Irodalmi Szemle, 1983

1983/7 - Kövesdi Károly: Az idegen (vers)

KÖVESDI KAROLY

Majd hajnal jön, rend. Napi pusztulás. Az éj torán tündöklő csalogány elejt egy hangot. Senki nem figyel. Rémülten nézed, s mint a részegek kabát alatt az ötperces reményt, sietve, félve magaddal viszed.

Az árvaság szavát a többinek.

Az üres zsebbe, a végső szelet kenyér helyébe teszed, úgy viszed.

Átég az inged, bőröd alá rejted.

A szíved kéri, azt is elveted.

S már elrohadva minden zsigered, szaladsz és elbuksz. Csak viszed, viszed.

Csak te tudod, hogy nem kell senkinek.

És fúlásig a közöny hamujában, feledve rég, hogy gyémántot viszel, zihálva érsz a hajnal kapujába s a süket csöndben rángó idegek leültetnek a tort ülők sorába egy furcsa, rongyos, néma idegent.

Az idegen