Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - FIGYELŐ - Szilvássy József: Szeretve mind a vérpadig
pen jelentős alkotásnak minősül, s egyértelműen sorakozik föl a már elismert regények közé. A Romboid kritikusai szerint új, jelentős alkotással gazdagodott a szlovák regényirodalom. Cselényi László Szeretve mind a vérpadig (A Magyar Területi Színház bemutatója) „Jókai Mór neve az eltelt harminc év folyamán egybejorrt a Magyar Területi Színházéval” — írja dramaturgiai elemzésében, az Irodalmi Szemle idei első számában Kmeczkó Mihály, s ez így igaz. Ha visszagondolunk arra, hogy színházunk milyen sikerrel vitte színre Az arany lembert vagy A kőszívű ember fiait, és ha figyelembe vesszük a Magyar Területi Színház utóbbi dramaturgiai terveinek bizonyos egyoldalúságait, akkor indokoltnak tetszik a mostani darabválasztás is; vagyis az, hogy a társulat Komárom nagy szülöttjének egyik — ráadásul jórészt a mai Dél-Szlovákia területén játszódó — színművével ünnepelte fennállásának harmincadik évfordulóját. A darabválasztással kapcsolatos észrevétel az lehet, hogy a jubileumi előadáson kevés alapító színész szerepelhetett a színpadon. A bemutató jelentőségét nyilvánvalóan elsősorban a kerek évforduló fémjelezte, de különösen a szakmai érdeklődést fokozta az a tény, hogy a színház dramaturgiájának saját koncepciója volt a Török Tamás által dramatizált szöveghez. Az előadás gondolatiságáról, máig, mára is érvényes erkölcsi üzenetéről, a történet értelmezéséről Kmeczkó Mihály már említett dramaturgiai elemzésében számol be. A dolgozat mindenképpen tanulságos olvasmány, érdekes érvekkel késztet, sőt számos vonatkozásában vitára is sarkall. Mivel most nem a dramaturgiai elemzés, hanem az előadás értékelése a célunk, a továbbiakban csak azokra a részekre térek ki, amelyek összefüggnek a darab színrevltelével, az előadás értelmezésével. A klasszikusok színpadra állításáról Jan Kott, a világhírű Shakespeare-szakértő írta le az alábbi kulcsfontosságú mondatot: „Csakis úgy alkothatunk értékítéletet minden Shakespeare-előadásról, ha azt kérdezzük, mennyi van benne Shakespeare- ből és mennyi belőlünk.” Valóban, klasz- szikusokat csak úgy érdemes újra játszani, ha megleljük és megfelelő eszközökkel hangsúlyozzuk a történelmi parabolákat, sorskérdéseinket, a ma sem időszerűtlen emberi dilemmákat, erkölcsi, etikai, közösségi gondokat. Természetesen ennek a koncepciónak is vannak buktatói. Nyilvánvalóan kerülni kell az erőltetett párhuzamokat, helytelen olyan összefüggéseket keresni, amelyek az adott színműben egyszerűen nincsenek meg. Az említett dramaturgiai elemzésben többek között azt olvashatjuk, hogy a Szeretve mind a vérpadig című regény Török Tamás-féle átirata a hazaszeretet és a hazaárulás, végső soron az elvhűség és az elvtelenség bonyolult témakörét boncolgatja. A továbbiakban a szerző pontos arcélet rajzol a szereplőkről, egymáshoz való kapcsolatukról, majd a központi figurát, Ocskayt jellemzi. Ocskay két nőhöz vonzódik ösztönösen, ez a férfi a harmadik énjével személyes és családi természetű, negyedik énjével pedig tágabban értelmezett közösségi érdekeket képvisel, ötödik énjében tisztában volt történelmi feladatával, hatodik énje viszont ugyanúgy tisztában volt személyi adottságaival, erényeivel és hibáival — így látja őt Kmeczkó. Ha mindez így igaz, akkor valóban nagy formátumú történelmi hőssel és számos általános érvényű dilemmával, egyéni és közösségi gonddal van dolgunk. A kérdés az, hogy mi van meg mindebből a drámában? Vizsgálódásainkat kezdjük néhány irodalomtörténeti ténnyel. Jókai Mór irodalmi munkásságának hanyatló korszakában — amikor művészetében többnyire megbomlik a realizmus és a romantika haladó és művészileg magas színvonalú egysége —, tehát a múlt század hetvenes éveinek derekától visszatér a történelemhez:
