Irodalmi Szemle, 1983

1983/6 - ÉLŐ MÚLT - Hegyi Ferenc: A szenei Collegium Oeconomicum

geometria kollégiumon, maga a jelenléte is destruálja a többieket. Ne töltse idejét haszontalanul a kollégiumban és ne egye a kollégium kenyerét! — olvassuk a Helytartótanács leiratában.87 — Igen érdekes Zajgár Antal kamarai növendék esete. A Kamara kívánságára és költségére létszámfelettinek vették fel. Kitűnő előmenetelű diák, főképp a doppiában, a kettős könyvvitelben tűnt ki. Mégis baj volt vele, mert igen veszekedős természetű fiú. Ezért az érte bőkezűen fizető és minden kiadását megtérítő Kamara megkérte a rektort, hogy a rixosus ifjú ,,publice condigne plectatur”.88

Ezzel el is mondtuk a kollégium komolyabb fegyelmi eseteit — egy kivételével. Ez az egy azonban rendkívül érdekes, és az erről szóló akták megvilágítják a kollégium és a felügyeletet gyakorló Helytartótanács, valamint a kollégium ügyei iránt még az apróságokban is elevenen érdeklődő Mária Terézia királynő pedagógiáját, illetve iskola- politikáját.

11. Egy igazi diákforradalom. A magyar nevelésügy történetével foglalkozó művek két nagy diáklázadásról szoktak bővebben szólni: 1. a Királyi Egyetemi Gimnáziumban az 1827—28. tanévben kirobbant elemi erejű zavargásról, amelynek során az egyik osztály ízzé-porrá törte az iskola egy részének berendezését és a romokat az ablakon át az utcára szórta. A megtorlás igen szigorú volt (mellesleg említve, ez volt a közvetlen oka, hogy a Helytartótanács a piaristáknak adta át ezt az iskolát),89

2. a pozsonyi evangélikus líceum 1836-i diákforradalma, amelyet csak katonai brac- chiummal tudtak letörni.90 A harmadik — időrendben első — diákforradalom 1767. július 16—17-én zajlott le, éppen Szencen. Ez azonban taktikájában, okaiban, megoldásának módjaiban a másik kettőtől elütő, végrehajtásában furfangosabb, felszámolásában veszélyesebb volt.91

Az egyébként szűkszavú HD 18 sorban számol be az eseményről. Kónya Kristóf Tektor már kezdettől soknak tartotta az alumnusok napi boradagját, és ebben igaza is volt. A királynő azonban következetesen elzárkózott attól, hogy csökkentse a napi 2 meszelyt (3/í liter). Történt azonban, hogy valamelyik diák duhaj kedvében eltépte az intézeti szabályzatot, amelyet a tanulószoba falán tartottak felfüggesztve. A rektornak ez kapóra jött, hogy mintegy büntetésül, felére szállítsa a napi borporciót, annál is inkább, mert a tettest nem sikerült kinyomozni. A háztörténet száraz ténymegállapításainál sokkal színesebben írják le az eseményeket az üggyel foglalkozó akták és mellékleteik. Ezek szerint néhány borkedvelő diák vérig böszült a nemesi jogain esett sérelem miatt és napokig lázította társait. A főkolomposoknak mégsem sikerült a többséget megnyerniük. Végül is azonban 16-án este, a vacsora utáni sétán kirobbant a dühük. Ha annyi tüzet csiholtak volna, mint amennyi szitok szikrázott belőlük — írja a rektor — tán egyetlen ház se menekült volna meg Szencen a tűzvésztől. (A tűzvész szó végzetesen sokat szerepel a szenei háztörténetben.) A rektor rosszat gyanított és otthon, a porta mellett Kiss Adorján akkori geometria-tanárral várta a hazatérőket. Első meglepetésükre a nagy kapucsengő ugrott ki a helyéből, olyan nagy robajjal rontott haza két ifjú, miután előbb a város egyik kocsmájában bőven kárpótolta magát a csökkentett boradag miatt. A többi egyelőre rendesen viselkedett. Mivel azonban nem vallották meg, hogy kik a főcinkosok, a rektor most már összeesküvőknek nevezte őket és megvonta a teljes boradagot. Ezután tört ki csak igazán a zivatar: ordítottak, fütyültek, az ajtókat döngették. Már attól kellett tartani, hogy felgyújtják a házat. Az egyik diák, Koller Ignác ingben-alsóban állt a hálóba lépő rektor elé, mások vadul kiabáltak feléje. Kónya rektor azonban — mint máskor más ügyekben is — ember volt a talpán. Lecsendesítette a népet és aludni ment. Úgy látszik, jól aludhatott, mert nem hallotta meg, hogy a taktikát változtató alumnusok közül hárman, Kondé Péter, Ten- gerdy Ferenc és Zallár Pál, éjszaka felverték a szomszéd szobában alvó prefektusukat, Laczkó Ambrust és a rektor rendeletére ott őrzött kardjukat követelték. „Ki nem megyünk innen addig, míg át nem adja nekünk!” — fenyegették. „Pauper religiosus sicut a siccariis territus” (Szegény, mint akit útonállók rémítettek meg) — sem élő sem halott nem volt, hogy a szomszédságában alvó rektort hívja, de még segítségért sem mert kiáltani. Mit tehetett? Kiadta a kardokat. A három felfegyverkezett fiú most már &• hálószobák ajtóiban állt őrt és nemcsak azt gátolták meg, hogy ellenzékük hírt küldjön a rektornak, máshová sem engedték szorongó társaikat, hanem „coegerint