Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részlet)

Hlatky László, Földessy Sándor (Érsekújvár), Sárossy Ernő, Galetta Ferenc (Párkány) stb. — L. M'lena Cesnaková—Michalcová: i. m.

28. L. pl. a Szlovák Állam Iskolaügyi és Nemzeti Népművelési Minisztériumának František Devínsky részére kiadott koncesszióját. Közli: Ivan Tur zo: Od ochotníctva k profesionalizmu, Bratislava, 1981, 217.

29. Az 1942-es Magyar Színházi Napokon pl. négy helyi műkedvelő együttes — a Vas műkedvelő gárdája, a Keresztény Kultúrkör, a Toldy-kör színjátszó együttese és a PTE közművelődési szakosztálya — vett részt. A két hétig, július 2-töl 15-ig tartó rendezvénysorozaton összesen kilenc színművet és operettet mutattak be. L. Magyar Színházi Napok. Képes műsorfüzet, Bratislava—Pozsony, 1942.

30. Jellemző eset történt a közelmúltban az egyik kisvárosunkban, ahol két magyar műkedvelő színjátszó együttes is működik. A városkában mindig — így a két háború lözött is — élénk műkedvelő színjátszás folyt, sőt az egyik jelenlegi csoportnak még ma is vannak olyan tagjai, akik jóval a felszabadulás előtt léptek első ízben színpadra. Éppen ezért volt nagyon furcsálható, ön- és hagyományszemléletünk rendellenességeinek egyik bizonyítékaként is értelmezhető, hogy a város műkedvelő színjátszóinak a CSEMADOK helyi szervezete által rendezett első találkozójára, egyrészt csak a CSEMADOK színjátszó együttesének tagjai kaptak r-L,<ghívást — a másik csoport ugyanis a népművelési központ mellett működik, másrészt viszont egyetlen szó sem hangzott el ott a CSEMADOK és színjátszó együttesének megalakulását megelőző idők műkedvelő gárdájáról. Pedig keresve sem lehetett volna j ,'jb alkalmat találni arra, hogy a városka fiatalabb évjáratú műkedvelői is megismerjék a sorban előttük járók — tehát az általuk hagyományként jolytatottak — tevékenységét, életét.

31. Ugyanerre hívta föl a figyelmet — a két háború közti időszakra célozva — a szlovákiai magyar amatőr színjátszás jelszabadulás utáni évtizedeit áttekintő cikkében Szilvássy József is: „A két világháború közötti csehszlovákiai magyar műkedvelő színjátszásról — számos más kultúrtörténeti hagyományunkhoz hasonlóan — még ma is meglehetősen hézagosak az ismereteink.” L. Ne csak szép szavakkal..., Oj Szó (vasárnapi kiadás], 1982. okt. 15., 11. Szilvássy írásának jelentőségét, szavainak súlyát csak növeli az a tény, hogy nemzetiségi újságírásunkban őelőtte — bármilyen furcsa is, de így van — nem sokan figyeltek föl erre a sok mindenről árulkodó és egyre veszélyesebbé váló jelenségre.

Nem lett volna kárára Balázs Béla monográfiájának sem, ha például a CSEMADOK és színjátszó együtteseinek indulásáról szólva megemlíti, hogy Dél-Szlovákia magyarlakta városaiban és falvaiban 1948 után a műkedvelő színjátszás gazdag előzményekre, hagyományokra épült rá. A CSEMADOK első színjátszói ugyanis nem kis részben azok közül kerültek ki, akik már korábban — a felszabadulást megelőzően — is dolgoztak műkedvelő együttesekben. Nem ártott volna tehát, ha a szerző legalább vázlatosan áttekinti, hogy milyenek voltak ezek az előzmények és hagyományok, melyeknek ismeretében az 1948 után megalakuló együtteseket is sok tekintetben reálisabban és tárgyilagosabban ítélhetnénk meg.

Elmulasztotta a két háború közti szlovákiai magyar műkedvelő színjátszás, valamint a hivatásos társulatok és műkedvelő gárdák kölcsönviszonyának vizsgálatát Kováts Miklós is, noha monográfiájának címe ezt is ígéri. Pedig feltehetően érvényes tanulságokat vonhatott volna le annak vizsgálata közben, hogy az „üzletszínház" és a polgári színjátszás eszményeitől elszakadni képtelen társulatok mennyiben járultak hozzá műkedvelő színjátszásunk, parasztszínjátszásunk — Duba Gyula által leírt — „polgáriasodásához”.

Nem véletlenül került ide Duba Gyula neve, aki a szülőfalujáról, Hontfüzesgyar- matról írt monográfiájának — Vajúdó parasztvilág, Bratislava, 1974 — egy egész fejezetében (Színdarabok, 203—211.1 foglalkozik a század első felének falusi színjátszásával. Duba következtetéseinek lényege, hogy a falusi ember, a paraszttársadalom „életmódja és kultúrája terén is »polgáriasodott«. Nem tudok jobb kifejezést találni arra a folyamatra, mely a falut a két világháború között jellemezte. A pol- gáriasodás azt jelenti, hogy míg pl. a munkásszínjátszók és szavalókörök a proletárdiktatúrát a haladó eszmék és forradalmi ideálok jegyében ápolták, addig a parasztszínjátszás a műnépiesség eszményét tette magáévá. (...) így a mi pa