Irodalmi Szemle, 1983
1983/10 - KRITIKA - Mészáros László: Olvasónapló
Mészáros László 1. Gyurcsó István: Tükördarabok A hetvenhez közeledő népszerű költő hosszabb hallgatás után újabb versekkel jelentkezett, és kötetébe sorolta a Számadás című, még 1951-ben keletkezett elbeszélő költeményét is, amely eddig még nem jelent meg kötetben. Gyurcsó István felszabadulás utáni költészetünk első nemzedékébe tartozik, korai verseivel már az 1953-ben megjelent Oj hajtások című antológiában is szerepelt. Első kötete 1955-ben jelent meg Anyám mosolyog címmel, majd Termő időben [I960), Nyugtalan ének (1964) és Percmutatók (1968) címen jelentek meg művei. 1977-ben — a Csigaháton című kötetben — gyermekverseit adta közre. A hányatott sorsú Gyurcsó István kétkezi munkásból vált riporterré és költővé. Verseiben is az egyszerű emberek sorsproblémáit és érzelmeit igyekezett megénekelni. Bátor emberi magatartással, heves közéleti érdeklődéssel, de hiányos poétikai ismeretekkel, akadozó verstechnikával és nem mindig meggyőző líraisággal. Élménybősége, meditatív hajlama azonban a kevésbé sikerült verseken is átérződött és bizonyos elfogadható színvonalat biztosított nekik. Gyurcsót a legtalálóbban talán riporterköltő ként jellemezhetnénk. Erről a költői alapállásról vall a mostani kötetébe sorolt Hétköznapok című vers első négy sora is: A hétköznapokat kerestem mindig. Faluk, városok utcáit, mezők ösvényét jártam. Évszakok köszöntöttek a természet változásaival. A tájak keblükre öleltek, az élet fiává fogadott. A Tükördarabok egyrészt folytatása Gyurcsó korábbi költészetének — hibáival és erényeivel egyaránt —, másrészt valamiféle újabb számadás-, leszámolás-, összefoglaláskísérlet. A költő így vall erről Még innen című versében: Kellene írni egy búcsúztatót, valamiféle összefoglalót; mit, miért volt érdemes tenni — hogyha már végképp el kell menni — Ez az összefoglalás-kísérlet azonban csak felemás eredménnyel zárulhatott, mert a költő- még mindig halogatja az időt — „halogatom, hátha, hátha / kivirágzik még az akácfa” —, még mindig nem az igazi számadásra készül, hanem az élet egy-két újabb Kalandjára: „Várunk. Szundikál a révész: / talán meglopom az Időt! / S kézbe veszem, ha félrenéz, / újra a kalapot, cipőt” (Az Időre várva]. És tulajdonképpen ez a rokonszenves Gyurcsó költészetében. A Tükördarabok egy élet, egy költősors mozaikjai. A cím pontos: valami eltörött, egy élet darabokban. A teljes kép már csak az emlékezet tükrében rakható össze. Gyurcsó „őszikéi” azonban nem olyan keserűek, apokaliptikusak, mint például Dénes György OLVASÓNAPLÓ
