Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Dobossy László: Hašek és a magyarok

nak nem sikerül elérnie azt, amit a magyar elért, vagyis a kiegyezést, a politikai egyenjogúságot, s így 1871-től. kezdve a közgondolkodást befolyásoló intézmények és tényezők — köztük a sajtó, sőt az irodalom is — egyre gyakrabban nyúlnak olyan motívumokhoz, amelyek a 'két nép közti antagonizmust mélyíthetik. E motívumok közt természetszerűleg a magyarországi szláv lakosság sorsa, illetve a magyar uralkodó osztály elnemzetlenítő politikája, az ún. magyarosítás állt. Ehhez járult, illetve enneSc az új, ellenséges magatartásnak a távlati indokolását adta a két nemzet társadalmi összetételében mutatkozó különbség, amely főleg ez idő tájt tudatosult. A cseh vezető réteg a népből nőtt ki (mivel a nemesség kipusztult vagy elnémetesedett a XVII. és a XVIII. században), s a (gazdasági hatalom birtokába jutva is sok mindent megőrzött e népközelségből, másrészt — vagy épp ezért — a cseh irodalmat az egész XIX. század folyamán, alapvetően jellemzi a népnevelő szándék. Ezzel szemben a magyar vezető réteg a maga úri képzeteit és illúzióit igyekezett beoltani a nemzet minél szélesebb rétegébe, s a lázadásokat, tiltakozásokat, a politika és az irodalom rengéseit, a cseh fejlődésnél jóval patetikusabb hullámzásait nagyrészt épp e felemásság váltotta ki. Mindenesetre a vázolt képletek kialakulása ösztönzőleg hatott arra, hogy a hetvenes évektől kezdve a cseh irodalomban és publicisztikában mind több pamflet, szatíra vagy indulatos támadás_ jelenjék meg a szlávok jogait semmibe vevő magyar „úri nemzet” ellen.

A magyar tematikának az itt röviden jellemzett sajátos kettőssége, illetve e ikettős szemlélet párhuzamossága néha ugyanazon szerzők életművében is fö'llelhető. Alois Jirásek például — az egész problémacsoportot a múltba vetítve vissza — a magyarokat hol ellenszenvesen festi, így a Bratstvo (Testvériség) című regénytrilógiájában, mivel megakadályozták, hogy a cseh és a szlovák nép egyesüljön a (huszita szabadságeszmé- nyek szellemében, hol pedig (a Huszárok című szép elbeszélésben) lelkesen dicséri a magyarok 1848—49-i szabadságvágyát, honszeretét, hősiességét. Mégis, a magyar nemzet cseh irodalmi megjelenítésének kettősége talán legpéldásabban Jaroslav Hašek életművében kísérhető nyomon. Ez ugyanis — végső szakaszában —• még arra is példa, hogy e kettőssiég miként oldódik fel egy tisztultabb szemléletben: a szocialista internacionalizmusban.

Hašek életműve, a benne előforduló magyar motívumok nagy száma és változatossága miatt kiváltképpen alkalmas ilyenféle tematikai elemzésre. Minden jel szerint az író ciklusokat vagy esetleg köteteket tervezett a magyar tárgyú elbeszéléseiből; erre utal az ilyen alcím: Magyar elbeszélésekből (Z uherských povídek) például a Halálról, a csavargóról (0 Halálovi, tulákovi) című, 1907-ben írt elbeszélés alatt.

A teljesség kedvéért megjegyezzük miég, hogy az említett két témacsoport közt — mintegy átmeneti anyagként — .számos olyan „magyar elbeszélés” van, amelyek egyszerűen csak életképszerű hitelességre törekedve mutatnak be magyar népi jeleneteket.

Az elmondottak alapján, első tételünkként túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a cseh irodalomban meghonosult s föntebb leírt kétféle magyarságkép különböző árnyalatai Jaroslav Hašek elbeszéléseiben, útirajzaiban és regényeiben lelhetők föl legváltozatosabban, ha nem is mindig egyenletes művészi értékkel. Az értékbeli egyenetlenség oka — többi között — az is, hogy Hašek úgyszólván egész írói pályafutása alatt szorosan függött a szerkesztőktől, a kiadóktól s általában a pillanatnyi irodalmi kereslettől. Értékes emlékirataiban František Langer elmondja, hogy barátai társaságában Hašek olykor páratlan epikai bőséggel, ritka megjelenítő erővel mesélt magyarországi úiiél- ményeiről, s ilyenkor sokkal többet mondott, mint amennyit elbeszéléseiben leírt, ..főleg olyan részletekkel bővítve történeteit, amelyeket egy kiadó sem nyomtatott volna ki”.5

Tizennyolc éves volt Jaroslav Hašek, amikor egy szlovák iskolatársával első ízben barangolt az akkori Magyarország északi tájain, vagyis Szlovákiában. Ennek a vándorlásának az emlékeiből meríti azoknak a karcolatoknak az anyagát, amelyekkel voltaképpen az irodalomba lép, s amelyek — a Csehországban uralkodó közhangulatnak megfelelően — a magyar—szlovák viszony furcsaságait, a szlovák nép teljes kiszolgáltatottságát, főként pedig a magyarosítás képtelenségeit pellengérezik ki. Az esvik ilyen hangulatkép A magyar postán (Na maďarské pošté, 1902) címmel a későbbi szatíraíró kifejezőeszközeit próbálgatva teszi szóvá a magyar hivatalok légkörének