Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe IV.

vonulása nyomán támadt s ugyancsak megnehezítette a jobbágyok életét. Hiszen az ország hadait hússal, liszttel a fegyverviseléstől távol maradt jobbágyságnak kellett ellátnia; rá nem vonatkozott az a rendelet, mint a „vitézkedő nemtelenekre”, akiknek dolgában kimondatott, hogy „szabaditassanak fel a jobbágyság alól, s személyeik szabadnak tekintessenek”. Feldúlt földeiről a jobbágy honnan s hogyan teremtette elő a terményt, nagy titka a kornak. Rákóczi tudta, hogy a megviselt népet nem lehet végsőkig szipolyozni; el is rendelte, hogy a jobbágyság „tudtuk nélkül ne terheltessék”. Ugyanakkor azonban az őstermelők erejét szigorúan a szabadságharc ügyének szolgálatába állította, megszabva, mit vár a parasztságtól. 1705-ben Hont minden portájára tizenhat forint hadiadót vetett ki, a megye természetbeli beszolgáltatását pedig háromezer kg lisztben határozta meg. Rá egy évre Hontnak havonként már 1530 kg gabonát, 2757 kg zabot, 306 mázsa húst, s portánként száz forint hadiadót kellett a seregek fenntartására fordítania; az év végén a megye havi pénzadója, óriási összegre, 5339 forintra rúgott. S ahogy sűrűsödtek a harci események, úgy nőttek a terhek is. 1707-ben Nagy-Hontra 542 legény állíttatott ki, eltartásukra pedig 20 435 forint készpénz, ezenkívül — további 12 991 forint értékben — 31088 rőf durva és ugyanannyi finomabb vásznat, 76 mázsa durva vásznat, 130 csizma, 2819 bocskort és 2340 darab kucsmát kellett a megyének előteremtenie. Terhelte a parasztságot a száma nincs fuvarkötelezettség s a sánc-, híd- és várépítésekkel járó tömérdek munka is. Följegyezték például, hogy az esztergomi ostromárkok építésén mintegy ezer jobbágy dolgozott; a kis létszámú falucskából ez a hatalmas sereg csak úgy gyűlhetett össze, ha megyényi területekről rendelték közmunkára a jobbágyságot. Esztergom megvételét Rákóczi a szabadságharc kitörése óta kulcsfontosságú kérdésnek tekintette: „Ezen várnak (...) megvételén az egész Dunán túl való földnek konzervációja áll”. 1706 augusztusában maga Rákóczi is táborba száll, hogy személyesen irányítsa az ostromot. Augusztus 9-én lövetni kezdi a várat, töreti a falakat, 14-én pedig — a párkányi kiskápolnából szemlélve az eseményeket — rohamot rendelt el. Kurucai háromórás kézitusa után bevették a Vízivárost; a fő labanc fészek, az erőd azonban keményen tartja magát. Sikertelen rohamok után fölfedeznek a várfal tövében egy sziklaüreget. Rákóczi elrendeli, hogy mélyítsék robbantóaknává. A kemény sziklafal majd háromheti munka árán idomul a fejedelem akaratához. De elkészül végre, s tizenkilenc mázsa puskaporral tömik meg, hogy levegőbe röpítsék Esztergom várát. Az akna őrzésére állított kurucokat azonban az éjszaka leple alatt lekaszabolják a labancok; a biztos sikerrel kecsegtető vállalkozás kudarcba fullad. Ám Rákóczi nem adja föl a harcot: legjobb dragonyosaival, véres kézitusa árán, de visszafoglalja az aknát. Mivel Érsekújvárból nem érkeztek meg a lőporos szekerek, cselhez folyamodik: puskapor helyett csupán gyújtóröppentyűket helyeztet az üregbe, a labanc várparancsnoknak viszont azt írja, nincs irgalom, az akna robbantására készen áll. Kuckländer helyőrsége erre, jobbnak látván elkerülni az értelmetlen áldozatot, föladja a várat. Szeptember 16-án a földrajzi-hadászati szempontból fontos Esztergom kuruc kézre jut. A prímási birtokok jobbágyai, mint a fejedelem írta, „nagy számmal érkeznek a városba, hogy uruknál tisztelegjenek”.

Esztergom ostrománál nemcsak amiatt időztem részletesebben, mert vidékünk legnagyobb kuruc haditette volt. Alkalmas ez a vár másféle példabeszédre is. Eszembe juttat egy angol népi gyermekverset, amely arról szól: egy rosszul bevert szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a huszárló lesántult, emiatt a huszár tehetetlenné vált, emiatt a haza elveszett... így veszett, így bukott el ez a szabadságharc is — talán Esztergom miatt is. Mert a várat, melynek megvételében ugyanúgy része van az adózó jobbágyság áldozatvállalásának, mint a kuruc katonák hősiességének és Rákóczi hadvezéri zsenialitásának, meg is kellett volna tartani. Forgách Simon tábornok azonban „rosszul verte be a patkót”: hiába adott rá parancsot Rákóczi, nem támadta meg Pozsonyt, nem semmisítette meg a császáriak csallóközi élelmiszerraktárait, nem gátolta meg, hogy Starhemberg labanc seregei Esztergom alá vonuljanak. Ezek után hiába csap ki kétszer is a kuruc várőrség, hiába veri vissza az első ostromot; a túlerővel szemben 1706. október 12-én feladják a nehezen megszerzett várat.

Mindazonáltal vidékünkön a kudarc után sem szűnt meg a hadi mozgás. A megyét

— bár azt 1708—1709-ben súlyos pestisjárvány dúlja — továbbra is felvonulóterületnek tekinti a kuruc. Ezúttal a Mátyusföld szíve, Érsekújvár felé. Erősíteni, élelmezni kell a várat, készletekkel rakni meg, hogy állhassa, ha sor kerül majd rá, a császáriak