Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Zeman László: Egy fejezet a hazai humanizmus filológiai vizsgálatából

fogalmaz, amikor kifejti, hogy mindegyik rendnek teljesítenie kell az elöljárók parancsát, mert akárcsak a vér is ugyanaz az egész testben, a szellemnek is hasonlónak kell lennie: az uralkodó akarata az alattvalók által elfogadandó, s „az országban így minden világossá válik”, nem lehet — szerintünk — a történeti viszonyok hátterével nem venni észre, hogy mindez egyben a feudális anarchia ellen szól, s hogy a szelle- minek-eszmelnek mindent átható érvényesülése mint követelmény a humanista racionalizmus és demokratizmus kinyilvánítása8.

A költeménysor utolsó poémája tizenkét szapphói strófában — , amelyben a kezdőbetűk akrosztichont képeznek (Thoma Nádasdl, Palatínus, vive et j elicit er diuque guberna [...élj és szerencsésen sokáig kormányozz]) — az ünnepeltnek férfiúi erényeit sorolja fel, igazságosságát, értelmességét és jószívűségét, azt, hogy a filozófus Kratipposznál is jobban tudja megkülönböztetni a hasznost az ártőtól, a becsületest a becstelentől, kitér továbbá itáliai iskolázottságára, és méltatja háborúban és békében szerzett érdemeit.

M. Okál professzor, akárcsak Gyalui valamennyi művének elemzésekor, ez esetben is filológiai szabatossággal azonosítja a korrespondehciákat és átvételeket, a klasszikusoknak a humanista normának megfelélő visszhangját a költeményben. A tisztség visszautasításának motívumát Höratiusra vezeti vissza (Carmina III, 2, 21—24), kimutatja, hogy a szerző az aranykor festésében Ovidius Metamorfózisaiból és Vergilius Aeneiséből merített, a görögök és a rómaiak felszabadító harcának idézésében (ez egyben buzdítás a török kiűzésére) amikor arról szól, hogy minél súlyosabb a helyzet, annál nagyobb lesz Nádasdy dicsősége, mert „virtus difficilis tendit ad astra via" (meredek a virtus útja a csillagokig) — e szólást Seneca Hercules furensébői (Tomboló Herculeséből) való átvételként valószínűsíti.

Ismertetésünkben nem térünk ki a tanulmányban taglalt valamennyi részletre. Gyalui irodalmi tevékenységének jelentős mozzanata azonban, hogy 1563-ban Bécsben második kiadásában jelentette meg a Mátyás király bölcs és tréfás mondásait és tetteit megörökítő Galeotto-művet9. S a történelem iránti tartós vonzódásáról tanúskodik, hogy ki akarta adni Bonjini Magyar Történetét, valamint hogy őbenne is felmerülhetett hasonló mű megírásának a szándéka (legalábbis Camerarius erre késztette, ahogy az a humanista filológia e neves művelőjének Craťóhoz írt 1553. december 15-i leveléből kitűnik).

Már az eddig idézettek alapján is láthatjuk, hogy Gyalui a történelmet és a klasszikus örökséget korának „aktualizáltságában” szemlélte, s ez érvényes Oresztész-fordí- tásával kapcsolatban is (Euripidis Orestes, tragoedia cum primis elegáns Latino carmine longe doctiss. expressa nunque primum in lucem edita Sigismundo Geloo Panno- nio interprete. Basileae 1551 — [Euripidész Oresztésze, tragédia, mely első ízben választékos, messzemenően a legképzettebb latin versekkel kifejezett és most először kiadatott Pannóniai Gyalui Zsigmond által fordíttatva); a szerzőnek egy levélbeli nyilatkozatából tudjuk, hogy a fordítás — amelyet Kálmáncsehl Mártonnak ajánlott — már 1547-ben kész volt, s azt át is adta a kiadónak). Az előszóban Platónt idézi (a forrásra való utalás helyesbítését lásd a 243-as jegyzetben [142]), s kifejti: Euripidész műveinél nincs jobb nevelési célzattal felhasználható. A tanulmány szerint az átültetés — egykét szándékos motivumváltoztatástól s néhány szerkezeti betoldástól és cserétől eltekintve — híven tolmácsolja az eredetit. Ritkán adódik, hogy a választott kifejezés nem eléggé pontos vagy világos benne (az összevetés effajta listája a dolgozatban fél oldalra terjed, miközben a tanulmány szerzője kifejezetten csak néhány kurtított szóalak — aedib, civib, turrib, genub — használatát kifogásolja). Ami a verselést illeti, a fordítás megtartja az eredeti jambikus trimétereit és trochaikus tetramétereit, másutt azonban megváltoztatja, egyszerűsíti a metrumot. Számunkra a metrikai eltérés úgyszintén annak a tanújele, hogy a fordító nyelvi ős poétikai felkészültsége alapján az eredetit aktív módon kezelte (a kimutatott kifejezéselhagyást, -betoldást és -kurtítást nyilván a választott metrumképlet kitöltésének kényszerével kell magyaráznunk).

Gyalui Zsigmond az 1552-ben10 Keresztelő Jánosról szapphói strófákban megalkotott „himnusznak” záró részében is szerepelteti a görög mitológia alakjait és a görög antikvitást, itt abból a célból, hogy föléjük helyezhesse a megénekeltet. De a költö a görög műveltség, költészet és szónoklattan jelentőségét fejti ki Wernhernek immár második kiadásban megjelenő De admirandis Hungáriáé aquis hypomnemation (Értekezés Magyarország csodálatos vizeiről; Bécs 1551)11 művéhez írt, Herberstain bárónak,