Irodalmi Szemle, 1983
1983/3 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe IV.
innen északkeletnek, Ipolyságnak, s azon túl a messzibb Korponának; el északnyugatnak, a szomszédos Bars megye erős vára, Léva felé; befuthatja a tekintet a déli látóhatárt is, le egészen Esztergomig. Korpona, Léva Esztergom — afféle szabálytalan földrajzi háromszög ez; dél felé mutató, elkeskenyedő csúcsába beleesik, Ságtól lefelé, az egész Alsó-Ipoly mente, közepe tájt a falummal. Mit láthatunk e képzeletbeli háromszögben? Hadak vonulását huszonöt éven át. Előbb császári seregekét, majd pedig — okozatként — kuruc csapattestekét, melyek (mint ez a Talpasok dűlőnévben megőrződött), Itt ütöttek tábort e tájon. A vidéket, amely ki sem heverte még a törökök kiűzésével járó nagy hadjáratok sebeit, pár évi fegyvernyugvás után újfent harci zaj verte föl. Az okok a korabeli politikai, társadalmi, közéleti, vallási és gazdasági állapotok már-már reményvesztetten összegubancolódott szövevényében lelhetők meg. Abban, hogy a Habsburg-ház a töröktől megtisztított területeken egyre nyíltabban, egyre kegyetlenebb eszközökkel érvényesítette önkényuralmi törekvéseit. A Buda felszabadítását követő évben az országgyűlés lemondott a szabad királyválasztás jogáról: az ország a Habsburgok örökletes királysága lett, tartománya a fokozódó abszolutizmusnak, melynek a Hontot is megszálló német katonaság, ha kellett, tűzzel-vassal szerzett érvényt. Támogatta ezt a politikát a megváltozott helyzethez gyorsan alkalmazkodó főnemesség is, melynek hűségét az udvar azzal igyekezett fokozni, hogy a töröktől visszafoglalt területeken a Neoaquistika Comissio, az Újszerzeményí Bizottság hatalmas birtokokat adott hit- és udvarhű arisztokraták kezébe. Ez időben — egész pontosan 1686-ban — szerezte meg a Csákyak lévai váruradalmát s számtalan tartozéka között Ipolypásztói is az új arisztokrácia talán legjellegzetesebb képviselője, Esterházy Pál [1635—1712), aki a törökellenes harcok alsó-magyarországi fővezéréből, majd tábornagyából előbb nádorrá (vagyis a király után az ország első emberévé), majd pedig birodalmi herceggé lépett elő. A család hatalmas vagyonáról — melyet az elkövetkező majd kétszáz évben az ipolypásztói uradalom jobbágyai is gyarapítottak — sok egyéb mellett mindennél beszédesebben a pazar fertődi kastély vall. A törökellenes hadjáratokban kimerült jobbágyság helyzetét még inkább súlyosbította, hogy a „felszabadító” császári had nem visszafoglalt, hanem elfoglalt, megszállt területnek tekintette a megyét. Egy 1692-es adat szerint a német katonaság eltartására Hontban minden portára tizenhat forint adót vetettek ki. Öt évvel később Nagy-Hontra 1776 és fél katonaporció esett, portánként havonta három, évente harminchat forint értékben. A porciót ezerkétszáz német katona s a tisztikar eltartására vetették ki. A súlyos terhek elől a jobbágyok százai, ezrei szöktek meg; az őszi adóösszeírások idején a falvak egyszerűen elnéptelenedtek. Am a menekülésnek ezt az útját is eltorlaszolta az udvar, parancsba adván, hogy szökevény jobbágy vagyonát a földesúr adó fejében foglalja le. A század végére gyorsított ütemben követik egymást a rendeletek: összeszedik a fegyvereket — nem árt az óvatosság! — az elégedetlen néptől; szélnek eresztik — nem tanácsos együtt tartani ennyi fölfegyverzett magyart! — a végvári katonákat, akik zsoldjukból kikopván fosztogatással, jobbágyoktól való erőszakos szerzéssel tudták csak fenntartani magukat. Szegénylegénnyé süllyedt végbeliek, szökött jobbágyok, zavarosban halászók, tolvajok és latrok járják a megyét, rettegésben tartva a jobbágyságot, melynek szorongásait az is fokozta, hogy — miután I. Lipót 1702-ben nyolc magyar huszár- és négy gyalogezred felállítását rendelte el — fiai erőszakos katonafogdosás, kötéllel verbuválás áldozatai lettek. A megyét megszálló német seregek nemcsak gazdasági szempontból keserítették a jobbágyok életét. A katonaságot a klérus, igyekezvén csíráit is kiirtani a hűbérellenes reformációknak, nyílt protestánsüldözésre használta fel. 1701-ben az udvar elrendeli, hogy a töröktől visszafoglalt területeken be kell vezetni a protestáns vallásgyakorlat tilalmát. Nyitányaként e rendeletnek, vidékünkön is sor került, pontosan a század- forduló évében, prédikátorűzésre, templombezárásra. Balassa Ádám prépost 1700-ban a perőcsényi, a vámosmikolai s valószínűleg az ipolybéli reformátusokat tiltja el templomuk használatától. Mikolán előbb a börzsönyi pap, majd az ellenreformáció legdühöd- tebb ellenfeleinek egyike, egy oda rendelt jezsuita hirdeti az államvallásra térés mu- száját, míg csak a jobbágyok ki nem hányják, elkeseredett indulattal két ízben is, másfajta eszméknek fenntartott templomukból az oltárt. De vallhatna e korról Béli István, falum 1695—1714 közötti pap*a is, forró élményszerűséggel töltve meg a köz
