Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe II.
falunak is kicsi tehát a település. Ám nem a mai, hanem a korabeli viszonyokból kell kiindulnunk. Abból, hogy az 1400-as évek végén Hont megyében mindössze 3600 portát {ami egyúttal azt is jelentit: ennnyiszer két családot, vagyis annyiszor tíz lakót) írtak össze. Egy négyzetkilométerre másfél porta, tizennégy személy sem jutott. Roppant alacsony ez a szám; országos átlagban egy négyzetkilométerre majdnem hét porta, illetőleg csaknem hetven személy esett. Hont tehát az idő tájt a gyéren lakott megyék közé tartozott; határain belül egy kétszázötven fő körüli település, mint amilyen Pásztó is lehetett, a „nagyobbak” közé tartozhatott. Uralma alatt a fényes udvart, erős hadsereget tartó Mátyás két olyan intézkedést is hozott, amely a jobbágyságra új teherként nehezedett. Kapuadó helyett, melyet az egy portán élő több család korábban együtt viselhetett, „füstönként", a tényleges háztartások száma szerint hajtotta be az adót. Telkenként egyforintos hadiadót is szedett. Ugyanakkor olyan belső rendet alakított ki, amely a zavartalan termelő munkát és életvitelt nemcsak hogy lehetővé tette, hanem ösztönözte is. A népi emlékezet legendaként őrzi, miképpen védelmezte az igazságos Mátyás a jobbágyok érdekeit. Az a fajta uralkodó volt, aki nemcsak követelt, hanem tartozott is népének. Renddel, nyugalommal. A róla kialakult kép érvényét a maga módján szülőfalum is igazolja. Az 1458-tól 1490-ig ívelő Mátyás-korszak, dacára rövidségének, a középkori Ipolypásztó legsikeresebb évtizedeit jelenti. 6. MEGHALT MÁTYÁS KIRÁLY, ODA AZ IGAZSÁG (1490—1541). A Mátyás halálától Budavár törö'k bevételéig tartó fél század a magyar történelem legzűrzavarosabb időszaka. Tehetségtelen, gyönge kezű, mindenre léha „jól van”-nal rábólintó Dobzse Lászlók, gyermek királyok váltják egymást a trónon. Hatalmaskodó főurak marják a jobbágyságot s egymást — birtokkoncokért. Belső válságok emésztik az országot. Előbb a Dózsa-fölkelés, a nyomában járó hírhedt megtorlásokkal, bosszúval, jobbágyok röghöz kötésével (amely Pásztót kétszeresen is sújtotta, hiszen nemcsak egyéni jogkorlátozást jelentett, hanem a környékbeli jobbágyoknak a mezővárosba való beáramlását is megszüntette). Majd Mohács következett. S nyomában az áhított országépítés helyett egy kisebbfajta polgárháború: évekre nyúló trónharc Szapolyai János és I. Ferdi- nánd között, úri marakodás, amely Buda vesztésével ért szomorú véget... Fejétől bűzlik a hal. A „magas” politika el- és szétzüllése — történhetne-e másként? — kedvezőtlenül hatott a „lenti” életre is. Jó néhány jellemző adattal tanúsítják ezt az Ipolypásztóra vonatkozó oklevelek. Olyannyira, hogy ha az előző korszakban Mátyásról, az igazságosról dédelgettek magukban mesét-legendát falum lakói, a visszájára fordult időben ezt kellett megtanulniuk: Meghalt Mátyás király, oda az igazság ... Lévai János, a Mátyás-kori Ipolypásztó ura, 1497-ben hunyt el. Özvegye kőt év múltán bizonyos Haraszthy Ferenc feleségeként tűnik föl. Van ugyan Lévai Jánosnak fiú utódja, Zsigmond, ő azonban ekkor még kiskorú; Pásztót tehát Haraszthy bírja. 1503-ra viszont Zsigmond már nagykorú lesz, ám — mint egy oklevél bizonyítja — változatlanul kispénzű. A garamszentbenedeki konvent előtt ugyanis azt állítja, apja halálával vagyoni gondok szakadtak rá. Haraszthy Ferenctől ezért csillagászati összegű: húszon- kilencezer forintnyi kölcsönt vett föl, melynek fejében számtalan birtokát, köztük Pásztót is zálogba adta a nevezettnek. Három év múltán a zálogbirtokok jövedelme megtérítette a hatalmas kölcsönt; Haraszthy a garamszentbenedeki konvent előtt vissza- bocsátja Lévai Zsigmond kezére a Lévai vár és tartozékfalvai fele részét. Ám ugyanebből az évből egy másik oklevél azt bizonyítja, hogy a két úr a kérdéses uradalmat (tartozékaival egyetemben) újra csak megfelezi egymás között. Ez időtől fogva 1522-ig többször is előfordult, hogy Pásztó egyik fele Lévai Zsigmon- dot, másik fele pedig Haraszthy Ferencet szolgálja. Ám jelentkezett egy harmadik érdeklődő is: Podmanini László. Olyan jogalapon tartott igényt a birtokra, hogy édesanyja Lévai Cseh lány volt. Az elhunyt Lévai János után nemcsak Zsigmond maradt, hanem Borbála is, aki Podmanini Jánoshoz ment férjhez; anyja volt tehát Podmanini Lászlónak, aki nem kevesebbet állított, mint hogy a hatalmas lévai várbirtok Ipoly vidéki tartozékai női ágon anyját és őt illetik meg. A nádor elrendeli a sági kon- ventnek, intsék meg Lévai Zsigmondot, hogy adja át a kért községeket. Az eljárásról, az ügy fontosságához híven, jelentést vár. Ebből az derül ki, hiába szekerezett ám a sági konvent hiteles embere s a királyi biztos úr Ipolypásztó mezővárosába! A nádornak csak azt jelenthették: Lévai Zsigmond vonakodott átadni Ipoly menti birtokait,
