Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Rácz Olivér: A Khan el Khalili özvegy vőlegénye (elbeszélés)

a kocsik felé, ahol a követségi titkár már várakozott a sofőrrel. — Beszállunk? Bizonyára fáradt — mondta udvarias sürgetéssel, miközben egy jókora ásítást igyekezett tapintatosan elfojtani a tenyere mögött.

— Elnézést — mondta a megbízott zavartan. — Elbámészkodtam. Miattam kerülnek hajnalra haza — fordult a titkárhoz.

— Semmi vész — mondta a titkár és vigyorgott. — Hetenkint általában hétszer kerülünk ilyenkor az ágyba. Szép élet a diplomata élet. Könnyed és vidám. Mellesleg

— a nagykövet elnézését kéri: egy fogadáson kellett részt vennie, ezért nem jöhetett ki a repülőtérre.

A megbízott megértően bólintott. Tudta, hogy ez a nagykövetek szokásos és szigorúan kötött, szinte hagyományosan előírt szövegformulája, ha nem kimondottan első élvonalbeli vendég érkezik látogatóba, s ezt őszintén bölcs dolognak tartotta. Előre fenntartás nélküli rokonszenv öntötte el a nagykövet iránt.

— Mehetünk? — kérdezte a titkár.

Megvárta, amíg beszállnak, aztán fürgén bepréselte magát az első ülésre.

— Shepheard’s — intett a sofőrnek, s szórakozottan hozzáfűzte: — Corniche el Nil.

— Aywa, szidi — vigyorgott a sofőr. — An eznak... Igen, uram, természetesen... Shepheard’s hotel. Tudom, hol van. Én ne tudnám?

Aztán hátrafordult, a megbízott felé tekerte a nyakát, s miközben életveszélyes, elegáns kanyarodással és egy arab rendőr harsány szitkaitól kísérve kivágott az útra, sebesen pergő nyelvvel kérdezett valamit.

— Azt kérdezi, első ízben jár-e Kairóban, reméli, hogy jól fogja érezni magát Egyiptomban, továbbá biztosítani óhajtja, hogy a Shepheard’s nagyon jó szálloda — tolmácsolta a titkár mosolyogva. — Az unokabátyja portás a Shepheard’s-ben. Ezek itt mind rokonok — magyarázta fanyarul. — Egész Kairó minden sofőrje, portása, felvonókezelője, hordára, pincére, szakácsa, vízkordésa, no meg a pornográf képeslapok árusítói és a képeslapokon csábolygó „veri bjutiful görlök”, esetleg „veri bjutiful bojok” — ezek itt mindenre gondolnak! — közvetítői, fejhajtói és futtatói — mind rokonok. A rokonság további tagjai a Khan el Khalili bazárjaiban és a szűkök sikátoraiban guggolnak a portékájuk és a kis mokkás csészéik felett, és azzal foglalatoskodnak, hogy

— Allah segítségével! Ins’ Allah... — minél eredményesebben becsapják, megkopasz- szák, átejtsék és kifosszák a szúkokban tébláboló, tátott szájú, minden rendbeli, nembeli és nemzetségbeli külföldi turistákat. A hitetlenek átverését nem tiltja a Korán... De találkozik majd sofőrünk testvéröccseivel, unokafivéreivel, nagybátyjaival, sógoraival és családjának egyéb bonyolult szövevényeivel a Halottak Völgyének bejáratánál, a piramisok lábánál és a Szfinx körül is. Egész Kairó egyetlen kibogozhatatlan, megfejthetetlen és elválaszthatatlan, zavaros családi kötelék — mondta lemondóan. — Majd meglátja. Ha jól számítom, és nem hiszem, hogy csalódnék — levonva és elkülönítve a legfelsőbb tízezer — természetesen bő százezrekben értendő — külön társadalmát; a hadsereg, az egyház, a kormányhivatalok és a tőke előkelőségeit és a de iure hatálytalanított, de facto azonban nagyon is létező sejkeket; ezek viszont egymás rokonai —, sofőrünk családi köre mintegy három milliónyira tehető. Felöleli a főváros lakosságának a felét. Szép család — mondta elismerően. — Rágyújt?

— Inkább egy aszpirint kérnék, ha van. Az enyém kifogyott — mondta a megbízott és megtapogatta a karját.

A titkár odapillantott.

— A himlőoltás? — kérdezte megértően. — Miért olyan későn adatta be magának?

— Így jött ki. Az utóbbi hetekben ritkán aludtam a saját ágyamban... Otthon azt mondták, holnapra rendben leszek.

— Lehet — mondta a titkár. — De azért ne bízzuk a véletlenre. — Harsányan mondott valamit a sofőrnek; a kocsi a következő pillanatban sivító kanyarodással átvágott az út túlsó oldalára, néhány száz métert még száguldott menetiránnyal szemben, aztán egy fényesen kivilágított kirakat előtt fülsértő fékcsikorgással megállt. A nyitott ajtón át be lehetett látni a helyiségbe, de a kirakat hagyományosan jelképes, hatalmas gyógyszeres üvegei anélkül is elárulták az üzlet rendeltetését.

A titkár kiugrott a kocsiból, berohant a nyitott ajtón. A megbízott hosszan, elképedve bámult utána. Belesajdultak az izmai ennyi elevenségbe. A szótlanul gubbasztó tanácsos elmosolyodott.