Irodalmi Szemle, 1983

1983/1 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe II.

holdnyi lehetett. Kapuadó címén, tekintet nélkül a telken élők számára, az ilyen jobbágyoktól 1336-tól három garast, 1342-től pedig tizennyolc dénárt hajtottak be. A század második fele újabb gazdasági terhet hozott. Nagy Lajos elrendelte a földes­úri kilenced kötelező beszolgáltatását. A törvénycikk szerint eredetileg csak gabonából és borból lehetett megkövetelni; gyakorlatilag azonban méhek és bárányok után is szedték. A kilenced (társulva a már István király által elrendelt tizedhez) s a kapuadó új terheket rakott a jobbágyság vállára. Hogy az új követelményekkel a kor embere milyen gondok-bajok közepette barátkozott meg, arról a sírok: a XIV. századi ipolypásztói sírok lakói tudnának többet, részletesebbet, élményszerűbbet mondani... 4. SŰRŰN ZAJLÓ HETVEN ÉV (1387—1457). „Minden hívőnek, a most élőnek és az eljövendőknek, akik kezükben tartják ezt a följegyzést, üdvözletét küldök nevében a Szűz fiának, aki fölöttünk lakozik, s aki e földkerekségen királyságot és fejedelem­séget alapított, hogy fogadott gyermekeiként éljünk e világon” — ezzel az ünnepélyes formulával köszönt ránk egy 1388-as oklevél, bevezetve bennünket, félezer évvel későb­bi utódokat a Zsigmond király alatti és utáni kor, az 1387—1457 közötti időszak ipoly­pásztói eseményeibe. Az előttünk lepergő hét évtized persze korántsem olyan ünnepé­lyes, mint az idézet alapján várnók. Rossz idők jártak „királyságra” és „fejedelem­ségre”, s főleg a benne élő kisemberre. Sokszor kerülte el falumat is az áldás és kegyelem; olyannyira, hogy e kor az 1300-as évek derekát kitöltő nyugalmas időszak ellenképének is tekinthető akár. Nagy Lajos királynak az 1380-as évek elején bekövetkezett halála után véres király­drámák színhelyévé vált az ország. Ötévi pártharcok után végre királyt választ az ország: Luxemburgi Zsigmondot. Ötvenévnyi uralkodásának mérlegét ellentmondásos­nak, az új csákmátékkal — a bárói ligákkal — szembeni erélytelenségét pedig egye­nesen kudarcnak tartja a történetírás. A központi hatalom gyömgeségét, rögtön a Zsigmond-kor nyitányán, egy 1387-es oklevél világítja meg, amely arról számol be: az 1358-ban már említett Noak mester utódai, Péter és Pál, lemondanak pásztói birtokjogukról. Elhatározásuk okát a főúri villongásokban, birtokfoglalásokban és -dúlásokban jelölik meg. Horvátországban laknak, •s mint írják a nagy távolság lehetetlenné teszi, hogy birtokukat a hatalmaskodókkal szemben megvédjék. Kérik a királyt, hogy csereképpen Ipolypásztóért Horvátország közelében kapjanak azonos értékű birtokot. Míg a Novák nembeliek lemondani kényszerültek a faluról, mások a trónharcokat .arra használták föl, hogy megvessék majdani hatalmas vagyonuk alapját. A Lévai Csek család őse, egy korábban kevésbé ismert nemes, aki magát birtoka után Sáraynak nevezte, a trónharcok során Zsigmond oldalán állt. Jól választott: a király kedves em­bereként fényes karriert futott be, s busás adományokban részesült. Megkapta például Hrussó várát tizennégy tartozékával együtt, s ráadásként ipolyszakállost. És még vala­mit: „Zsigmond király az Ipoly folyó melett fekvő Hont megyei Paztoh birtokot (...) Sáray-i Péter fia László mesternek adja a Lajos királynak, Erzsébet és Mária királynők­nek, majd neki teljesített szolgálatai jutalmául” — olvashatjuk az 1387-es oklevélben. Az adományozásra az említett év nyarán került sor. Egy novemberi oklevél szerint .azonban Sáray László Hrussóvárát, tartozékaival együtt, továbbá Szakállost és Ipoly- pásztót visszaadta a királynak — cserébe Léva váráért. Egy 1388. április 17-i oklevél ugyancsak megerősíti a birtokcserét. Mi lehetett ennek oka? Egyrészt királyi kívánság, hiszen — Zsigmond szavait idézve — „hűséges lovagunk (...) a mi kényelmünkre" ajánlotta föl a cserét; másrészt pedig földrajzi-gazdasági szempont: Pásztó közel feküdt & hajdani Perőcsény Salgó nevű várához, melyet ez időben a király birtokolt, s amely­nek falum, mielőtt Sáray Lászlónak adományozták volna, tartozéka volt. Miután Léváért Sáray László Pásztóról is lemondott, a salgói várnak szolgált tehát Ipolypásztó jobbágysága. Egy 1404-es oklevél szerint falumat bizonyos Szécsényi Frank birtokolja; e család pedig 1394-től egészen biztosan Salgó várának ura. Ám lehetséges, hogy még korábbitól, hiszen vidékünkön már 1388-ban feltűnt bizonyos Szécsényi Simon. Arról lett nevezetes, hogy Mikolán is, Pásztón is, Pereszlényben is vámot szedetett a (meg nem nevezett] civitas (valószínűleg Selmecbánya) felé haladó jobbágyoktól. Mivel azonban a túl sűrű vámszedés fékezte az árucsereforgalmat, költségekkel terhelte a piacozást, Zsigmond király 1388-ban Szécsényi Simonnak a mikolai vámszedést megtiltotta. A nádor előtt pedig „Hont megye hatósága — mint azt a fönti évben

Next

/
Thumbnails
Contents