Irodalmi Szemle, 1983
1983/2
A huszadik napon Lipcsey György műtermeiben földből fűből kifelé növő kezek körmök alatt fakadó rügyek bütykök hajtásai ránctengerek napra nyíló tenyerek földbenéző arcok letagadott harcok embernyi fájdalom hegyei pedig mi röpülni vágytunk ugye ádámok rúgva százfelé kőmalmok poklát dönteni mellünket az idő szelének résnyire húzott szemmel rúgni a lábat előre térdet derekat egyenesíteni örökre leszállni trónról keresztről sírdombról kitörni fából fájdalomból birodalomból Emeld lábod kőparipa! Lendülj bitangok elé fából faragott fegyver! Kapa kasza háromágú villa szárnyunk nőjön lóháton is emelkedni a romlásból poreurópa hamuerópa faragott diófaerdőhaza közepéből Fölfelé! itt a hátak görbületéhez igazított sor halmok hol testvérré szelídítik az ebet és az embert hogy megbújva köztük hajtsa fejét a haza vér nélküli ereibe roskadjon kiszáradt patakmederbe a haza köré önásta futóárokba tántoruljon szakadékok aljába mert lába alatt a föld miként a holdhónap egyetlen végnélküli földfogyatkozás hol az utat levetett fövegek az otthont tépett ingmellek jelzik hol állatok közelébe költözött a meleg hol szolgálat lett a testbe költözött mozdulatlanság mögötte a befödött arcok a földbenézők
