Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - B. Kovács István: Középkori balladai motívumok egy hanvai népmondában

hogy ez az egyezés minek a következménye, milyen az irodalmi feldolgozás és a népi változatok viszonya? Az kétségtelen, hogy Tompa a témát a helyi hagyományból merítette. Munkája végén erre külön is utal. A monda által elbeszélt történethez hasonló esetek jól beilleszthetők a török hódoltság zűrzavaros, erőszakoskodásokkal teli időszakába. Hogy egy ilyen eset Hanván is megtörténhetett, mutatja egy érdekes adat, amelyet Bodon Abrahám és Ebeczky Emil jegyeztek le a Gömör megyei levéltárból: „1676- ban (a megyei jegyzőkönyv szerint), az egri basa minden szép és fiatal nőt maga elibe parancsolt vitetni és csak egy megyei küldöttség tudta lebeszélni e különös kívánatá- ról.”2 (A Basa kútja néven ismert kitűnő vizű forrás egyébként ma is létezik a hanvai határban.) Visszatérve a népi és irodalmi feldolgozás közti viszonyra: abban a fonák helyzetben vagyunk, hogy bár a történet folklór feldolgozásának elsődleges volta nyilvánvaló, első ismert feljegyzése egy műköltői feldolgozás. Ez utóbbi megjelenését követően a helyi Tompa-kultusz hatására nagyon befolyásolta a korábbi szájhagyományt. Tompa művét — mint azt a hanvai emberek egybehangzóan állítják — tanították az iskolában. A fentebb közölt folklórváltozat közlője a szóhagyományon kívül Tompa művéből is ismerte a mondát. Megállapítható tehát, hogy a monda jelenleg gyűjthető népi változatai lényegében másodlagos folklorizáció eredményei.

Ez utóbbi megállapításból következik, hogy a rendelkezésre álló recens változatok nem alkalmasak annak vizsgálatára, mennyire hűen dolgozta fel Tompa a történetet és milyen mértékben élt esetleg a költői szabadság jogával. E kérdés vizsgálatánál elsősorban a monda egyes motívumainak elemzése segíthet. A vízért menő leány törökök általi elrablását, majd a leány hazaszökését tárgyaló mondánk legközelebbi párhuzamát egy változat nélküli középkori balladánkban találjuk. A töröktől hazaszökött leány történetét Kálmány Lajos jegyezte fel a Torontál megyei Pádén.3 Ebben a „szép Duna vizén” mosakodó „Piros Szép örzsébet”-et rabolja el a „föltörök basa”. A basa útközben figyelmezteti az elrabolt leányt, hogy otthon majd nagy vendégség lesz, ahol „álombort” is isznak, de ő ne igyon! így is történt. Mindenki elaludt, a leány pedig hazaszökött az anyjához. A leányért visszatérő törökök elől az anyja elbújtatta leányát. A párhuzam a két történet között a meglevő fogalmazási különbségek és hiányzó részletek ellenére szembeötlő. A kölcsönös összefüggés mellett szól az a tény is, ,foogy a történetnek sem a balladai, sem a mondái hagyományból nem ismeretesek további lejegyzései. A történet bevezető motívuma, a vízért menő lány törökök általi elrablása szerepel egy másik, ugyancsak invariáns balladánkban is {Törökrabolta lány]. Ez utóbbit szintén Kálmány gyűjtötte a Torontál megyei Magyarszentmihályon.4 Az említett balladákkal legutóbb Vargyas Lajos foglalkozott, aki megállapította, hogy ezek „egymásra sokban hatottak. Töredékes voltukban is valami összefüggő hagyomány-részt tartottak fenn”.5 Mivel a két említett balladát csak jóval Tompa halála után közölték, az ő feldolgozása egyúttal a történet ez idő szerinti legkorábbi feljegyzésének számít.

Van azonban a Tompa által megverselt mondának még egy olyan motívuma, amely a fent említett balladákban nem szerepel és mondánkban egészen sajátos jelleget ad. A lányt két török katona rabolja el, akik, miután hírét veszik, hogy a basa meghalt, összeverekednek a lányon. Ennek a motívumnak a párhuzamát egyedül a Császár tömlöcéből szabadúlt úrfiak (Szilágyi és Hagymási) történetében találhatjuk meg. A török császár tömlöcéből kiszabadult két magyar vitéz történetét elsőként a Szendrői Névtelen munkájaként ismert 16. századi széphistóriában olvashatjuk. Vargyas Lajos szerint a 16—18. század között alakult át a hagyományban népballadává.6 A magyar népballadai hagyományból két feljegyzésben ismert, mindkettő a Székelyföldről való.7 E motívum felbukkanása a Tompa által megverselt hanvai mondában eléggé váratlan és meglepő. A kérdés az, hogy szerepelt-e vajon az eredetileg hallott népmondában iá, vagy a költő betoldása? A Szilágyi és Hagymási történetét megéneklő két népballadát Tompa nem ismerhette, mivel csak jóval halála után jelentek meg.8 Van azonban egy adat erre a népballadára, amelyet elvileg ismerhetett.9 A történet rendkívül népszerű- volt a 19. században. Költőink közül Vörösmarty, Gyulai és Jakab Ödön is feldolgozta. Ezek közül Tompa életében csak Vörösmarty Mihály műve jelent meg 1828-ban.10 A történet tehát ismert lehetett Tompa előtt is. Azt azonban, hogy ezt a motívumot ő illesztette-e be a hallott mondába, vagy eredetileg is benne szerepelt, a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet egyértelműen eldönteni. Utóbbi esetben egy olyan prózává oldódott balladai történettel állnánk szemben, melynek közvetlen változatai eleddig