát alkalmazni tudnánk irodalmunk alkotóira (költőire, íróira, kritikusaira egyaránt). Ez azonban előzetes felmérések, konzultációk, csoportmunka nélkül lehetetlen. De talán nem is szükséges. Elég lenne az is, ha mindenki csak önmagát jellemezné a vázolt tipológia szerint. Ám már az is ■ örvendetes dolog lenne, ha néhányan csupán elgondolkodnának rajta. Zene
