Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részletek)

lemző” stílusjegyekkel összefüggő kérdésekre. Válasza egyúttal az „újratermelődő közép- szerűség” elleni tiltakozássá is sikeredett: „Az utóbbi évad általam látott darabjai egy kivételével úgy viselik őket (azaz: e stílusjegyeket — T. L. megj.) magukon, ahogy a sokgyermekes családokban szokták a ruhát viselni; apró átalakításokkal, toldásokkal- foldásokkal továbbadva a fiatalabb testvérnek. ... Sokszor kerestem már magyarázatot erre az egy helyben topogásra. Ügy gondolom, a baj forrása nem a színház világából ered. Meggyőződésem, hogy a kiváltó ok egy külső jegy, melyet a színház immunmechanizmusa a mai napig képtelen volt legyűrni. Olyan jelenségről van szó, melyet a Lassan járj..., Ne szólj, szám ..., Jobb ma egy veréb ... közmondások által meghatározott háromszög gondolatsíkjára helyezhetnénk.176 Ez a gondolkodás — és viselkedésmód a színház világát is hatalmába kerítette. A kockázat, tehát a bukásveszély a minimumra csökken, ha a színház a sokszor bevált módszerek óvatos továbbfejlesztésénél nem vállalkozik többre. Maradtak tehát a régi beidegződések, kipróbált megformálások, a sérthetetlen, szent hagyományok, és ezek eredményeképpen sikerültebb esetben egy jól összehozott előadás. — Kialakult egy olyan játékmód, az előbb említett stílust, a pontos meghatározás hiányában nevezzük naturo-realista stílusnak, mely áthághatatlan akadályként meredezik a legtöbb modern színmű előtt. Messze lemaradtunk a nagyvilág színházi élbolyától. Az új nem tud áttörni gátjainkon, mi pedig nem tudunk (akarunk) rést ütni a biztosnak vélt falakon, hogy kitekinthessünk.”177 Az új átszivárgásának, bizonyos kreatív színházi elemek óvatos megjelenésének lehettünk azonban a tanúi a nyolcvanas évek „első óráiban” Gágyor Péter rendező és Szigeti László dramaturg játékszíni törekvéseiben a kassai Thália Színpadon.178 Szigeti László azóta már nincs a színháznál. Kérdéses viszont, hogy Gágyor kísérleteit, akkora közeg- ellenállás mellett, amekkorával találkozott, milyen siker fogja majd koronázni?

Eddig ez volt: megmaradni, megerősödni, a belső feltételeket megteremteni, biztos alapokon nyugvó és minden elemében erős színházzá kiépülni? Vajon megtörtént-e? Annyi bizonyos, hogy nem minden esetben és vonatkozásban. Am ettől még a tény tény marad: az alapok elkészültek, építeni lehet — és kell is rájuk, körültekintően, de nem bátortalanul.

JEGYZETEK

94. Állítsunk emléket ennek a társulatindulásnak azzal, hogy — legalább ezen a helyen — felsoroljuk e legelső premier valamennyi közreműködőjének a nevét. A színlap szerint a bemutató előadáson Tessedik Erzsébet, Bottka Zsuzsi, Fekete Gyula, Lelkes Magda, Kiss Lajos, Ruzsicska—Mihalenková Charlotte, Csicsátka Ferenc és Gergely Tibor léptek színpadra. A második szereposztásban Ferenczy Anna, Németh László, Lengyel Ferenc és Turner Zsigmond kaptak még szerepet. A technikai vezető Telekes József, az ügyelő Bugár Béla, a világosító pedig Szappanos Árpád volt.

95. „A magyar színjátszókat a szövetkezeti mozgalmat ápoló Egységes Földműves Szövetség bocsátja útjára azzal a küldetéssel, hogy köztársaságunk magyarlakta vidékein szóvivője legyen a haladó gondolatoknak és a falu kultúráját emelje.” — L. Egri Viktor: Színjátszóink elindulásához, Új Szó, 1950. szept. 30., 5.

96. Görömbei András: i. m., 63.

97. Fábry Zoltán: Stószi délelőttök, Bratislava, 1968, 353—356.

98. U. o., 354.

99. Egrivel kapcsolatban Csanda Sándor használta először ezt a kifejezést.

100. Egyébként itt volna már az ideje annak is, hogy irodalomkritikánkhoz és irodalom- történetírásunkhoz — hasonlóan — megvizsgáljuk Egri Viktor szerepét a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar játékszíni kultúra indításában, színházról való ismereteink és gondolkodásunk elmélyítésében. S mivel e szerep kvantitatív mutatói már az első pillanatra lenyűgözőek, igencsak izgalmas feladatnak ígérkezik egyéb, mélyebben fekvő rétegeinek feltárása is.

101. Szabó Béla: i. m.

102. Igaz, erre is meglehetős késedelemmel, csupán a Hét 1963-as sematizmus-vitájában, s legfőképpen Fábry Zoltán Antisematizmus című korszakos tanulmányával került sor. De még a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó 1965-ös könyvei között is