Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Dobossy László: Hašek és a magyarok

óta Közép-Európa-szerte elterjedt magyar motívumai: a puszta, a csikós, a betyár, a kötetlen élet megannyi jelképes (túlságosan csak jelképes) hordozója hogyne vonzották volna az anarchizmusra hajló, majd egy ideig az anarchista mozgalommal szervezetten is együttműködő fiatal Haseket! Ezz,el függ össze érzékeny rokonszenve a társadalom mindenfajta kivetettjei iránt, ami voltaképpen egész életműve legfőbb vonásának tekinthető. Igaz, hasonló tendencia — kisebb mértékben és kevésbé kizárólagosan

— áthatja századunk első évtizedei cseh irodalmának egyik fontos, sőt legfontosabb -szárnyát is, amiként erről Karéi Čapek első művei, Stanislav Kôstka Neumann ez időben írt költeményei vagy Ivan Olbracht művészstílusú elbeszélései — például a magyarul is megjelent Vándorcirkusz (Bratr Zak) — tanúskodnak.7

Hašek alkotó képzelete különlegesen jó termőtalajra lelt a hagyományos magyar :szabadságmotívumokban. Míg ugyanis főbb nemzedéktársai inkább csak olvasmányemlékekből, ő közvetlen nép- és nyelvismerettel alátámasztott élményanyagból meríthetett. Könyvünk más helyén részletesen szólunk arról, hogy a modern cseh (költészet egyik -úttörője, Stanislav Kôstka Neumann is fölfedezte és megénekelte a pusztát a Kiskundorozsmai éjszaka (Noc v Kiškundorožme) című verhaereni, nyugtalan dinamikájú szabadverses ikölteményében, ez azonban — motívumait tekintve — mégis főként a Petőfi- látomások megidézése modern poétikai burokban.

Ivan Olbrachtnál szintén és több helyen is föllelhető a puszta-motívum, de már csak elcsépelt közhelyként, így például a Jesenius-regényben mint a világjáró muzsikus •cigányok játékát átható nosztalgia ihletője: „A kipihent cigányok később újra előszedték hangszereiket, s hazájuk, a. magyar Alföld dalait játszották. A széles síkságon, ahol pásztortűz ég az éjszakában, valaki vágyakozva emeli szemét a csillagos égboltra.”5 Ezzel az egyébként igen kifejező Olbracht-idézettel azt a közhelyszerű puszta-reminiszcenciát kívántuk érzékeltetni, amivé’ ia hajdan oly élő szabadságmotívum satnyult -századunk első évtizedeinek irodalmi tudatában, egyebek közt a Cigánybáró meg más hasonló típusú, Becsből szétsugárzott művek hatására.

Nem így azonban Jaroslav Hašeknél, aki írói egyénisége valamennyi rostjával a for- :radalmi hagyományokhoz kötődik, s a publikációs lehetőségek biztosította keretben nyíltan vagy burkoltan mindig lel rá módot, hogy az elnyomottak, (kizsákmányoltak, rmegalázottak szabadságjogát hirdesse (még ha ez nemegyszer torzult formában jelentkezik is). Az író magáévá teszi ügyüket, megérti erkölcsrendjüket, igazolja az elveket, amelyek a társadalmon kívüli létet szabályozzák. Hašek ennek a törvényen kívül került

— illetve más törvényekre hallgató — lenti világnak a szószólója, nemcsak világirodalmi rangú főművében (ahol a két világ összeütközése mitikus méretűvé nő), hanem

— tételünk szerint — voltaképpen már korábbi alkotásainak legjavában is. Ezek közé tartoznak a magyar téma e második változatú — szabadságvágyat kifejező — feldolgozásai is.

A magyar világ kivetettjei közt főként és hagyományosan a szegénylegényeket illeti • elsőbbség. Se szeri, se száma az olyan Hašek-novelláknak, amelyekben a magyar alföld :száműzöttjei, a pásztorikodás és a kapcabetyárság közt hányódó nyugtalan lelkek az éjszakák végtelen csöndjében s a nappalok végtelen szomorúságában ábrándokat .-szőnek a nagy hosszúról, a megváltó kalandról. Hašek betyárjai — Lenau versének (Der Räuber im Bakony) mintájára — olyan gulyások, csikósok, kanászok, alkik szívós türelemmel lesik-várják a kínálkozó alkalmat, aztán — a nagy tett elkövetése után

— az éj leple alatt meg a társak, az egész niép cinkos jóindulatától kísérve visszatérnek a rend világába. Mindenki tudja róluk, hogy betyárok, ám védi őket a lenti világ íratlan törvénye, a sűrű hálózatú népi összesküvés. Ha üldözött betyár közeledik, megnyílik, rejtekhellyé válik minden tanya, mert — írja Hašek egy tanyai parasztról — .„nem is lenne magyar, ha elűzné, aki bebocsátást kiér”.9

Az ilyen tematikai képletre épült Hašek-elbeszélések közül — tipológiai vizsgálat végett — legalább egyet nézzünk meg tüzetesebben. Legyen talán épp az, amelyneik a címe is: Betyár-történet (Beťárská povídka, 1907). A badacsonyi dombokon •disznókat legeltet két kondás, „egyébként elsőosztályú betyárok”: Kígyó és Teher. Az utóbbi szerelmes az egyik falusi leányba, akinek az apja, Homlok, maga is nevezetes betyár volt hajdan. A leány kezére azonban a bíró fia is pályázik. De a vén betyárban valami sérelem izzik a bíró ellen, s ezért Tehernek ígéri leányát, ha az végrehajtja -az íratlan törvényből önként következő ítéletet. Az ifjú kondás bánatos betyárdalokat