Irodalmi Szemle, 1983
1983/10 - B. Kovács István: Középkori balladai motívumok egy hanvai népmondában
Rengedez a völgy bajboncsa, Rajta-esik, hogy megbontsa Gyenge fuvallat, mely támadt, Űzni segítvén éjt, álmát. Míg a hiúz-faj vár lesben, Hószínű kendő meglebben, Szép hajadon jő korsóval, S ajkain a dal megszólal: Rózsa virít a kertembe’, Viola is van mellette, Barna legény, a süveged Hejh, beh virág nélkül viseled! így dalol a lány s megy folyvást, Éri azon túl a forrást, S hogy tele lész a korsója; Kapja török kéz gyors lóra. Ló rohan, a vas szikrát hány, Két aga örvend: van víz s lány! Mert ugyan izzadt a f é 1 s z-en, Hogy feje nélkül el-lészen. Délre hogy érik Szarvaskőt, — Hol csupa erdő s bérez a föld — Téve lovok nagy gyors útat: Két tőrök ottan megfúvat. Szép hajadon sír, — s könyjére Reng a hozott víz, testvére ... És az edény forr színiglen, S összetörik hogy felbillen. Két Aga sápad: hah, nincs víz! Ülj fel Omár s menj a mint bírsz! Ha haza nem visz napszállat: Port söpör úgy a szakállad! Messze Gömörben a forrás, A Basa-urnak nem kell más! És ital és lány egyszerre ... Vétni ez ellen ki merne!? Fordul az árnyék keletnek, Jó nap, ugyan tán kergetnek!? Itt van az est már, itt éjfél... Veszsz el Omár, beh megkéstél! Átver a holdfény a lombon, — Szendereg a lány, — fátyolt von Bús szeme- s fájó szívére A kies éjnek tündére. Átver a hold ... az őr látja ... (Vékony ugyan, mint a hártya Nála a holnap reménye ...) Gyűl szeme vágyó, hő fényre.
