Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - ÉLŐ MÚLT - Csáky Károly: Emlékezés Pongrácz Lajosra

pénzügyminisztériumban ismerkedett meg. Hivatalaik egymás tőszomszédságában voltak. Többször látta Vasvárit irodájában „le-fel sétálva olvasgatni, többnyire történeti műveket”. De találkozott vele a Pilvaxban is, s hallgatta őt, amint a „múzeum csarnoka előtti lépcsőn” szónokolt.

Értékes visszaemlékezéseket tesz közzé Vasvári halálára vonatkozólag. Erről Dél- Bihar megyében beszélt annak idején egy Göböl nevű doktorral, aki katonaorvosként tevékenykedett Vasvári csapatánál. A visszaemlékezésben Vasvári halálával kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „Vasvári nem köveztetett agyon az oláhok által — amint Szilágyi Sándor előadja a »Magyar Forradalom férfiai« czimü munkájában, — és nem esett el egy oláh őrnagygyáli párviadalban, miként Oroszhegyi Jőzsa közölte volt egyik lapunkban, hanem elesett az oláhok elleni küzdelemben, folytonosan s bátran harczolva karddal kezébe, melyet utóbb (jobb kezét vesztve) baljába vette volna, s igy is lelkesítette bajtársait kitartásra, kiktől lassankint elhagyatva, utoljára majdnem egyedül maradt.”

Egy másik írásból a szabadságharc eseményeinek egyes mozzanatairól értesülünk. Pongrácz Vácon találkozott a felső-magyarországi megyékbe igyekvő Görgey seregével. Távozás Budapestről c. dolgozatában leírja, hogy Vácon „a nagy piac telve volt ágyúkkal, s úgy ez, mint az utczák leverő látványt mutattak.” A városban Kossuth titkáraként kezelték őt, pedig — amint Inaga is hangsúlyozza — csak a pénzügyminisztériumban volt alkalmazva. Azon a bizonyos éjszakán Kmetty honvédtábornokkal aludt egy szobában Gálik volt ipolysági gyógyszerész váci házában. Reggel indult Ipolyság felé az ugyancsak erre tartó honvédcsapatok előtt. Erről a következő feljegyzést olvashatjuk: „Jókor reggel elhagytam Váczot és visszatértem a szintén megindult hadsereg előtt, mely Ipolyságon a megye székhelyén pihenőt tartott. Az összes tábornoki kar a parichián találkozott, hol részint volt szállva, hol az nappal a szétterített abroszokon tervezgette a legközelebbi katonai teendőket, s megjelölte a bányavárosok felé követendő marschroutenát, kiket aztán este a Klapka tábornokot kisérő ifjú Reményi Ede már ekkor mesteri játékával mulattatott.”

Helyi eseményekről, a megyében tartott rendezvényekről tájékoztatja az utókort a kötet következő írásaiban.

Figyelemkeltő a Petőfi-emlék Hontban c. munka, melyben a nagy költő eddig ismeretlen útjáról, a Szalatnya-fürdőn tett látogatásáról olvashatunk. Petőfi valamikor a negyvenes években járhatott itt. (A pontos időpont felderítése a további kutatás feladata lenne!) Jókai Mórral jött át JSzalatnyára Tésáről, ahol Boronkay Lajos vendégel voltak.

Velük együtt utazott Pongrácz egyik nővére is. Bizonyára az ő visszaemlékezése alapján születhetett később a szóbanforgó írás. Kár, hogy Pongrácz nem közölt pontos, adatokat. Hiányzik pl. az útvonal s az időpont feltüntetése, a látogatás céljának megjelölése stb. Am ennek ellenére is érdemes lesz az alábbi részletet közzé tennünk: „Nemcsak a földi fejedelmi herczegek, hanem az égi Múzsák fiai is ellátogattak egykor Szalatnyára. így lehetett ott látni szinte a negyvenes években a magyar költészet titánját, Petőfit s vele a magyar regényirodalom még élő, félszázad óta babérkoszoru- zott képviselőjét, Jókait. Együtt jöttek Tésáról, hol Boronkay Lajos vendégei voltak. Tikkadt nyári hőség volt, s a vidék már sárgult a nagy aszálytól. Petőfi hallgatag és mogorva, míg Jókai beszédes és udvarias. Egyik nővérem kérdé Jókaitól: vájjon Tésán is olyan nagy a szárazság s ott sem látni semmi zöldet? Mire Jókai igenlően felelve, Petőfi megszólalt és nyersen mondá: »Bizony van ott zöld, az én atillám is zöld.« Petőfi t. i. ez időben sötét zöldes atillát viselt. Lehet, sőt valószínű, hogy ő költői gondokba merülve, csak nyelvével vett ez alkalommal is részt a társalgásban, s lehet, hogy éppen azon halhatatlan költeményen elborongott lelke, melyet nem sokára Váradi Antal barátja által megküldött volt Tésára, mely ezen szavakkal kezdődött: „Elmerengek gondolkodva gyakran, / S nem tudom, hogy mi gondolatom van!”.

Ogy gondolom, Pongrácz mindenképpen megérdemli, hogy szelleme előtt legalább szűkebb hazájában tisztelegjünk!