Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar

hatvanas években is] a neves amerikai drámairó nagy népszerűsége, avagy időt­álló művek szegélyezik életútját? Jómagam nem kis meglepetéssel olvas­tam a vita utórezgéseit, nevezetesen, hogy egy heves hozzászóló egy szintre hozta az ún. Williams-mítoszt az Azsájev-mítosz- szal, mondván, hogy a mai ötvenévesek lényegében ugyanolyan csalóka mítosznak voltak az „áldozatai” a „Távol Moszkvá- tól”-féle regényekkel, mint az utánuk tép- ,kedő nemzedék (tehát mi, iá mai negy­venévesek] A vágy villamosa-féle drámák­kal, s hogy amiként amaz előbbi mítosz fölfúvott gömbként szétpukkant, akként pukkant szét mára a Williams-mítosz is. Meg nyilván a Camus-, Beckett-, Dürren- matt-mítosz, tesszük mi hozzá, hiszen nyil­vánvaló: Williams csak szimbóluma ez esetben egy jelanségnek. Igaz volt-e ez vajon s igaz-e most, újabb egy-két esztendő múltán, az író halálának napjaiban? Tény, hogy idők múltán sok minden megfakul a hajdani csillogásból s az is tény, hogy Tennessee Williams életművé­nek jó néhány opuszát kikezdte az időnek ama bizonyos vasfoga, ám az is tény, hogy legjobb drámái, a már említettek mellett a kései művek — Az iguana éj­szakája, az Ifjúság édes madara — húsz­harminc esztendővel megírásuk után is időtálló alkotásoknak látszanak, még mindig van mondanivalójuk a világ szá­mára. Ugyanakkor: gondoljuk csak meg, hol volt már, nem húsz—harminc, de akár csak tíz esztendővel is keletkezése után Azsájev regénye, mit tudott mondani bár­kinek is, mondjuk a XX. kongresszus fé­nyében? De hát nyilván nem is ez a (Központi kérdés, nem ez az értékmérő kategória. Az értékmérő kategória hovatovább az lesz, hogy a hajdan talán túlságosan is agyonreklámozott alkotásokból mi az, ami ma is „probléma” s az lesz mondjuk tíz­húsz, de akár száz—kétszáz esztendő múl­tán is. Sokágú problémakör ez, s aligha adhatunk rá választ egyetlen mű megte­kintése vagy újraolvasása után, de még az író halálának apropóján sem. A válasz épp ezért alighanem az is-is. Van a Williams- darabokban, még a legjóbbakban is, ami ma már korántsem olyan hatásos, mint annak idején volt (a túl sok „lelkizés” példának okáért) s van, ami ma is ugyan­olyan eleven probléma, mint annak idején volt (a hazugság-dzsungel, az örökségért folyó gyűlölködés] vagy még elevenebb (a narkó-őrület). Ma tehát, halála órájában még el nem dönthető, mi marad öirökértékű, klasszikus alkotás Tennessee Williams életművéből, és mi minősül majd divatjamúlt színpadi szerzeménynek. Egy azonban, mint már említettem, bizonyosnak látszik: A vágy villamosa századunk drámairodalmának mindenképpen klasszikus alkotásaként marad meg az utókor emlékezetében. A hatvankilenc esztendős korában elhunyt Williams ezzel az egy munkájával min­denképpen bekerül a világirodalom Pan­teonjába. A nyolcvanas évek regénye Már megint milyen régen nem olvastam regényeket. Az utóbbi időben, mióta rit­kább az olvasó-kedvem, ugyancsak meg kell válogatni olvasmányaimat. S ezek nagyobb része tanulmányokra, főként filo­zófiára, mitológiára, történelmi-néprajzi munkákra korlátozódik. Az utóbbi időkben vált az is (jó vagy rossz) szokásommá, hogy feltornyosulván egy-egy hosszabb- rüvidebb időszak elolvasatlan penzuma, pillanatnyi hangulatomtól függően olvasok sorozatban csak verses könyveket, csak drámákat vagy csak regényeket. Hajdaná­ban, amikor még „maratoni” olvasó vol­tam, nem léteztek ilyen korlátozásaim. Ol­vastam mindent sorjában, ahogy jött, vers után filozófiát, regény után útirajzot, dráma után memoárt vagy esztétikai fej­tegetést. Olvasói tempóm lassulásának következ­ménye az is, hogy szinte teljesen kiiktat­tam érdeklődésem köréből a folyóiratokat. Melyek mennyisége már hajdan is egyre inkább fojtogatott s már-már elnyeléssel fenyegetett. Ma már csak könyvalakban megjelent műveket olvasok többnyire, ab­ból az egyszerű meggondolásból kiindulva, hogy ami igazán jó, az előbb-utóbb meg­jelenik könyvalakban is s a folyóiratok töltelék-anyagát ilymódon sikerül megke­rülnöm. Persze, mint mindennek, ennek a módszernek is megvan a negatív oldala. Hiszen a könyvek egyre hosszabb várako­zási idő elteltével jelennek csak meg s kü­lönösen érzékelhető lesz ez a világiroda­lom terén, amely hovatovább, minthogy azt még le is toell fordítani, megint csak sokéves késéssel érkezhet el hozzánk. Szerencsés véletlen juttatott asztalomra néhány többé-kevésbé friss Nagyvilágot,

Next

/
Thumbnails
Contents