Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Egy falu regénye

nyékről, s ha mégis elhagyják a falut, az író nem tart velük, vagy csak szűkszavúan tudósít arról, mi történt ott velük. Lényegében csak háromszor tesz kivételt: először akkor, amikor Nagybene Pétert Julival és néhány falubelijükkel egy szomszéd községbe kerékpároztatja, másodszor akkor, amikor Atyát beidézik a járási székhelyre és kihallgatják, harmadszor pedig akkor, amikor Nagybene István a kórházba kerül, s a fia ott keresi fel. Egyébként a hősök csak addig érdekesek számára, amíg Füzesnyéken tartózkodnak, amint kiteszik a lábukat a faluból, szinte megszűnnek létezni, legföljebb csak az otthonmaradottak emlékeiben bukkannak fel olykor. S Duba ráadásul következetes: nemcsak a Füzesnyéken átmenetileg letelepedő komisszárt ejti ki az emlékezetből, amidőn megszűnik a kapcsolata a falusiakkal, hanem azokat a füzesnyékieket is, akiket a történelem vihara távolra sodort szülőfalujuktól. A Baranyába került rokonokról és ismerősökről mindaddig nem hallunk, amíg fel nem bukkan a faluban Nagybene Péter gyerekkori cimborája, a Magyarországra telepített Pereszlényi Albert. A regény legszilárdabb pontja maga a helyszín; a hősök nem aszerint ítéltetnek meg, milyen az egymáshoz fűződő kapcsolatuk, hanem az a mérvadó, hogyan viszonyulnak Füzesnyékhez. Nagybene Péter joggal tekinthető a regény egyik kulcsfigurájának, mégis, amikor végleg a fővárosba költözik, alig hallani róla valami közelebbit. Amíg odahaza van a faluban, még a legjelentéktelenebb epizódot is méltónak találja az író a megörökítésre, de azt, hogy mivel is foglalkozik valójában a fővárosban, csupán sejteni lehet, s hogy időközben kétgyermekes családapa lett, azt egy félmondatos utalásból tudjuk meg, és sem a feleség, sem a gyerekek eleven mivoltukban nem bukkannak fel a regény lapjain. Füzesnyék már-már olyan szerepet Játszik ebben a könyvben, mint a színpad a színházban. A szereplők kimennek, bejönnek, beszélgetnek egymással, majd ismét távoznak, de a néző számára csak az a fontos, aki benn tartózkodik, s természetesen az, amit a színpadon lát. A regény színterének ez a tudatos leszűkítése vitathatatlanul fokozza a regény belső feszültségét, hiszen a Füzesnyéken lejátszódó események kiváltó okait máshol kell keresni, nem a faluban, de oda az író tekintete már nem hatol el, így nyitva maradnak a kérdések is. Most persze lehetne vitatkozni azon, hogy az író miért nem ásott le mélyebbre az ok-okozati viszonyok feltárásában, de eredeti szándékának logikája azt diktálta neki, hogy ne kutasson Füzesnyék határán túl, ha már egyszer egy falu regényének megírására szánta el magát. Annyit mindenesetre el kell ismerni, hogy a Füzesnyéken lezajló drámai eseményeket az olvasót is felrázó szuggesztivitással, de egyszersmind kellő tárgyilagossággal ábrázolja, s ilyen formán az egyik leghitelesebb ötvenesévekbeli faluképet sikerült megrajzolnia nemcsak a csehszlovákiai magyar irodalomban, hanem, bízvást mondhatjuk, az egész ország irodalmában is.

A falu hagyományos szervezeti formájának — a tudatos hatalmi beavatkozásnak is köszönhető — felbomlása az emberi kapcsolatok fokozatos fellazulását, átalakulását hozza magával. Ezt a folyamatot Duba mind a közösség szintjén, mind pedig az én szintjén jól ábrázolta, adósunk maradt viszont a fontosabb szereplők belső fejlődésének árnyaltabb leírásával. Még a legfeltűnőbb metamorfózison áteső Nagybene Pétert is a külsődleges jelenségek felől közelíti meg, elhatározásának mozgatórugói rejtve maradnak előlünk. Csak a környezet reakcióiból sejthető, hogy a hagyományos paraszti életformával való szakítása mennyire nem mindennapos tett volt, ennek ellenére az olvasónak az a benyomása, mintha Nagybene Péter számára ez lenne az egyetlen lehetséges perspektíva. Tudjuk, végső soron Julival, a szívéhez oly közelálló lánnyal is azért kell szakítania, mert letért az ősök kijelölte útról, de mindez csupán valaminek a következménye, valaminek, amit az író nem tudott a maga teljességében megragadni.

Egy falu regénye az Örvénylő idő — jeleztem a címben, de ez a falu teljesen alaktalanul áll előttünk. Saját törvényei szerint élő hajdani közössége atomjaira hullott a történelem viharaiban, s amit nem tudott elérni a lakosságcsere és a kitelepítés sem, azt végrehajtotta a szövetkezetesítés: egyszer s mindenkorra megváltozott a falu lakosságának hierarchikus struktúrája. A gyökeres átalakulások mindig kaotikusán mennek végbe, s időbe telik, amíg az új struktúra körvonalazódik. Ezt a folyamatot Duba Füzesnyékén a valóságnak megfelelően követhetjük nyomon, s ezért sem indokolt, hogy az írót vonjuk felelősségre azért, mert ennek a formálódó falunak egyelőre csak villanyhálózata van, de nincs sajátos karaktere.