Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

áldozza fel az irodalmat. Hasábjain nem egyoldalúan kultúrpolitikát folytat, de igyekszik szóhoz juttatni az íróKat, tekintet nélkül felekezeti vagy politikai tagozódásukra. A M.I. eddigi számai eléggé megmutatták, hogy ez a lap nem néhány író klikk-ügye, de az egész magyarságé, mely azonkívül, hogy felfedezte a fiatalokat, vállalta a problémák felvetésének, felelősségteljes, bátor szerepét.” (1933. júl. 23.) A folyóirat új főszerkesztője, Szombathy Viktor, a Darkó távozását bejelentő, Személyes ügyben c. írásában így határozza meg a folyóirat irányvonalát: „Érdekesek, újak akarunk maradni, de szívben magyarok s lélekben szociálisak.” (Ml. 1933/9.)

A folyóirat szerkezeti beosztása kezdetben igen egyszerű volt: az ö't ívnyi terjedelem első négyötöd részének nem volt címe (főtestnek nevezhetjük), s ebben egymást váltva jelentek meg tanulmányok, versek, elbeszélések, s a végén Darkó említett regényének folytatásos közlése. Ezután következett a Szemle: külföldi irodalmi és tudományos kérdéseket ismertető cikkek (az 1. számban: A modern angol és amerikai szellem, A karakter pszichológiája). A következő, Kritika c. rovatban főként hazai könyveket értékeltek (Brogyányi: Festőművészet Szlovenszkón, Szilágyi András: Az idő katonái, Két fiatal lírikus, Keller Imre tanulmányai). Az utolsó, Figyelő rovatban először a kisebbségi magyar színjátszással foglalkoztak, majd kibővítették a budapesti színházi bemutatók, filmek, kulturális események szemléjével. A rovatokat többször változtatták, kissé keverték is: a 2. számban már Kultúrkrónikát írnak a Szemle helyett, majd többször külön rovatként- tüntetik fel Féja Magyar irodalmi szemléjét. Idővel állandósítják a lap végén az irodalmi és kulturális eseményeket közlő Hírek rovatot. A harmadik évfolyamban Farkas István rendszeresíti a Szlovák irodalmi szemlét, mások a Mai Európa szellemi irányvonalai c. rovatot. Később, nem rendszeresen Pedagógia, Problémák, Fórum és további rovatok is feltűnnek, s ezekben jórészt a kisebbségi magyar szellemi élet kérdéseivel foglalkoznak. Feltűnő, hogy problémafelvető tanulmányokat nemcsak a főtestben közölnek, hanem a Figyelőben is. Néhány rovatban állandó munkatársak publikálnak: Féja mellett gyakran ismerteti a magyarországi könyveket a Szlovákiából elszármazott Marék Antal, valamint Pozsonyi László. A színházi, kulturális kérdésekkel, népi együttesek bemutatóival pedig rendszeresen foglalkozik egy kiváló szakember, Muhoray Elemér. Hazai képzőművészeti kérdésekről Nagy Barna komáromi tanár ír leggyakrabban, néprajzi problémákról pedig Nyíresi Tichy Kálmán.

A Kazinczy Kiadó gyakori válsága a folyóiratban is tükröződik. Többször tudósítanak erről a lap elején megjelenő közlemények vagy a végén közölt hírek. Ezek jórészt a folyóirat késedelmes és összevont számaival és az elmaradt könyvilletményekkel foglalkoznak. Az ígéretek ellenére nem tudták biztosítani a havonkénti megjelenést, a meg nem jelent könyveket pedig utólag magyarországi behozatallal pótolták, s az ilyesmi elkedvtelenítette az olvasókat, ezért állandóan sürgetni kellett az előfizetések beküldését is. Jellemző, hogy az olvasókat azzal szokták vigasztalni, hogy utólag kapnak még ugyanilyen terjedelmű olvasnivalót. A Magyar írás október-november-decemberi számai c. közleményben, 1934-ben írják, a 8—9. szám elején: Rendes körülmények között a három szám 384 oldalt tesz ki, a hátralévő két számot 400 oldalon jelentetjük meg, tehát két teljes ívvel ajándékozzuk meg olvasóinkat és tagjainkat. Az ígért terjedelem azonban elmaradt, a 10. szám késve, kisebb terjedelemben jelent meg, s kétharmad részét Tamás Mihály Halálugrás c. regényének első változata teszi ki. (Önálló kötetben, kibővítve Két part közt fut a víz címmel jelent meg).

Az 1933 végén megváltozott szerkesztőségi viszonyokat így írja le Szombathy Viktor hozzám szóló levelében: „Amikor Szent-Ivány bácsi — a magyar kormány anyagi, támogatásával — átvette üzletileg a Kazinczy Társaság könyvkiadását és a Magyar írást is, megosztotta a szerkesztés munkáját emigyen: Bejére vitte az adminisztrációt, részben oda futottak be a kéziratok, részben hozzám. Az adminisztrációt a Józsi bácsi titkárja, Oszvald Dániel intézte, kissé maga is belevéleményezett a szellemi részbe ... A kéziratok véleményezés végett mind átjöttek hozzám Komáromba, illetve az én gyűjtésemet átküldtem Bejére, tehát több ízben is átrágódtak, mégsem volt teljesen mindnyájunk ínyére.” (Buda 1981. 12. 14.)

Más szemszögből világítja meg a változást Darkó fent idézett visszaemlékezése: „Szent-Ivány a maga politikai súlyával akkor lépett a könyvkiadás és a Magyar írás útjába, amikor az ellenzéki politika megelégelte a túlságosan haladó irányvonalat. Ezzel egyidejűleg az ítélet végrehajtója, Szent-Ivány felfigyelt az anyagi talpraállás küszöbére