Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Zeman László: Egy fejezet a hazai humanizmus filológiai vizsgálatából

léltetett módon (Platón és Arisztotelész tanításának bizonyos egyeztetésére törekedve) való szelektív megközelítésében a humanista értelemközpontúság, a ráció iránti bizalom manifesztálódik.

A tanulmány külön tárgyalja az életrajzi vonatkozásokat és külön a művek tartalmát és filológiáját. Ismertetésünkben megbontottuk a tárgyalás sorrendjét, s a következőkben a humanista tudós sorsának alakulásához térünk vissza. Fonalát ott hogytuk el, amikor a költő és tudós az oktatói pályát államigazgatásira cserélte.12 Melanchtonnal mindvégig kapcsolatban maradt, s leveleinek egyik témakörét változatlanul a magyarországi és erdélyi hadihelyzet képezi (1556). Gyalui mint királyi biztos Eperjesnek és a vármegyének főleg a hadi helyzettel összefüggő ügyeit intézi, s ebből kifolyólag a keleti régiókban állandóan úton van. Védelmi célokra az egri püspöktől igényel pénzbeli támogatást, Verancsics azonban ezt ismételten megtagadja. Levelezésük tanúsága szerint a két férfi közt emiatt feszültté vált a viszony, amiben nyilvánvalóan Verancsicsnak a vallásügyekbe való beavatkozási kísérletei is közrejátszottak (személyesen 1558 decemberében találkoztak a sikeres hadjáratot folytató Telekesi táborában). Bár Gyaluit rokoni kapcsolatai és vagyoni helyzete egyaránt Eperjeshez kötötték (házat és kertet is vett Eperjesen 1558-ban), úgy látszik, épp e „különbözés” vezette ahhoz, hogy tisztsége alól felmentését kérje. Melanchtonnak 1559 nyarán Bécsből küldött levelében azt az óhaját fejezi ki, hogy csak az írásnak és tanulmányainak élhessen. Naplójából13 értesülhetünk arról, hogy 1560-ban Miksa Bécsben kihallgatáson fogadta. M. Okál a román reneszánszkutató Andrei Otatea idevágó munkájára hivatkozva vélekedik olyformán, hogy a szövetségesnek ígérkező moldovai Jacobus Braclides Despotes fellépésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalhattak (annak megjelenését Bártfán naplójában 1559. november 29-én jegyzi [113]; Z. L.). Miksa ezekután felmentette Gyaluit eperjesi kötelmei alól, s rövidesen a magyar kamara pénzügyi igazgatójává nevezte ki (e tisztségéből adódóan még két ízben jelentkezik Miksánál). 1561-ben ugyan még Eperjesen tartózkodik, s ez év márciusában a szepesi bányákról küld jelentést, októberben azonban Miksától házat kap ajándékba Pozsony külvárosában (Bors Benedekét a suburbiumban; vö. Ephemerides, 116). Bécsben vagy Pozsonyban találkozott ez idő tájt Zsámbokival, akinek valószínűleg ekkor adta át Bonjini Históriájanak a Révay-fivérek által kiadatása céljából rábízott kéziratát.

Hosszú betegség után meghalt a felesége (1562; házasságából két fia és egy leánya született); 1563-ban eljegyzi, s a következő év elején nőül veszi Gyerendy Dorottyát, Giczi István özvegyét. Nevével ezekután csak a János Zsigmond és Miksa közt kiújuló háborúval kapcsolatban találkozunk. A „török kártya” megjátszásának és „fordulásának” jegyében folyó háborúskodás egyik szakaszában, Sziget elestének évében, amikor a tatárok Kassa alá érnek, Miksa tábornoka Schwendl Lázár (aki 1565-ben először Eperjesre szállásolódik, majd megvívja Tokajt [február 11.], amelyet később feladni kényszerül) Gyaluit Bebek Györgyhöz, János Zsigmond hívéhez küldi parlamenterként.14 Bebek azonban várában fogva tartja őt. Csak miután Schwendi újólag katonai sikereket ér el, hajlik Bebek a békealkura, de a tábornok a tudós humanista szabadonbocsátását a tárgyalások előzetes feltételeként szabja. Ez meg is történik, s Gyalul 1568-ban visszatér Pozsonyba, s itt csakhamar — 1569 márciusában — meghal. Halála alkalmából Zsámboki János versgyűjteményt írt és adott ki (Epicedia aliqua de obitu Sig. Tordae (Némely gyászdalok Torda Zsigmond haláláról); a műre vonatkozóan M. Okál Gulyás Pál adatolását tünteti fel, de egyben utal arra, hogy az nincs már a bécsi Országos Könyvtárban, s így nem sikerült megszereznie, illetve elolvasnia [vö. 131—132]).

A források feltárása révén monográfiának is beillő tanulmány szerzője végső értékelésében Gyalui Torda Zsigmondot Janus Pannonius után és Zsámboki, valamint Martin Rakovský (Martinus Rakocius) előtt a magyarországi humanizmus legjelentősebb egyéniségének tekinti, érinti azt is, miben követhető nyomon művelnek hatása mindkét fiatalabb kortársánál (Zsámboki Emblemata művének második kiadásában egy poémát is szentel Gyalui Zsigmondnak — Dolus an virtus quis in hoste requirat? Ad Dn. Sigis- mundum Torda, consil. Camerae Panno. virum doctissimum. Emblemata. Antverpiae 1566, 239; a verseim Vergilius Aeneise második énekének ismert [390.] sora: Csel avagy virtus, az ellenségnél ki kutatja?).15 Hogy a reformáció fejlődésvonulatában