Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - ÉLŐ MÚLT - Tóth László: Tanulmány a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar hivatásos színjátszásról (részlet)

az elsőben — a müncheni döntés és a háború vége között — kialakult helyzetet a hagyományokról szóló fejezetünkben már érintettük. Az ott elmondottak alapján tehát nem állítható az, hogy a második világháború idején Szlovákia mai területein szünetelt volna a magyar színjátszás. Csupán a színházi élet egysége bomlott meg, s elvesztette azokat a s3játos vonásait, amelyek szlovákiai magyarrá tették 1938-ig, s teszik 1948 után. A háború befejezését követő szakaszt a némaság jellemzi: a színházi folytonosság négy esztendőre megszakadt.

A harmadik periódus kezdetét mi is nyugodtan számíthatjuk az Oj Szó első számának megjelenésétől, azaz 1948. december 15-től. Igaz ugyan, hogy a felszabadulás utáni első hivatásos csehszlovákiai magyar színtársulat megalakulásáig még tötob mint másfél évet, s a műkedvelő színjátszó mozgalmat elindító és istápoló CSEMADOK megalakulásáig is még egy kis időt várni kellett,75 de az Űj Szó már rögtön a kezdet kezdetén kivette részét a „harmadvirágzás” színházi publicisztikájának alapozásából, a csehszlovákiai magyar olvasók színháztudatának formálásából.76

Pontosnak, a lényeget mondónak érzem Duba Gyula megfogalmazását, mellyel irodalmunk felszabadulás utáni indulását jellemzi: „Soha ilyen fordított helyzetet: nem az irodalmi teljesítmény növekedése és az irodalmárok szaporodása hozta létre a lapokat, intézményeket, hanem az előzmények nélkül színre lépő sajtó szólította az írástudókat: dolgozzatok! S a szlovákiai magyar író gyámoltalanul törte fel maga körül a tojás burkát, hogy világra jöhessen, napfényre küzdötte önmagát. Megszólalt, bár nehezen, dadogva, önképzőköri szinten.. ,”77 A megfelelő helyeken a megfelelő szavakat behelyettesítve, ugyanez érvényes a „harmadvirágzás” színjátszásának, színházi kultúrájának indulására is. Ami azt jelenti, hogy előbb kínálkozott lehetőségünk hivatásos színtársulat alakítására, s később színházalapításra is, mintsem komoly színházi tapasztalataink és megfelelően képzett erőink lettek volna.78

1948 után alig lehetett néhány olyan embert találni, aki korábban színiiskolát végzett, esetleg valamely színtársulatnál tevékenykedett volna, s a jövőben is a pályán óhajtott maradni. Színházvezetésben jártas, színháztörténeti és -esztétikai kérdésekben felkészült, vagy pedig a rendezéshez szükséges ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező szakemberünk pedig még ennyi se volt. A felszabadulás utáni hivatásos csehszlovákiai magyar színjátszás indításának és útbaigazításának a feladata szlovák színházvezetők, -esztéták és rendezők feladata volt. Sőt. A csehszlovákiai magyar színjátszásról igazán érdemleges és tanulságos dolgokat sem a csehszlovákiai magyar írástudók, hanem a szlovák színikritikusok — Zoltán Rámpák, Jozef Bobok — mondtak először. Talán éppen azért, mert a csehszlovákiai magyar írástudó is csak akkoriban tanulgatta az „írástudást”, a csehszlovákiai magyar színházi ember pedig a színházat.

Summa summárum: hivatásos nemzetiségi színjátszásunk a felszabadulás után szinte teljes egészében a nála alig néhány hónappal korábban életre kelt műkedvelő színjátszásra épült rá. Sokkal inkább és sokkal tartósabban, mint például az ugyancsak a műkedvelő színjátszás talaján felnövekvő szlovák színházkultúra. Így csaknem természetes, ha — miként a csehszlovákiai magyar irodalom is —■ hivatásos nemzetiségi színjátszásunk még sokáig magán viselte az amatőrizmus Jegyeit, méghozzá nem a szó progresszív tartalmakat sejtető, hanem a fejlődés ütemét lassító értelmében. Ml több, nemzetiségi irodalmunk vagy éppen színjátszásunk, irodalmi vagy színházi életünk egy-egy lépéspróbálkozását, alapozó mozdulatát még ma is szívesen neveznénk — Duba Gyulával együtt — „önképzőköri szintűnek”.79

A FALUSZÍNHÁZ MAGYAR TAGOZATÁNAK HELYE KÖZÖSSÉGI EMLÉKEZETÜNKBEN

A Faluszínház magyar tagozatának nagyon fontos szerepe és nélkülözhetetlen helye volna közösségi emlékezetünkben. Éspedig nemcsak azért, mert az első magyar hivatásos színtársulat volt a felszabadult Csehszlovákiában, nemcsak azért, mert az elsőség és úttörés hálátlan posztja az övé. Inkább azért, mert indulása történelmi-társadalmi feltételeinek a következményei sokáig éreztették hatásukat — s részben még ma is éreztetik — nemzetiségi színháztudatunkban és játékszíni kultúránkban, küzdelmeiben és kudarcaiban pedig színházkultúránk és színházról való gondolkodásunk számos még ma is pusztító, vagy éppen csak a kedélyállapotunkat negatívan befolyásoló nyavalyájának gyökerei identifikálhatok. Éppen ezért egyszerre jellemző is, elképesztő is, hogy