Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részletek)

találunk olyan verskötetet (Simkó Margit Szeretlek, Élet! című müvét), amely tíz-tizenkét esztendővel azelőtt, a sematikus költészet virágkora idején is megállta volna a helyét.

103. Rudolf Mrlian: Zápas o socialistické divadlo, Bratislava, 1976. 42—43.

104. Lengyel Ferenc: Visszatekintés. — L. Alekszej Arbuzov: Második szerelem (Tanya), Műsorfüzet, 1958. fúl. 12.

105. U. o.

106. Mivel a Faluszínház magyar tagozatának műsora annyira sem ismert, mint a Magyar Területi Színházé — amely az 1977/1978-as évad végéig megjelent a színház negyedszázados jubileumára kiadott évkönyvben —, hadd ismertessük legalább ezen a helyen: 1950/1951: Jozef Gregor Tajovský: Ha asszonyé a gyeplő, Ján Skalka: Kecsketej, František Greguš: Hübele Balázs mint király, Alekszej Arbuzov: Hat szerelmes; 1951/1952: Alois Jirásek: Az apa, Szergej Mihalkov: A vörös nyakkendő, Vaszilij Nyikolajevics Gogol: Leánynéző; 1952/1953: fán Domasta: A ső legyőzi az aranyat, Vladimír Semrád: Fučík Július, Husszein Muhtarov: A család becsülete; 1953/1954: Szigligeti Ede: Liliomfi, Oľga Lichardová—Magda Lokvencová: Hamupipőke, Jozef Gregor Tajovský: Zavaros örökség; 1954/1955: Olexej Kornyicsjuk: Bodzaliget; 1955/1956: Szergej Mihalkov: A beképzelt tapsi, Jean-Baptiste Moliére: A képzelt beteg; 1956/1957: iKarinthy Ferenc: Ezer év, Benedek András: Csudakarikás, Jozef Hollý: Kubo; 1957/1958: Egri Viktor: Örök láng, Ľudo Zelienka: Az aranyhajú, Alekszej Arbuzov: Második szerelem (Tánya); 1958/1959: Monoszlóy Éva: Száll a madár, versösszeállítás, Alois Jirásek: Vojárné.

107. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy ugyanebben az időszakban az önálló dramaturgiával dolgozó Magyar Területi Színház harmincöt bemutatójának harminchat színműve közül — kettő egyfelvonásos volt! — hét az orosz és szovjet, hat pedig a cseh és szlovák szerzőtől származó müvek száma, tizenötöt viszont magyar — és ebből négyet csehszlovákiai magyar — szerzők írtak. A fennmaradó nyolc színmű képviseli a világ irodalmat. Feltűnő, hogy ezek mind klasszikus alkotások, a világirodalom kortárs drámaíróinak megismerésére a Magyar Területi Színház nézőinek is még tovább kellett várniuk.

Egyelőre még nem végeztünk a Faluszínház magyar tagozatának és szlovák társulatainak műsorát összehasonlító vizsgálatokat. Minden bizonnyal egy ilyen összehasonlító vizsgálat is rendkívül tanulságos felismerésekkel gazdagíthatna bennünket a szóban forgó kérdés vizsgálata közben.

108.1955. szeptember 16-án, illetve 1957. január 20-án.

109. Az Örök láng ősbemutatója 1957. október 23-án volt. Az ellentmondásos kritikai fogadtatás szemléltetésére itt csupán két írást említenék meg. Farkas Jenőét, aki „maradandó műként” üdvözölte a darabot is, előadást is, valamint Zoltán Rámpákét, aki szigorú, ám szakszerű elemzés alapján mind a színművet, mind az előadást elmarasztalja. — L. Farkas Jenő: Örök láng, Hét, 1957. nov. 10., 4—5.; Zoltán Rámpák: Pieseň na pokračovanie, Pravda, 1957. okt. 31.

A kedvező fogadtatást a közönség részéről talán az is igazolhatja, hogy a darab több mint száz előadást ért meg. S noha a Faluszínház magyar tagozatában nem volt ritkaság egy-egy színmű százas sorozata, az Örök láng feltehetően még sokáig az egyetlen csehszlovákiai magyar színmű marad, amely elérte, sőt túl is szárnyalta ezt a bűvös határt.

Az ünnepi keretek közt lezajlott 100. előadásra 1958. november 8-án — a bemutató után alig több mint egy esztendővel — került sor Ifjúság faluban. Az alkalom egyszerisége miatt talán elnézhető lesz részünkről, ha most idézzük a szerzőnek

100. előadás utáni percekben a társulat évadnaplójába írt bejegyzését: „Meglepett, milyen friss lendülettel, érzéssel és szeretettel formálta meg minden egyes szereplő szerepét ezen a jubileumi századik előadáson. Fáradság és fásultság, gépiesség és rutin helyett lelkességet tapasztaltam — és ez nagy szó, ennél nagyobb dicséretet nem mondhatok a mai előadásról. Tudom, hogy valamennyien a tudásotok legjavát adtátok, ezért ebben a számomra még ünnepi pillanatban nem mondok köszönetét egyeseknek, hanem az egész együttesnek. — Szívem minden melegével hálásan köszönöm szép munkátokat s forrón kívánom, legyen részetek sűrűn hasonló s még ennél is nagyobb sikerekben.”