Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Wernher György: Jelentés a Szepesség csodálatos vizeiről

JELENTÉS A SZEPESSÉG CSODÁLATOS VIZEIRŐL

A legtündöklőbb és legfenségesebb úrnak, Zsigmondnak, Herberstain, Neyperg és Guetenhag szabad bárójának, a római, magyar és cseh király tanácsosának, kamarásnak és az osztrák kincstár gondnokának. Üdvözletét küldi Werner György, ugyanazon fenség tanácsosa és a sárosi vár kapitánya.

Mint azt a természet nagy tudású kutatója, Plinius ránk hagyta írásaiban, a természet egyetlen más részében sem találunk annyi csodálatos dolgot, mint a vizekben; ő maga ezt számos érvvel és bizonyítékkal igazolja. A tényt mi is igaznak találtuk a mi Pannóniánkban; van ugyanis Pannóniában egy vidék, mely a Kárpátok hegységével szomszédos, ott, ahol a hegység a legközelebb esik Lengyelországhoz, és nincs is olyan messze Sziléziától; általában Szepességnek nevezik. E vidék nemcsak arról híres, hogy megterem mindent, ami az élethez szükséges, hanem különös vizeiről is. Vannak ott ugyanis olyanok, melyek erejükkel nemcsak a vasat bontják fel, mint ahogy a Thesszá- liai völgy körüliekről feljegyezték, hanem olyanok is, amelyek ezt a vasat rézzé változtatják. Más vizek meg kővé keményednek. Sőt van ott egy forrás, melynek vize elpusztítja az élőlényeket, s szólnom kell azokról a nem egészségtelen vizekről is, amelyek kővel pólyázzák be a fát, mint valamit kéreggel, s minél tovább marad elmerülve bennük, annál keményebb. Mivel ezeket a dolgokat te — Zsigmond, jóságos Hérosz — is nemcsak csodálatosaknak, hanem szinte hihetetleneknek tartod, már csak a Fenséged iránt érzett állandó tiszteletem miatt sem tehetem, hogy meg ne írjam neked, amit velük kapcsolatban nemcsak hallottam, hanem láttam és tapasztaltam is.

Először is tehát arról a vízről szólok, amely képes megemészteni a vasat. Ez a Sze- pesvárnak alárendelt Szomolnok város mellett van, mélységes mélységekben, ahonnan valamikor érceket bányásztak. Szivattyúkerékkel hozzák felszínre, s ami szétfolyik, földalatti kanálisokba kerül; tölgyfa teknőkbe öntik, s beleteszik az újonnan nyert vagy régebbi vasat. A kisebb vasdarabok gyorsabban elnyelődnek, az ilyen vasak huszonnégy óra alatt megemésztődnek. A vastagabbak, amelyeket a szomszédos vasérchegyekben erre a célra készítenek, néhány nappal a vízbe dobásuk után úgy felbomlanak, mintha valamiféle iszappal lennének körülvéve; ezeket néhány nap múltán lemossák és tisztítják, hogy ami még a vasból megmarad, azt hatékonyabban átjárja a víz ereje. Ami a vas felbomlása után marad, s mint mondottam, iszaphoz hasonlít, az réz (ő maguk általában cementnek hívják); ezt kemencében keménnyé égetik, aztán egy másik kemencében megtisztítják, s megtisztítva nem kevésbé használható annál, amelyet az ugyanott, számos tárnában bányászott ércből nyernek.

Nem kétséges azonban, hogy a víz ezt az erőt az ércerekből meríti, mindenekelőtt a piritből (általában markezitnek mondják), amelyből itt rengeteg van, és ebből eléggé nyilvánvaló, hogy a földbe kerülő esővíz vagy valamilyen más nedv lúgozza ki a földből azt, amit vitriolnak hívnak. Piramidálisan, jégcsap módjára növekszik. Ezt a vitriolt nevezik természetesnek. Mert van egy másfajta is, a gyártott, amelyet a következőképpen készítenek:

Wernher György