Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Dávid Teréz: Séta a MATESZ körül

Egy másik néző összehasonlította a komáromi színjátszást a kolozsvári, marosvásárhelyi magyar társulatok szereplésével: „Ott egy-egy darab huszadik előadására sem lehet jegyet kapni. Komáromban pedig már a bemutató előadáson is foghíjasok a sorok, hiába van kifüggesztve »Megtelt« tábla, a bérletesek nem élnek a bérleteikkel.. .” Harmadik néző: „Rosszak a fordítások, magyartalanok, és az új szerzőket is csak akkor lenne szabad bemutatni, ha a nyelvezetük már irodalmilag is érett..

Mások szerint: „A negatívumok nem annyira a színészi teljesítmény, mint inkább a rossz műsorpolitika következményei, no meg a szervezésen is múlik, mert a szervezést nem az irodából kell elvégezni, ki kell menni az emberek közé...”

Akadt olyan néző, aki a sajtókritika hangját kifogásolta, mely szerinte inkább ledorongoló, mint építő. Azonkívül megkívánja, hogy a bemutató előadásokon, melyeket a közönség parádés öltözetben tisztel meg, a kritikusok se jelenjenek meg kopott farmernadrágban, agyonizzadt kockás ingekben, elnyűtt pulóverekben...

A színház egyik nyugdíjba vonult tagja szerint: „A színház manapság minálunk nem hivatás, hanem állás. A színészek úgy mennek a színházba — próbákra, előadásokra —, mint tisztviselő a hivatalába. Hol van már a régi lelkesedés? Nem folyam ez már, hanem állóvíz ..

A jobb szemű újságírók is észrevették ezt.

Az Irodalmi Szemle, az Űj Szó, a Hét ankétok, disputák, körkérdések formájában próbálta mozgásba hozni ezt az állóvizet.

Az Irodalmi Szemle 1960. 2. számának „Disputa” rovatában ezt olvassuk:

„A Területi Színház örök megoldatlan tehertétele a szakvezetés elégtelensége. Éveken keresztül vendégrendezőkkel igyekeznek pótolni a szakvezetés terén mutatkozó hiányokat. Pedig olyan lesz a kultúránk és színházunk, amilyenné mi magunk tesszük. Nincs más megoldás, mint hogy a színház tagjaiból és a színházat ismerők és támogatók köréből kell kiművelni színjátszásunk szakembereit.”

A tizedik évforduló után felvetődött egy második magyar színház szükségessége. Gály Iván írta az Oj Szó „Korszerűség parancsa” című ankétjának vitazáró cikkében:

„Színházi vitánknak majd minden résztvevője hangsúlyozta, hogy a MATESZ minden igényt nem elégíthet ki, viszont küldetésének sokrétűsége következtében nem alakíthatja ki egységes művészi arcélét sem. A megoldás módját egyöntetűen abban látják, hogy több magyar színház létesüljön. Többen kassai székhellyel kamaraszínházat szeretnének, Batta György — tanújelét adva a budapesti színházi viszonyok nem eléggé beható ismeretének — prágai vagy párizsi mintájú avantgarde zsebszínházat pártol, és akadt olyan javaslat, hogy legyen magyar bábszínházunk is, sőt musical- és operettegyüttesünk.

Ennek az összefoglalónak az írója is már jó egy évvel ezelőtt, az Oj Szó évkönyvében fölvetette azt a gondolatot, hogy — a MATESZ keretében — a közönségigény kielégítésére fontolóra kellene venni egy kis kamaraegyüttes, illetve operett és musicalegyüttes megszervezésének kérdését. (És mindezt egyetlen színház keretén belül? D. T.)

Nézetünk szerint az ilyen és ehhez hasonló követelmények — tekintetbe véve mind a magyar lakosság lélekszámát, mind a rétegeződését és fejlődő igényeit —, indokoltak. Csakhogy látnunk és tudnunk kell, hogy a jelenlegi gazdasági helyzeten túlmenően egyéb okok (színészi utánpótlás, művészi vezetők hiánya stb.) sem teszik lehetővé a következetes és azonnali megoldást.”

A második társulat kassai székhellyel alakult meg. A MATESZ 20. évfordulójának ünnepi műsorfüzetében Dr. Krivosik István igazgató nyilatkozott:

„A Magyar Területi Színház egyik jelentős eseménye — egyes művészeti és más színházi dolgozók kihelyezése a košicei székhellyel megalakított, a MATESZ Thália Színpada elnevezésű csoportba, amely 1970 tavaszán kezdte meg működését. A színház abból az elgondolásból indult ki, hogy ilyen módon egyrészt csökken majd a Magyar Területi Színház csoportjainak fárasztó, több hét időtartamú, hosszú ideig tartó tájolása