Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - LÁTÓHATÁR - Ján Lenčo: Egészen tegnapig (elbeszélés]
Cselekvésre kényszerültem hát, hogy megmentsem a reputációmat. Sejtettem, hogy felmondás fenyeget. Ebben az időben történt, hogy egy napon a repülőtéren találtam magamat. Bemutatkoztam mint a repülőtársaság igazgatóságának az alkalmazottja. Az igazolványom előtt megszűnt minden tilalom és megnyílt minden ajtó. Ekkor rájöttem, hogy egyáltalán nem kell kétségbeesnem. Fejemben megszületett a terv, melynek megvalósítása nem ütközött különösebb akadályba. Időzített bombát csempésztem egy repülőgépbe. A bomba nem keltett feltűnést, senki sem vette észre — a hatása viszont tökéletes volt. Ezt rögtön tudatosítottam, mihelyt az igazgatóság épületében eluralkodott a gyászos hangulat, s én újból hálátlan feladatom ellátására kényszerültem. Azóta rendszeresen helyeztem el bombákat a repülőgépeken. Pozíciómat többé semmi sem veszélyeztette. Igazgatóhelyettessé léptem elő. Idővel — egy szokatlanul nagy szerencsétlenség után —a részvényesek tanácsának ülésén bíráltam is őt az elégtelen biztonsági intézkedések miatt. Kijelentettem, ha én lennék az igazgató, ilyesmi nem fordulhatna elő. Leváltották, s engem neveztek ki a helyére. Azóta valóban egyetlen szerencsétlenség sem történt. Egészen tegnapig ... Fogalmam sincs róla, hogyan következhetett be. Szerencsére akadt egy fiatalember, aki hajlandónak mutatkozott közölni a gyászos hírt az áldozatok hozzátartozóival. Ardamica Ferenc fordítása Szomorúság íja, 1982]
